Egy jellemző történet arról, hogy a gyakran külföldi egyetemen végzett, magángazdaságból érkezett, laptopos-áramvonalas korszerű kormánypártiak mit is gondolnak a sajtóról.

„Un-fucking-believable” – mondta volna a túlművelt cseremisz, ha egy fiatal, dinamikus, európai értelemben vett kiszes káder úgy vissza nem lízingeli a rénszarvasát, hogy Szilvásy György pénztárcája adja a másikat. A Népszabadság szerdai számában ugyanis megjelent egy közel fél kolumnás cikk arról, hogy Szekfű Balázs ösztöndíjat kapott a Yale Egyetemre.

És hogy milyen sokat sportolt kiskorában, még azelőtt, hogy fiatal vállalkozó lett volna. Hogy ki az a Szekfű Balázs és miért ír róla a Népszabadság, azon kívül nem derül ki, hogy megemlítik, Szekfűnek „egy szép napon” üzlettársa lett „egy magas, szemüveges férfi”, akit pont Kóka Jánosnak hívtak. No még annyit árul el el a cikk, hogy „az új társ később gazdasági miniszter lett, aki néhány kérdésben még Szekfű tanácsát is kikérte”.
 
„Magánlap, ha akarják, a tulajdonos unokahúgának a mopszlioktatóját teszik a címlap közepére, pálmaágakkal övezve” – mondhatja Ön erre teljes joggal. Csakhogy nem sokkal ezelőtt a közszolgálati tévé Szólás szabadsága című műsorában blokkot szenteltek annak, hogy Sz.B. megkapta az ösztöndíjat.

Aki nem tudja, hogy Szekfű a kék foltokkal és madarakkal díszített veres paraván háta mögött Kóka miniszter sajtó- és kampányügyeit intézi egy erre a célra alapított cégen keresztül, az talán értetlenkedik. Na jó, az ilyen nézők-olvasók teszik ki a nagyközönség 99,4 százalékát. Mostantól viszont már Ön is a picit többet tudó 0,6 százalékba tartozik.