A múltkor a National Geographic különleges pillanatai című műsorban többször és lassítva megismételték, ahogy egy medve leesik a fáról, és pont a fejére érkezik, az Állati szerelemben pedig azt élvezhettük ki maximálisan, ahogy egy hím fóka lassított felvételben kinyír egy kisfókát, és ezzel le is tudtam a NatGeo a tudományos ismeretterjesztésért című hosszadalmas fejtegetést. A NatGeo az állatszexes műsorával is több legyet ütött egy csapásra, az ismeretterjesztés nevű malaclopó alatt be lehet csempészni egy kis pornót a csatornára a múmiák meg a tomboló hurrikánok közé. „A pocsolya csupa libidótól fűtött vonagló szexőrület, peterakás, ejakuláció.”
Az Állati szerelemben sohasem látott filmfelvételeken találkozhatunk a cirka kétméteres elefántlőccsel, a homoszexuális delfinekkel (akik egyébként angolnákkal és emberekkel is szívesen kipróbálnák), az egymást orálisan kielégítő denevérekkel, meg a vakondszexszel. Megannyi ínyencfalat, megannyi tiltott öröm. A kísérőszövegek ismeretterjesztőnek kábé annyira nevezhetők, mint Homoki-Nagy „természetfilmjeiben”, amelyekben azért vadászik a kígyó, mert gonosz. Az Állati szerelemben az élvezet miatt párzanak a krokodilok, a vadludak meg hűtlenkedésből kúrnak félre, vagyis az állatvilág amőbaszintig tele van szexéhes és felelőtlen alakokkal. A legjobbak az olyan tudományos szövegek, mint „A szex fontos, de késztetés kell hozzá”, vagy „A különböző állatfajok mást és mást várnak el a szextől.”
Gondolom, azt nem kell külön szájbarágni, hogy a báránybőrbe bújt farok kelendő portéka. Olyan ez, mint amikor a Geo Magazin „az emberi testről készített lenyűgöző fotókkal” indította első számát, és az összes reklámanyagon ott díszelgett az a „művészi fotó”, amely egy szeretkező pár hosszmetszetét ábrázolta belekkel, meg az összes járulékos dologgal együtt.
Na jó, azt se rejtsük véka alá, hogy azért itt könyékig turkálhatunk az érdekes infomációkban. Például az elefántok pénisze olyan mozgékony, mint egy hátsó ormány, mint egy jobbra-balra kormányozható locsolótömlő, egyébként, ha minden jól alakul a tehénnel, akkor 1 liter ondó lövell ki rajta, amit a film kedvéért ürítettek is az elefántbikák jókedvvel, bőséggel. Mindenki azt gondolná, hogy a vízilószex legalább annyira látványos, mint az elefántok hágása, de ez nem így van, a vízilószex unalmas, unalmasabb, mint a vakondszex, vagy a bálnaszex, de még a darazsas tömegszex-jelenetnél is unalmasabb. De van még itt a mókatárban rengeteg csudadolog: a gyümölcsevő denevérek szarutüskés pénisze, a nyércek 8 órán keresztül tartó párzása, meg ahogy a delfinek álló pöccsel - ami olyan, mint egy tőkesúly - szelik a habokat, és a vakond nősténye, ami egy elég undorító dolog, mert tele van nyomva tesztoszteronnal, ezért verekedős, egyébiránt pedig „csiklójának kiálló része van”.
És lesznek epizódok a nekrofíliáról, a pedofíliáról, családon belüli szexről, szóval mindenről, amiről nem szabad emberpornót készíteni. Az állatokat nagyon, hmm, kedvelők és pornócsatorna nélküli rászorulók megbecsülendő citrompótlója. Csütörtökönként tízkor.
Nyúl Béla 2006.08.10. 18:08:40
Mert ha kiemelik azt a roggyant zsiguli motorháztetőt, akkor mindenre fény derül ugye? A Spectrum se sokat ér, de az NG teljesen beledőlt a parasztvakításba.
emdé_old · http://emtv.blog.hu 2006.08.11. 10:04:06
moli 2006.08.11. 13:55:14
molcsa (törölt) 2006.08.14. 14:11:57
Nyúl Béla 2006.08.14. 16:52:20
A valóság és illusztrációja: Értem, így is van, de az illusztráció tényére nem árt felhívni a figyelmet, máskülönben egyszerűen hiteltelen. pl. A gleccserexpedíció, ami először mászik oda a világon. Aztán egy tagja beszakad egy barlangba, és a néző lentről nézi ahogy kapálódzik. Spontán. Ja. Az operatőr még a jégkorszak előtt lement. Sajnos számtalan ilyen van.
A folyóirat hatalmasat bukott, amikor az elefántcsont csempészekről "elkapott lesifotójukat" valaki kinagyította és a "csempészett" agyarakon megtalálta a múzeumi számokat. Az ovasóktól elnézést kértek és kész. Simán lenyomták a torkukon.
Asakura Hao 2006.08.14. 18:35:24