A Rádió 17 által kiadott "Független Polgári havilap" nem sieti el a dolgokat. A májusi szám egy áprilisban készült Gyurcsány-interjút közöl, és ez a májusi lapszám valamikor május legvégén került a postaládákba, én például mostanában találtam csak meg.
Egyébként a címlap sokat elárul, ott virít nagy betűkkel, hogy Független Polgári havilap. Aztán a felirat alatt egy megavasodott Gyurcsány-interjú, ami semmi aktualitással nem bír, hiszen még az első forduló előtt készült, viszont jó ürügy arra, hogy kikerüljön a címlapra az a fotó is, amelyen a szerk kezet fog a miniszterelnökkel - jelezve, mennyire független is ez a lap. És persze "A közvélemény békességet akar". Rendben, nem tilos kezet fogni a miniszterelnökkel, villogni is szabad vele, de ha ott van a fénykép körül egy ősrégi, tök érdektelen interjú olyasmikről, hogy miről szeretne (majd) beszélni a miniszterelnök úr az orbános vitában, akkor az ember egy pillanatra elgondolkodik, hogy mi értelme ennek a címlapnak most. És akkor az ember egyszercsak rájön.
De a belső oldalakra is jutott csemege. Napok óta próbálom értelmezni a következő feliratot: "Budapest, X. Kőbánya a Főváros legszebb kerülete az új építkezések miatt - Világváros! Látszik, hogy a kerületi vezetés érti a dolgát" Mi van? Hogy Kőbánya világváros lenne (illetve Világváros)? Vagy ez csak amolyan felkiáltás, mint a "húzzunk bele, barátaim"? Na, akkor ez legyen az e heti rejtvényünk. A helyes megfejtést beküldők között, mint mindig, most is egyéves comment.blog előfizetéseket sorsolunk ki.
cemetary 2006.06.08. 07:44:49
Ez az újság nem az ötvenes években jelent meg? Emberek ébredjetek fel!
rattus hungaricus 2006.06.08. 10:06:52
huhu 2006.06.08. 14:00:26
Megérjük, hogy le is kell borulni előtte, és aki nem borul le, azt az égő tüzes kemencébe vetik?
huhu 2006.06.08. 14:02:40
eulimen 2006.06.08. 17:14:45
Csicsay-Claudius Iván, az előző ciklus szintén független képviselője alig győzött vegyülni a nép közé, hiszen ő maga is a nép gyermeke. Ez megmagyarázza, miért csupán hatszor szólalt fel Csicsay Claudius az előző ciklus 4 éve alatt. A független Csicsay amilyen ritkán beszélt az Országgyűlésben, olyan vehemenciával küzdött a kőbányai parlagfű ellen. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy Csicsay a saját bőrén tapasztalja, és nap mint nap átéli a dolgozó nép minden nyűgét: "évekkel ezelőtt, amikor még nem volt allergiám, én sem ismertem meg a parlagfüvet, holott természetesen orvosként a betegség paramétereivel tökéletesen tisztában voltam."