A Billions az a sorozat, amiben két ember olyan zsigeri szinten beütő, egymás iránt érzett gyűlölete hajt, amilyet rég nem láttam vagy tapasztaltam, utoljára tán akkor, amikor Urbán Flórián még az Újpestben tolta, és az egyik Loki elleni meccsen, Debrecenben, bemutatott a közönségnek. Na, utána volt olyan a lelátó, mint a Billions epizódjainak 90 százaléka.

Damien Lewis és Paul Giamatti sorozata arról szól, hogy egy kockázati-alapkezelő milliárdos tulajdonosa (Lewis) és a körzeti államügyész (Giamatti) rühellik egymást, és majd valamikor a sorozat befejezésekor vagy meghal valamelyik, vagy örökre sittre megy, mert más befejezés nem passzolna a pénzügyi világban játszódó Showtime-sorozathoz. Axe egy sikeres befektető, aki az USA egyik legvagányabb pénzügyi cégét viszi, ahol minden csupa fehér meg üveg, és az is simán belefér a pénzcsinálásba, hogy a 12 000 dolláros whiskeytől és két kiló kokótól másnap reggelre nagyon randán kinéző alkalmazottakat az asztaluk mellett térítik észhez dögös nővérkék valami infúziós csudakoktéllal, és ahol csak az számít, hogy pénzt, sok pénzt keress, közben csalj, lopj, hazudj, de maradj hű Axe-hez, és ha lebuksz, tartsd a pofád.

A másik oldalon meg ott van Chuck, aki milliomos apja árnyékából kitörve igyekszik bizonyítani a világnak és saját magának, hogy ő a törvénytisztelet élő szobra, aki saját lábán is megáll, és akinek nem kell a fater pénze. Chuck a pénzügyi felügyelet kérésére esik neki Axe-nek, és mivel neki nem leget gyengének mutatkoznia, és eleve rühelli a faszit, mert a felesége, Wendy (Maggie Siff a Sons of Abarchyból) nála dolgozik, és vagy hatvanszor annyit keres, mint ő, szóval minden eszközt felhasznál annak érdekében, hogy bíróság elé állítsa a palit. A sztorinak van valóságalapja: egy Preet Bharara nevű államügyész és Steve Cohen, az SAC Capital tulajdonosa közti, igen elmérgesedett cicaharc.

A sorozatnak ez az ügy adja a keretet, a vászonra viszont felfér sok minden: belenézhetünk a hivatal és a pénzügyi cég működésébe, néhány ismertebb és híres stiklit is megénekelnek benne, vannak titkos informátorok és olyan cameozó sztárok, mint Marc Cuban vagy James Hetfield. A főhősök karakterét pompásan felrakják a képernyőre, ilyen finoman nüanszolt ábrázolással régen volt dolgom, ráadásul a második évad közepe táján járva sem mondhatnám azt, hogy unalmasak lennének, vagy hogy nem okoznak meglepetést állandóan. A mellékszereplők közül Siff Wendyje az első évadban nagyon fontos, de kissé elnyomott volt, a másodikban egyelőre nem tudnak mit kezdeni vele, de majd csak írnak neki is egy értelmes szálat. Az Axe feleségét alakító Malin Akerman érdekesebb, de kevesebbet szerepel, pedig van a nőben valami olyan keménység és könyörtelenség ami a férjén is túltesz.

Az életből vett sztorik, a kezdő brókerek éjszakai magömléssel felérő hagymázas álmait bemutató, a pénzügyi világ kulisszái mögé benéző jelenetek és a kontraszt, az igazságszolgáltatás cseppet sem őszintébb vagy éppen becsületesebb világa nagyszerű hátteret ad a két kiváló színésznek, akik úgy eljátsszák, hogy rühellik egymást, hogy simán elhiszem nekik, hogy amikor a kamera nem forog, akkor is megfojtanák egymást egy kanál vízben. Csak ajánlani tudom, most éppen a 16. résznél tartunk, és lesz harmadik évad is. Eddig 5/5.