Van egy Donald Trump nevű fazon, aki jó dolgában már nem tud mit kezdeni a szabadidejével (meg a pénzével), ezért immáron 5 éve azon van, hogy megszámlálhatatlan cége közül párnak az élére egy reality műsor segítségével keres vezetőt. Nevez egy millió ember, castingolnak, aztán marad 18, akik hetente más és más, üzleti élettel kapcsolatos feladatot oldanak meg, és a végén csak egy marad, mint a Hegylakóban. Na ő lesz a tanonc, aki majd a parókás milliárdos cégei közül egyet tönkretehet jól.
A műsor lényege a Survivorhoz hasonlóan a castingban rejlik, akad a jelöltek között ügyvéd, arrogáns zseni, műmellű szőke, orosz self-made man meg egy zabagép, akitől mindenkinek herótja van. Az első perctől nyilvánvaló, hogy ebben a műsorban úgy kell csapatban dolgozni, hogy mindenki leszarja a másikat, és csak a személyes érdekeit tartja szem előtt: itt nem lesz bratyizás. Erre utal a szlogen is: it’s business, not personal.
Furcsa, de én egyik szereplővel sem tudok azonosulni, sőt, rühellem mindegyiket. Iszonyú beképzelt faszkalapok, mindegyik azt hiszi, hogy csak és kizárólag Ő tudja a megoldást az adott feladatra, aztán amikor elkúrja, akkor jó szokás szerint (lásd még: szarnak, bajnak nincs gazdája) egyből másra tolja a felelősséget – nem hiszem, hogy ezek közül kerülhetne ki a jövő egyik nagy vállalatának vezetője. A kiszavazás ezért is okoz egy kissé perverznek tűnő kárörömöt, amikor Trump megszólal, hogyaszongya „you’re fired!” Az ember ilyenkor legszívesebben hangosan ujjongana, hogy megint kevesebben vannak egy barommal.
A feladatokat és úgy cakk-pakk az egészet számos nagy cég támogatja, GM, Gillette, stb., ízléses kis product placement folyik ezerrel (új borotva, terepjáró, miazmás reklámozása) és a főmágus érző szívéről is megbizonyosodhatunk, amikor a bagázs bukott csávókat öltöztet fel üzletember hacukába, hogy majd így új esélyt kaphassanak (mindezt abban a részben, amikor Trump kijelenti, hogy a külső nem számít, ja, kösz, akkor meg minek?)
Nézni fogom, mert irritálnak a szereplők, és ha választanom kell, akkor nyerjen Lenny, az orosz faszi, aki az egyik szőke műnőre ilyet szólt be: „bárcsak az agya lenne akkora, mint a csöcse!”