Hétfőn este a hetedik évad negyedik epizódjával folytatódott az HBO Trónok harca című sorozata. Posztunkban spoileresen tárgyaljuk a rész cselekményét.
Papíron csak 1 percen múlik az elsőség, mindenesetre a hetedik évad negyedik része a sorozat történelmének legrövidebb epizódja és ha igazak a hírek az utolsó évad monstre epizódjairól, akkor ez már így is marad. De nem csak ezért kerülhet be a Trónok harca legtöbbet emlegetett epizódjai közé a Spoils of war (Hadizsákmány), hanem azért is, mert volt benne egy rakat olyan pillanat, amire hosszú éveket vártak a nézők. Például visszatért Deresbe három Stark-gyerek is, illetve Drogon végre Westeroson is megmutatta, hogy mire képes.
Ezzel, illetve az előző résszel is, sikerült a Trónok harcának bizonyítania, hogy méltó a peak tv csúcsragadozójának címére és valóban úgy tud kinézni és olyan cselekményt bemutatni, amit korábban elképzelhetetlen volt egy televíziós sorozat számára és nem csak az évad végén, hanem közben is. Ráadásul már csak három rész van hátra, innen már csak nem lassítanak le.
A rövidebb évad és hosszabb epizódok miatt joggal lehetett abban bízni, hogy több lesz a grandiózus jelenet, de simán belefért volna, ha a mostani egy csendesebb rész, ami inkább a sebek nyalogatásával telik.
Ehhez képest, ha már úgyis teljesen szabadon értelmezik az idő múlását, illetve a távolságok megtételéhez szükséges időt és energiát, akkor legalább arra használják, hogy nemcsak a karaktereket, de a nézőket is meglepjék azzal, hogy Dany a legváratlanabb pillanatban, nem sokkal Égikert eleste után, megjelenik a Folyóközben a dothraki lovasaival, hogy megmutassa: vele nem lehet szórakozni. Emögött minden más eltörül az epizódban.
Ha túljutunk a teleportálás okozta bosszankodáson, akkor felfedezhetjük, hogy a készítők egyre rutinosabbak a csaták filmezésében. Minél többet csinálsz valamit, annál jobbnak kell benne lenned, úgy tűnik, hogy az alacsony költségvetéssel és kevés idő alatt forgatott csatajeleneteknél minden apró tapasztalat sokat számít és hiába láttuk már ezt a módszert a fattyak csatájában, nem veszítette el a hatását, hogy a nagy háborús káoszt szinte egyetlen nézőpontból látjuk.
Ezúttal Jaime-t, illetve Bronnt követjük, a készítők pedig meg sem próbálják, a grandiózus háborús filmektől szinte elvárt, levegőben úszó kamerával megmutatni nekünk, hogy milyen hatalmas a csata és mennyi ember öli épp szimultán a másikat. Helyette az érzésre koncentráltak és arra, hogy egy ilyen csata valójában olyan, mint a color party a Szigeten. A sűrűjében állva semmit nem látsz a portól, próbálsz nem megfulladni és csak azt várod, hogy mikor lesz már vége. Persze videókban vágóképként jól néz ki, de átélni nem kellemes.
Az is elég sokat számított, hogy a nézők számára felépített és megkedvelt hősök estek egymás ellen. Nem most fordult elő ez sem a sorozat történelmében, de maga az összecsapás nem volt ilyen váratlan, illetve a hetedik évadban már sokadik éve nézzük Jaime vagy Bronn kalandjait, aki mindig kéznél volt, ha meg kellett menteni valamelyik Lannistert. Ehhez képest a második évadban még alig ismertük Stannist, vagy Davost, vagyis Királyvár ostrománál erről az érzésről még nem lehetett beszélni.
Itt viszont látszott, hogy milyen hatásos, ha olyan harcot látunk, ahol egyáltalán nem egyértelmű, hogy ki a jó és ki a rossz. Arról nem is beszélve, hogy milyen sokat érnek a Tyrion arcát mutató vágóképek, akinek azért csak elég furcsa végignézni, ahogy sorra gyilkolják a Lannister-katonákat. Az előzmények miatt még az is felmerült bennem, hogy Bronn esetleg meghal, de ennyire meglepőt már nem mertek húzni. A Drogon hátán lovagló Dany igyekezett mindenért kárpótolni, csak az ottani örömöt beárnyékolta, hogy eszembe jutott: ez az egész az élelem miatt fontos, ezek után nem olyan logikus pont a gabonákat szállító lovaskocsikat felgyújtani, még akkor is, ha mindenki összeszarja magát tőle. Mondjuk ezt a célt a csóri Lannister-katonák ropogósra sütése is elérte volna, nem?
Egyébként a rész első felében Dany is elmondja, hogy nincs mivel etetnie a seregét, úgyhogy nagyon megszívatták őt ezzel a Lannisterek, vagyis joggal feltételezhetjük, hogy ezzel Dany is tisztában van, de a csata hevében kinek van kedve azzal foglalkozni, hogy mi gyullad meg és mi nem?
Ezek után kicsit kevésé hihető, hogy ő nem akar a hamu királynője lenni, Cersei-vel ellentétben. Mondjuk az is igaz, hogy általában Dany-re egyfajta kettősség volt jellemző és bár legutóbb is kritizáltam azért, amiért túlságosan az édesapjára emlékeztet, de senki nem vonja a szemére, mert egy cuki szőke nő. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a Sárkányok anyjával többször fordult elő, hogy először úgy viselkedett, ahogy a bátyja vagy az apja, majd egy kis idő után próbálta korrigálni a tetteit. Mi van ha egyszer túl későn akar valamit visszacsinálni?
Havas Jon azt mondja neki, hogy olyan új uralkodóra van itt szükség, aki képes a lehetetlenre és kevésbé elviselhetetlen élet körülményeit biztosítani a kontinensen. Egyelőre Dany a meglehetősen fafejű állásponton áll több tekintetben. Elég jól kijött ez, mikor Jonnal bementek a barlangba. Van olyan szerencséje Észak királyának, hogy Sárkánykő nemcsak tele van sárkányüveggel, de még némi rajz is a Másokról, hogy valami konkrétabb bizonyítékot is fel tudjon mutatni Dany-nek a létezésükről. Akinek persze ez sem elég, hogy végre elhiggye, ami a szeme előtt van, továbbra is csak a régi háborúban, a régi szabályok mentén gondolkodik és inkább csuklóztatja Jont. És eléggé bagoly mondja verébnek, mikor Dany azt kéri számon Jonon, hogy a büszkesége miatt ítéli halálra az alattvalóit.
Ez a jelenet a Mások eredetét is felemlegette, még ha ezt konkrétan a jelenetben Dany és Jon nem tudta a teljes igazságot. A nézők viszont igen. Oké, hogy a Mások ellen közös erővel vették fel a harcot az elsők, illetve az Erdő gyermekei, de arról nem esik egy szó sem, hogy az egész háborúra nem lett volna szükség, ha a Westerosra érkező emberek nem aprították volna olyan nagy jókedvvel a varsafákat, illetve magukat az erdő gyermekeit is. Vagyis mindig oda jutunk vissza, hogy valahol valakinek nem kellett volna csak magára gondolva másokat kiirtani és akkor most könnyebb lenne a boldog jövőt építeni Westeroson. (Mondjuk abból nem is biztos, hogy kijönne egy ilyen sorozat, ami az internet egy jelentős részét leolvasztja vasárnapról hétfőre virradóra.)
Bran erről elég sokat tud, pláne mióta háromszemű holló lett belőle. Ám Aryával ellentétben neki nem volt lehetősége kövek alá rejteni az identitását és még azelőtt vissza állítani, hogy a tréningje teljesen felemésztette volna. Így Branben már nincs ott az az én, ami segíthetne abban, hogy aktívabban használja azt a hatalmast tudást, amire szert tett. A háromszemű holló nem akar túlságosan belefolyni ezekbe az apró játékokba, ez lehet az egyetlen oka, amiért csak szopatja Kisujjt és megemlíti neki, hogy a káosz az egy létra, meg elfogadja a tőrt, de egyébként nem borítja ki a bilit. Tudja, hogy testvérei a megfelelő időben úgyis elrendeznek majd mindent.
Egyébként a múlt héten úgy tűnt, hogy a három szemű Brannel nem igazán tudnak mit kezdeni az írók és most sem sikerült az összes drámát kibányászni abból, hogy itt vannak a Stark-gyerekek, de annyira megváltoztak, hogy rá sem ismernek a másikra és fogalmuk sincs, hogyan kellene viselkedniük a közelükben. Persze idő sincs a lelkizésre igazán, ettől függetlenül még ha valamennyire a fan service címkét is rá lehet sütni, azért szükség volt arra, hogy Eddard béna szobra alatt beszélgessen a két lánya a hogyan továbbról. Illetve, arról, hogy magukat is emlékeztessék, nincs még vége a harcnak.
Viszont az idővel kapcsolatos problémákra itt is rászalad a sorozat, nem csak akkor, mikor azon kapjuk fel a fejünket, hogy hatalmas seregek közlekednek olyan tempóban, mintha csak egy társasjáték tábláján mozgatnák a műanyag figurákat. Ezek látványosak, de a sorozat azt is megérzi néha, hogy nehezen tudja elképzelni a karakterek azon pillanatait, amit nem láthat a közönség. Attól, hogy az epizódban nem jutott rá idő, a logika azt diktálná, hogy olyan sok mindent nem lehet Deresben csinálni, úgyhogy Aryának meg Sansának is lenne lehetősége elmesélni, hogy mi történt vele, mióta nem látták egymást. Korábban a sorozat úgy tett, hogy ha ezeket a beszélgetéseket nem láttuk, akkor nem is történtek meg, kíváncsi vagyok az esetükben mi lesz, mert nem hiszem, hogy túl sokáig maradnának egy fedél alatt. Akkor viszont ez a családi találkozó nem marad túl emlékezetes.
Ha pedig meg is történik egy olyan beszélgetés, ami fontos és drámai arra nem jut elég idő. Kettő konkrét példa van a fejemben, az egyik, mikor Meera felelősségre vonja a háromszemű Brant, aki miatt olyan sokan haltak meg. A három szemű holló, viszont ilyen alapvető érzelmekkel nem tud mit kezdeni és egyébként is sokkal kisebb formátumú és fontosságú emberek miatt is többen halnak meg, úgyhogy ezek után Bran még olcsón is megúszta. Meera csalódottsága érthető és őszinte, a jelenet viszont így sem tud hova eljutni, a háromszemű holló jelenleg egy olyan fal, amivel senki nem tud mit kezdeni, kíváncsi vagyok milyen szerepe lesz a történet hátralévő részében, ha nem akar majd aktívan belefolyni az események alakításába. Kisujj hiába mondta az előző részben Sansának, hogy képzelj el minden lehetséges forgatókönyvet, az, hogy a béna kisfiúnak milyen tudása van, azt ő sem tudja elképzelni.
Kevésbé volt fontos a találkozások közül, de Theon és Jon közös jelenete sem tudott felnőni ahhoz, hogy milyen szörnyűségeket vétett az egykori Greyjoy-trónörökös a Starkok ellen. Túl sok minden történt már azóta, de egyébként az, hogy Jon nem kaszabolja le a fejét ott a parton, már tulajdonképpen azt jelenti, hogy egy kevésbé barbár vezetési stílussal flörtöl. Neki kell majd meghonosítani azt a szemléletet ami a lefejezéseken, illetve a vérbosszúkon túl mutat. Dany ebben csak akkor fog tudni neki segíteni, ha addig még megégeti magát, egyszer-kétszer.
Egyéb felfedezések:
- Mellesleg a Vulture szerint ez volt a sorozat történetének legfeministább epizódja. Minden szálon nők vannak nyertes helyzetben, helyre is teszik a férfiakat ha kell, Arya és Brienne ellen meg egyébként se lenne túl sok férfinak esélye.
- A nagy háborúk mellett ott van a szerelem a levegőben, a Dany és Jon kapcsolatot elég látványosan készítik elő, Davos pedig belezúgott Missandei-be, amire nem tudom, hogy szüksége van-e a történetnek.
- Az olyan beszólásokra viszont mindenképp szükség van, amit Davos engedett el, Jon felé, hogy talán át kellene állnia Dany oldalára.
- Martin egyik legügyesebb húzása, hogy a sorozat egészében úgy tűnik, hogy a Lannisterek nyernek, vagy vannak jó pozícióban, miközben folyamatosan egyre rosszabb helyzetbe kerülnek. Most megint ezt játsszák el, úgy néz ki, hogy nagy diadal, de szinte azon nyomban elveszik tőlük, ha pedig nem ér el az arany a vasbankhoz, akkor az utolsó reménysugár is elveszett.
- Ez volt egyébként az az epizód, amiről még nyár elején beszéltek a készítők, hogy soha egyetlen film kedvéért sem gyújtottak fel ennyi kaszkadőrt. Vagyis ennél nagyobb sárkányos bulira ebben az évadban már nem kell számítani.
A következő rész tartalmából:
Az utolsó 100 komment: