Méth Gergővel, a Survivor magyar változatának egyik elég korán kieső játékosával sok mindenről beszélgettem - mivel pont akkora rajongója az amerikai verziónak, mint én, így simán elment két óra úgy, hogy észre sem vettük. Korán kiesett, a saját hülyesége miatt is, de a műsort továbbra is imádja. Ja, fotósnak elég tré vagyok, bocs.

A műsor alapján te voltál a tipikus nörd karakter, a szemüveges szerencsétlen, aki mindent tud a játékról, de ha kap egy baltát a kezébe, tuti levágja a saját lábát. Ilyen vagy?

Nem, egyáltalán nem. A mentalitásomat, a játékomat az amerikai verzió két korábbi nyertesére, Cochranre és a szörfös kölyökre, a Fabio becenevű Juddra alapoztam. A mai napig állítom, hogy mentálisan én voltam a legfelkészültebb, a látottak alapján talán Iliász van annyira ott fejben, mint én. Nagyon rágyúrtam a mentális oldalára a dolognak, mert azt előre tudtam, hogy nem én leszek a legerősebb fizikumú szereplő. Rákészültem azért és gyúrtam egy kicsit, és az a has, meg puhaság, ami látszott rajtam az direkt volt, az amerikai műsorokat látva rákészültem az éhezésre és felszedtem pár kilónyi tartalékot. Picit alábecsültem a fizikális részét a műsornak, ez igaz, de arra nem számíthattam, hogy ennyire el fog tolódni az irány az ész felől a nyers erőre. Bántott egyébként, hogy én lettem a szemüveges hájas gyerek a Survivorban, de sajnos itthon annyit adnak a külsőségekre, hogy képtelenek benézni mögé, pedig eszes gyerek vagyok én, megőriztem a mentális épségemet, nem úgy, mint a többiek.

Mégis kiestél.

Nem tehettem róla abból a szempontból, hogy a gyönyörűszép négyes plusz Lilla összeállt, és kirakott. A taktikám valahol szar volt, oké, az az én saram, de az nem, hogy a menő gyerekek megint engem pécéztek ki, mint az iskolában is tették, és szimpátia vagy antipátia alapján kiszavaztak. Ők voltak a Cool Kids on the Block. Engem csak az menthetett volna meg, ha nyerünk a védettségi játékokban, de ez nem jött össze, mert nem csapatként funkcionáltunk és Anitára hallgattunk. A rejtett védettségi amulettet is majdnem megtaláltam egyébként, a stábtagok mondták, hogy közel voltam hozzá.

Téged megkerestek, vagy jelentkeztél?

Jelentkeztem, aznap, amikor a comment:com-on megjelent a felhívás. A a 45-ös sorszámot kaptam, szóval igencsak az elsők között lehettem. Felhívtak, és onnantól magától értetődő volt, hogy nekem a műsorban a helyem. Három kör volt a casting egyébként, az első egy általános nagy rosta volt, a legalapvetőbb kérdésekkel, például hogy miért jelentkeztem, stb. Ha makogtál, jobbra mentél, ha tetszett a válasz, balra. Utána jött egy beszélgetés kamera előtt, és ez volt az első kör. Később visszahívtak a másodikra, ekkor már Rubin Kristóf kreatív producerrel beszélgettem, ez komolyabb volt, itt már arra mentek rá, hogy van-e helyem a 16 között.

A harmadik kör volt az utolsó, ott Kristóf kisebbfajta pszichológiai terrort alkalmazott, azzal kezdte, hogy nem is tudja van-e helyem a műsorban, hiszen eddig is csak a szenvedély vitt előre, az meg lehet nem lesz elég. Azt akarta megnézni, mennyire tud kiakasztani, mennyire vagyok stabil. Nagyon prosztó kérdések voltak, persze direkt, de csak röhögtem rajtuk. A castinggal magával részben elégedett vagyok, mert elég eltérő egyéniségeket szedtek össze, viszont azért kicsit hőbörögnék, hogy a társaim nem kaptak valamiféle fejtágítót arról, hogy milyen műsorban is fognak szerepelni tulajdonképpen, így nem csoda, hogy nem értik a játék lényegét. (A produkció ezt cáfolta, szerintük mindenki alapos felkészítést kapott, szabályismertetéssel együtt.)

És tényleg nem értették?

Nem, egyikük sem. Pár részbe belenéztek az amerikai verzióból, és annyi. Ismerték a szakszavakat, tudták mi a kamuamulett, stb. A lényegét, hogy hogyan is kell játszani ezt a játékot, egyik sem értette. A játékok szuperek voltak, kicsit veszélyesek is, de élveztem őket, bár a vizes feladatokat én hiányoltam. Panaszom viszont nem lehetett rájuk.

A kommentelők kifogásolták, hogy miért nem te kerültél vissza Lilla helyett a játékba, hiszen hamarabb estél ki. Miért?

Manilában együtt voltunk hárman, Nóri, Lilla meg én, csak míg őket visszavitték Caramoanra, a forgatásra, én jöhettem haza. Apróság, de fontos: a két csajt akkor sem érdekelte ez a játék úgy, mint engem, aki a kiesés után beszéli akart róla valakivel, mert hát csak egy életre szóló élmény volt ez, de ők csak heherésztek és nem foglalkoztak vele. Mindegy. Azért nem kerültem vissza, mert nem tudtam volna, mármint fizikálisan: az egyik játékban megsérült az oldalam, több bordám elrepedt, az erdőben pedig megcsúsztam a tó felé menet - nagyon laza volt a talaj - és alám fordult a lábam, a bokámra alig bírtam ráállni. Ezek sajnos kimaradtak a műsorból.

Nekem az nagyon fura volt, hogy az első két adásban a legnagyobb problémát az jelentette, ki a törzs vezetője, miközben az amerikaiban ettől mindenki ódzkodik, mert akkor automatikusan felelős is lesz. Miért kell nekünk kényszeresen egy vezér?

Az Ibonban én voltam a legidősebb, és a Zoli fel is ajánlotta, hogy legyek én a vezérürü, de nem kértem belőle. Nem azért, mert nem tudtam volna megcsinálni, sőt, a civil munkám során az a dolgom, hogy folyamatokat szervezzek, hogy megmondjam, ki mit csinál. Pont ezért nem akartam céltáblát rakni a hátamra, pedig mivel itt mindenki fordítva gondolkodik, jobban jártam volna. Lehet, ki sem esek olyan hamar.

Nagyon dühített, hogy másodikként estél ki?

Csalódott voltam, de inkább szégyelltem magam. Én, aki papíron mindent tud erről a műsorról, aki amint bekerült a szereplőgárdába, mindent újranézett a kis interjúktól a kulisszatitkos videókig, aki már azon tanakodott jóelőre, hogyan valósítsa meg a Rob Mariano féle figyelőrendszert, hogy senki ne mehessen sehová egyedül, szóval hogy én ilyen banálisan essek ki.

Milyen nézni kívülről?

Dühítő. Haragszom rájuk, idegesít, hogy nem képesek túllépni saját magukon. Benne van ebben egy jó nagy adag magyar szociodráma is, nem képesek elengedni magukat és élvezni a játékot, amitől jobban pörögne az eszük, és előre tudnának gondolkodni. Feri egyébként ezt csinálja, neki van egy felépített taktikája és ahhoz ragaszkodik. Szandi, Iliász és míg játékban volt, Adri, volt az, aki élvezi ezt az egészet, a többiek drámáznak.

Nem az volt a baj hogy túl közel vagy a műsorhoz? Hogy azokat a dolgokat, amiket a tévében láttál és igyekeztél alkalmazni, azért nem tudtál, mert a többiek ebben nem voltak partnerek?

Pontosan. Én így is tudtam élvezni ezt a játékot, csak éppen ne azon a szinten tartottam, mint a többiek. Csúnyán fog hangzani, de olyan ez, mintha egy Ferrari versenyezne egy UAZ-zal, de földúton. Én rettentő boldog voltam, amikor megérkeztünk, nekem ez egy álom beteljesülése volt, a többiek viszont ezt nem így fogták fel.

Az mennyire zavart, hogy az amerikai verzióval ellentétben ti sokkal több használati tárgyat, kvázi segítséget kaptatok?

Eléggé. Sokkal puritánabb környezetre, nagyobb nélkülözésre számítottam. Ez egyébként másként alakította volna a játékot is, a valós karaktere a szereplőknek hamarabb kijött volna. Beszéltem a velünk párhuzamosan forgatott dán évad szereplőivel, ott nincs három váltás ruha, ponyva, meg hasonlók, sokkal többet szívnak - igaz, a dánok már a 20. évadnál tartanak, van rutinjuk benne. De az olyanok, amikor a Feriék csak úgy kaptak kaját meg zuhanyt, puszira, azok nagyon felidegesítettek. Én nem tudom, honnan vették az alkotók, hogy ez a magyar nézői igény.

Naptejet is kaptatok.

Voltak dolgok, amiket az orvosi stáb írt elő, ezekkel nem lehetett mit csinálni. Édesvíz nem volt a szigeten, hozni kellett palackban, a nap miatt pedig kellett a naptej. Zoli az első nap kihagyta, brutálisan leégett.

Az egyik konteó a műsorral kapcsolatban, hogy a bokrokban volt egy mobilvécé. Volt?

Dehogy volt. Kaptunk macsetét, baltát és ásót is, utóbbit használtuk a nagydolog elvégzéséhez, szépen elmentél arrébb, dolog, aztán ásás. Már ha összejött, mert azért annyira nem volt sok kaja, hogy csak úgy sikerüljön, a szervezet felszívott mindent, amit bevittünk. Volt akinek elég nagy kínokat okozott ez a része a túlélésnek.

És a sminkelés? Az is visszatérő téma, miért néznek úgy ki a csajok, mint akik kozmetikából jönnek.

Engem ez a piperészkedés kurvára idegesített, magyar betegség ez is. Tudod, mit használtak? Naptejet. Azt kenték az arcukra, hogy csillogjon, azzal kenték a hajukat. Volt, akinek fésű, másnak hajkefe volt a személyes tárgya, az is segített. Nem volt sminkes, nyugi, a csajok nagyon kreatívak voltak. A női higiéniás cuccokat megkapták, de ezt nem is titkolta a műsor soha.

A mikroportokban az elemcserét hogy oldották meg?

Eleinte arról volt szó, hogy lesz majd egy doboz a táborban, és abban lesznek az akkuk, de ez nem jött össze, a hangtechnikus cserélte le őket reggelente.

A stáb folyamatos jelenléte meddig zavart?

Két napig, utána nem foglalkoztam vele. Nem szóltak bele semmibe, nem kommunikáltunk, csak néha - amikor mentem az ásóval a fák közé, elég volt jelezni, hogy dolgom van, és nem jöttek utánam. Az operatőrük ügyeltek arra egyébként, hogy ne hívják fel az emberre a figyelmet ha éppen a dzsungelben keresi az amulettet, a stáb pedig nem befolyásolta a döntéseinket, nem sugalltak semmit (gyakori konteó ez is), csak kérdeztek, pl. te mit szólsz ahhoz, hogy x megette az utolsó kókuszt?

Ha meghívnának még egyszer, mennél?

Azonnal. Életem legjobb élménye volt. De soha többé nem bíznék senkiben.