Ha elveszteném a kedvenc bugylibicskámat, és odajönne egy okostojás érdeklődni, hogy milyen érzés, akkor idegességemben talán még valami trágárság is kiszaladna a számon. Ne kérdezgessünk egymástól hülyeségeket! Főleg ne a tévében, mert mások is meghallják, és különösen ne egy tragédia után. A múlt héten egy picivel durvább dolog történt, mint egy bugylibicska elvesztése, három tűzoltó halt hősi halált, a történetet mindenki ismeri.

A tegnap esti Kékfény is foglalkozott a Műegyetem alagsorában történtekkel, a műsor vendége Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője volt. Miután levetítették a tragédiáról szóló összeállítást, Miklya Attila műsorvezető olyan kérdéssel fordult a szóvivőhöz, amiért gondolkodás nélkül odaítélem neki a Debil-díjat: "Figyeltem a riport közben, mozdulatlanul és szótlanul nézte végig ezeket a képeket. Milyen érzés volt látni? Mennyire kavarták föl ezek a képsorok?"

Szerintem színleljünk jófejséget a tasli lekeverése előtt, és tegyünk úgy, mintha együtt éreznénk a műsorvezetővel. Szerencsétlennek ki kell találni valami felütést, ne rakjuk túl magasra a mércét, ne kérjük számon rajta, hogy nem gondolta át, hogy egy nyilvánvalóan gyászoló és megrendült embertől mit illik kérdezni. De azt viszont nem értem, hogy pontosan milyen válaszra számított.
a) Jó érzés volt, és kellemesen fölrázott.
b) Nem éreztem semmit.
c) Cudar érzés volt látni, eléggé felkavartak a képsorok.

De van egy rossz hírem, a trágyahalmot mindig lehet magasabbra pakolni. Molnár Péter nem tudott megszólalni, hiszen, mint várható volt, megrázták a képsorok. Így Miklya Attila jó pásztorként, e a szavakkal terelgette tovább a műsort: "Látom, nehéz megszólalni egy ilyen eset után, tulajdonképpen az lenne a következő kérdésem, hogy az állomány kap-e segítséget egy-egy ilyen eset után?" A mondat első fele egy újabb aranyérmes bénázás, chaplini forgolódás a létrával.

De gyűjtsünk még ilyen hülye kérdéseket Miklya Attilának, például legközelebb meg lehetne kérdezni a bankrablótól, hogy miért nem néz inkább valami tisztességes megélhetés után, hogy jó-e a börtönben, és hogy mit érez, amikor idióta kérdéseket hall.