Azért ez nem csak olyan, mint, teszem azt, Gaál Noémi mellplasztikája, ami ugyan sokat dobott a Tv2 időjárás-jelentésének színvonalán, a napsütéses napok száma viszont mégsem nőtt. A lassan hároméves Comment.com ugyanis nem csak külsőleg újult meg ezennel, és nem csak a köbtérfogatunk lett nagyobb, de mostantól tényleg belepofázunk mindenbe, aminek bármilyen köze van a médiához.
„Mert hogy végletekig mediatizált világban élünk” – mondaná erre György Péter, de inkább csapjunk a szájára egy összecsavart Színes Bulvár Lappal, és hagyjuk a távolságtartó elemzéseket és a villogó csodaláda elé térdeplő tömegek primitív szertartásainak vizsgálatát.
Mert bármennyire is béna, provinciális, amatőr és szürke a magyar médiavilág, azért mi szeretjük. Még az alufóliába tekert papundeklidíszleteket, a kamerába lógó fikuszokat és Verebes Istvánt is. Pilhál György és Orosz József képe pedig most is itt mosolyog ránk a monitor jobb- és bal oldalán, arra figyelmeztetve, hogy hülyék nélkül sokkal unalmasabbak lennének a hétköznapok.
Éppen ezért ezentúl leásunk a tévé- és rádióműsorok, vagy éppen a lappiac legmélyére, az igazi sötétségbe, ahova talán még Kiszel Tünde sem merészkedne önszántából, csak hogy megmutassuk, milyen traumák is érhetik azt, aki meggondolatlanul nyomogatja a távvezérlőt, csavargatja a csatornakeresőt, vagy éppen felelőtlenül enged a kíváncsiságának az újságosnál. Persze emellett beszámolunk a profi kereskedelmi adók, a közszolgálati médiumok vagy éppen a mértéktartó újságok (Mondjuk az Index) bénázásairól is, hogy ne kelljen mindig mindent megnéznie/elolvasnia, ha röhögne egy jót.
De természetesen minket sem csak a határtalan, mindent elemésztő rosszindulat vezet, ezért ezentúl előkaparjuk a nézhető vagy éppen kihagyatatlan műsorokat és a színvonalas magazinokat is, bármit, amiről muszáj tudni, vagy amit érdemes megnézni. Ráadásul mostantól beszámolunk a nemzetközi média-összeesküvés híreiről is, az új trendekről, a sorozatokról és formátumokról, amik három-négy, de legfeljebb öt év múlva hozzánk is minden bizonnyal eljutnak.
Sokkal többen vagyunk, egyesek még értenek is ahhoz, amiről írnak, és egyébként is ezentúl nem csak mi osztjuk itt az észt, de megteheti bárki a komment-gombra kattintva. Valóságshow-rajongók, sorozatfüggők, tévéfanatikusok, és napilap-gyűjtők ide! Ha láttak egy jó műsort, vagy elkapták, ahogy Havas Henrik reggel fél hétkor teleszellentette a Mokka-stúdióját, írják meg nekünk, kommentáljanak, és mi akár még le is közöljük! Tiszteljék térdig hajolva a sokcsatornás médiavalóságot, és olvassanak, nézzenek, hallgassanak, fogyasszanak!
dr wu 2006.04.05. 14:37:32
Bruhaha 2006.04.05. 14:49:23
benoe 2006.04.05. 16:55:13
Gondolkozzá' vazze, mielőtt gondolkodásra akarsz késztetni.
Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2006.04.05. 18:38:14
Nem értem ezt a nevet, hogy comment.com. Mi akar ez lenni? Három elméletem is van rá, de mindháromnak az a konklúziója, hogy bénák vagytok.
Első elmélet. A DOS-os gépeken fellelhető "command.com" fájllal akartok viccelődni. Remélem, nem ez az elméletem a helytálló. Ez ugyanis ultragáz. Mondhatni, totálgáz. (Lásd: www.totalgaz.hu. Lásd még: www.fogaz.hu). Ilyen szabályozatlan fogú, koszos farmeros, korpás hajú elcseszett geekek azért ne legyetek már! Ennél még a 0011101010101010111001 is lazább név lehetne. (Ugye már számoltok is utána, mit jelenthet? Ha igen: pont erről beszélek. Menthetetlenek vagytok.)
De van egy jobb elméletem. Ennyire elcseszett bitvadászok azért nem lehettek. Sőt, humán értelmiségiként inkább lennétek arra büszkék, hogy nem tudjátok bekapcsolni a gépet. Ezért íme a második teória.
E szerint arra utaltok, hogy ti vagytok a "www.comment.com" domainnév megtestesítői. Azaz, a commentek között ti vagytok a dotcom. Hát ez kimondottan sírnivaló. Ehhez minimum annyi hitelességi pont kellene, ha már anglicizálunk, hogy ezt a domaint lefoglaljátok. De sajna ez nem adatott meg.
Figyi, ti nem vagytok semmi pont com. Ti maximum valami pont hu per valami per valami per valami vagytok. Egy blip vagytok a radaron. Capiche?
Íme a harmadik elméletem. Egyéb. Viszont ha ennyi töprengés után sem jöttem rá, hogy mi az, akkor az nem frappáns. Tehát újfent szar.
Sok sikert a működésetekhez!
pók
szabóZ · http://comment.blog.hu 2006.04.06. 00:34:19
Egyebkent lattad mi van a comment.comon? Na az igazi elsovonalbeli web2.0.
Kavics 2006.04.06. 09:53:56
sorozatjunkie.freeblog.hu
gyakorlatilag ugyan az amit ti most kezdtek :D
szabóZ · http://comment.blog.hu 2006.04.06. 22:30:29
nak · http://nakedeye.blog.hu 2006.04.06. 23:16:49
"ultragáz", "bitvadászok", meg "hitelességi pont", meg "blip vagytok a radaron", meg "Capiche", hol tanultad ezeket, vmi tréningen?
menjél inkább (vissza) a dotkommentárra, ott a helyed
Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2006.04.07. 09:43:32
nak · http://nakedeye.blog.hu 2006.04.07. 09:58:03
szabóZ · http://comment.blog.hu 2006.04.07. 18:08:01