Lemaradva, te törve nem, nézzük ki mivel durrantott nagyot (vagy nem) ezen a héten.
Heist 1x01
A nagyon várt, agyondícsért, húbaze sorozat premierje nem volt akkora durranás, mint várták. Mivel én nem számítottam túl sokra, ezért nem is estem annyira pofára, de annál amit kaptam, jobbra számítottam.
Tolvajos-kitervelős-akciós mutánssal állunk szemben, ami egyszerre akar nagyon cool meg nagyon okos is lenni, és egyik sem jön össze neki. Egy tolvajbanda történetéről van szó, akik egyszerre akarnak kirabolni 3 ékszerboltot, ehhez persze pénz kell (a hájtek kütyükre, meg a megfelelő emberanyagra), így már jóelőre rabolgatnak, csintalankodnak, hurrá. Van a képben egy nyomozónő is, aki annyira nem jó nő és annyira nem is hiteles, de szerelmes lesz a főhősbe, és lám, készen is van a bonyodalom, nem kellett sokat filózni rajta, csak megnézni az Ocean's 11 ill. 12 filmeket, valamimt a Mint a kámfort. A bibi csak az, hogy az említett filmekben volt sztori, jó rendezés, érdekes forgatókönyv, no meg remek karakterek és az azokat megformáló sármos színészek. A Heist itt bukik el, érdektelen történet, logikai és dramaturgiai bukfencek egész sora, B-listás arcok, klisés karakterek, sárm sehol, a beszólásokon csak sírni lehet, és még van belőle (rossz esetben) egy full évad...Anyám, borogass!
The Evidence 1x01
Az újabb midseason versenyzőnk az Evidence, egy nyomozós sorozat John Wells (Az Elnök Emberei, Vészhelyzet) tévéveterán istállójából. A többi rendőrös sorozattól abban akartak eltérni, hogy minden epizód elején bemutatják az aktuális bűnügy bizonyítékait, majd visszaugrunk az időben, megnézzük mi történt, és végigkövetjük a főszereplő páros (Rob Estes és Orlando Jones) nyomozását. Nem rossz a koncept, a baj a szereplőválogatással van, mert Estes valahogy nem tudja elhitetni a nézővel a felesége halála miatt érzelmi válságban lévő nyomozó alakját, Orlando Jones pedig alapvetően komikus alkat, én spec. csak röhögni tudtam azon, ahogy keménykedik egy bűnözővel. Mellékszerepben feltűnik Martin Landau is, akit nem tudom egészen pontosan mi vitt rá erre a kis kalandra (talán a pénz???), de eléggé hiteltelen mint kórboncnok. A pilot sztorijával baj nem volt, kiszámítható és váratlan csavar is volt benne, a rendezésre sem lehetett panasz, de mint írtam, a színészek nagyon lerontják az összképet.