Ilyenkor bukik le az ember: amíg mások egész éjjel a múzeumokban tivornyáztak, addig én otthon, biztonságban néztem a tévében ugyanezt, a frontvonal közelébe se merészkedtem. Viszont az otthon maradók láthattak egy normálisan megcsinált tévéműsort, a Kultúrház stábja, amely a múzeumok éjszakájáról közvetített, khm, szép teljesítményt nyújtott. Az embernek így utólag az az érzése, hogy hú ez mennyire ki volt találva, pedig valójában ez a királyi tévében hagyományos körkapcsolásos játék volt néhány apró ötlettel földobva, de mivel minden olajozottan működött, és a műsorvezetők pörgették rendesen az eseményeket, meg a riportalanyokat, ráadásul még felkészültek is voltak, ezért nevezhetjük nyugodtan profi munkának ezt az adást. Nem szükséges ötletparádé, kevés zsebpénzből is össze lehet hozni jó dolgokat, csak észnél kell lenni, és jó embereket a jó helyre rakni. És így még a körkapcsolásos mókát is korszerűsíteni lehet.

Ezzel az erővel a Kultúrház stábja simán átvehetné már a hatalmat a magyar televízióban, és akkor mellőzhetők lennének az olyan bakiparádék, mint amit a választások első fordulójának estéjén produkált az m1. És végre ki lehetne tiltani az olyan totál ízléstelen és gagyi állatságokat, mint A magyarok vére című "zenés történelmi játék", ami szintén szombat este ment, és amit Koltay Gábor készített el pont olyan színvonalon, mint amilyen egy iskolai ünnepély.

Az ilyen körkapcsolgatásnál szokott ugye lenni egy stúdió, ahol meghívott vendégek mondhatják el a véleményüket, például a köztéri szobrokról, és ez volt az érdektelenebb része az egész műsornak, hiszen a nézőt az izgatta, hogy mi folyik a városban, a múzeumokban, a köztéri szobrokat nyugodtan meg lehetett volna vitatni kedd este is, senki nem sóhajtott volna föl, hogy "hejj, ebből szombati közvetítésből de hiányzott egy beszélgetés a köztéri szobrokról!" A stúdióban Erdős Gábor ült, Winkler Nóra a Szépművészetiben foglalt hadállást, Veres Dóra pedig hazai pályán játszott, az MTV-ben. A legjobb hely Rózsa Péternek jutott, jobb, mint Bushnak, ha Bush stábja tudta volna, hogy a Nemzeti Galéria tetejéről ilyen jó a tájkép, akkor biztos onnan kívánt volna Bush jónapot a magyar nemzetnek.

A legkellemesebb csalódást Winkler Nóra és Veres Dóra okozta. Oké, nem mindig olyanok ők, mint a Kultúrház extrában, van nekik egy normál arcuk is, de most itt lett volna a nagy lehetőség: nyár van, harminc fok, múzeumok éjszakája, mindenki helyből laza, szóval hozhatták volna ezt az affektálós csajszis formát, és mégse. Nemet mondtak a kísértésre, önmegtartóztatták magukat, és eszméletlenül jók voltak, lendületesen vezették a műsort, nem volt olyan pillanat, amikor leült volna.

Volt egy jó találmánya a stábnak, kocsival szállították ki bevetésre Hajós Andrást, Para-Kovácsot, Dolák-Saly Róbertet és Supermant. Az egyik sofőr Galamb volt, ami azért volt szerencsés, mert így sikerült eltávolítani minden komolyabb munka közeléből, nem okozhatott nagy kárt, a másik sofőr kiléte ismeretlen, mert nem írták ki a stáblistára, lehet, hogy nem is létezik, csak odavetítették. Eleve az az ötlet ezerszázalékosan bejött, hogy azt is közvetítsék, mit hülyéskedik a kocsiban a sofőr és utasa, igazából ezek a beszélgetések is viccesek voltak, de amire a szót érdemes vesztegetni, az inkább az, amikor barátaink megérkeztek a célzónába, vagyis egy-egy múzeumba. Para-Kovács a Habsburg nádori kriptában felhívta a figyelmet a konyhakő burkolatra, ami pont ugyanolyan, mint amilyen nagymamám konyhájában van. Dolák-Saly Matisse egyik festménye előtt rámutatott, hogy a művész egyszerűen lusta volt befejezni, és mi mégis hason csúszunk előtte. Superman megállapította, hogy Hollandia tulajdonképpen egy béna hely, az öreg rövidlátó hangya - vagyis Hajós András - pedig Pomázra ment, azaz soha nem érkezett meg, egyszerűen elveszett valahol útközben a Szépművészeti felé. Pedig a Hősök terénél még megvolt. Egyébként egy Galamb nevű illető autójában látták utoljára.