Egy hetet kihagyott A Dal, a hazai eurovíziós válogatóműsor, amire istenigazából kevesebb szükség van, mint pék faszán a staniclire, de mindegy már, az unokáim is látni fogják sajnos. Egyébként mint műsor, semmivel sem rosszabb, mint egy kertévés tehetségkutató, az előadók nagy része eleve onnan jött, ugye, aki meg nem az vagy oda tart, vagy már olyan pontján van a pályájának, hogy legfeljebb vendégfellépőnek menne oda. A látvány pont annyira giccses, a táncosok pont annyira ügyesek, a zsűri pont annyira megosztó és idegesítő az értékelésekből nem feltétlenül következő pontjaival, a műsorvezetők pont annyit bakiznak (Tatár Csilla esete Kása Julival akit AnnaElzának nézett). A koncepcióval sincs baj egyébként, ilyen dalversenyt sokan hirdetnek (az Index is például), szóval van igény A Dal megtalálására, a baj csak az, hogy az előszűrők ízlésvilága és az enyém nagyon messze van egymástól.

Ha én vagyok a szűrő, az olyan nóták, mint tegnap a Chase - Mujahid Zoltán - Tóth Andi trió produkciói, tuti nem jutnak be az élő adásba, mert avittas, unalmas, innen-onnan összelopkodott művekről van szó, és az előadók sem különösebben tehetségesek. Chase-ről én eddig nem hallottam, Mijahid Zoltánró csak az adott évi Dalban szoktam, az erre az adásra élőben Instagram-filterezett fejű Tóth Andi meg hiába akar dívának látszani a színpadon, megmarad egy érdekes hangú tininek, akinek az istennek nem tudnak jó számokat írni. Az idén éppen Kállay Saunders Band néven induló Kállay Saunders András sem tud a saját korlátain átlépni, és idei produkciója is pont olyan, mint a tavalyi, azaz mintha a Running című 2014-es (nyertes) versenydalának részleteit keverné újra kicsit, és más szöveget tolna alá. És az a gáz, hogy ebben a mezőnyben simán tovább is jutott vele.

A pozitívumok közé tartozik Kőváry Péter új projektje, a rémes nevű, de annál jobb zenét játszó Peter Kovary & The Royal Rebels, sajnos ez a hetvenes évek amerikai rockzenéjét megidéző, blues-alapokra felhúzott, de feszes rakenroll nagyjából annyi eséllyel indul egy ilyen dalversenyen, mint én egy szépségkirálynő-választáson, nem is mentek tovább vigaszágon sem. Annak kifejezetten örültem, hogy amikor az egyaránt 38-38 pontot szerző Mrs Columbo és Szabó Ádám közül kellett választani, a zsűri a zenekart juttatta tovább, bár a daluk nekem annyira nem jött be, a közönség viszont természetesen tovább rugdosta Szabó Ádámot, aki akár még meg is nyerheti ezt az egészet, lásd még Freddie és a tavalyi Pioneer című szerzemény.

Aki engem viszont a leginkább meglepet, az Kanizsa Gina volt, róla eddig azt sem tudtam, hogy létezik, mert jazzt kevesebbet hallok, mint Vastag Csabát és ugye az sincs rajta az éves Spotify-listámon, erre kiállt a színpadra egy olyan szerzeménnyel, aki egyszerre volt popos és jazzes, amiben az énekesnő úgy tudott érzelmeket közvetíteni, hogy nem kellett hozzá racsítania, és amiben olyat énekelt Gina, hogy kis híján telepítettem az alkalmazást, hogy szavazzak rá, de mire idáig eljutottam, már vége volt a dalnak. Tényleg érdemes meghallgatni, itt van:

Jövő héten még egy kör, aztán az elődöntők és a döntő, csak kibírjuk valahogy.

A végére még egy apróság: a Médiaklikk.hu-n A Dal hivatalos aloldalán az összes olyan versenydal szövegének fordítását közli, aminek angol a szövege. Egy olvasó vette észre, hogy Szabó Ádám nótájánál ez csak részben sikerült, hiszen ez a két versszak valahogy lemaradt:

Az MTVA-t megkérdeztük, miért maradt ki a meleg srácról és a csadoros nőről szóló két passzus, amint válaszolnak, frissítjük a posztot.

UPDATE: copypaste-hiba volt, sajnálják, azóta pótolták.