Nem nyugszanak a kedélyek a Sky Arts új sorozata, az Urban Myths körül, mely azzal háborított fel egyeseket, hogy egy fehér színész, Joseph Fiennes játssza benne Michael Jacksont. Tegnap már megírtuk, hogy a sorozat rendezőjét whitewashinggal vádolták meg, és azóta megszólalt a 2009-ben elhunyt Popkirály lánya, Paris Jackson is.
@TheMJCast i'm so incredibly offended by it, as i'm sure plenty of people are as well, and it honestly makes me want to vomit.
— Paris-Michael K. J. (@ParisJackson) 2017. január 11.
"Hihetetlenül sértőnek találom, és biztos vagyok benne, hogy sokan mások is, őszintén szólva okádnom kell ettől" - írta Paris Jackson a Twitteren. Azon is kiakadt egyébként, ahogy a keresztanyját, Elizabeth Taylort ábrázolták a trailerben: "Dühít, hogy ennyire nyilvánvalóan sértőnek szánták ezt az alkotók, nemcsak az apámra, de keresztanyámra, Lizre nézve is."
A hírességekkel megesett, valószínűtlen történetekről szóló sorozat egyik epizódjában Jackson, Liz Taylor és Marlon Brando közös autóútját filmesítik meg, mely állítólag 2001-ben történt, a szeptember 11-i terrortámadás után: Taylor és Brando Jackson meghívására épp New Yorkban tartózkodtak, és miután az összes légi járatot törölték, így hárman bérelt autóval próbáltak visszajutni a biztonságos Kaliforniába. A hírességek felváltva vezettek, és el is jutottak egészen Ohióig, közben meg is álltak néhány gyorsétteremben. (A történet hitelességét azért vannak, akik megkérdőjelezik.)
A legendás sztori megfilmesítése ellen már petíció is indult a trailer megjelenése után, melynek a szerzője tiszteletlenséggel vádolta meg a sorozat alkotóit, amiért semmibe veszik Jackson fekete előadóként vívott harcait.
Virgil Starkwell 2017.01.12. 12:49:26
Egyébként a csajra is ráférne egy DNS vizsgálat - tuti nem fekete apától származik...
Jóska Pista 2017.01.12. 12:50:51
chatte 2017.01.12. 12:51:48
teszt123456789 2017.01.12. 12:52:08
The man without a nickname · http://www.imdb.com/title/tt0107501/ 2017.01.12. 12:56:52
Tényleg pont úgy néz ki mint egy baszott néger. Szánalmas a hiszti.
sans paraben 2017.01.12. 13:05:41
én addig sírva röhögök.
vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2017.01.12. 14:10:56
saks 2017.01.12. 14:24:44
2017.01.12. 15:04:55
Buta hiszti ez. Bezzeg amikor fekete színészek játszanak fehér karaktereket, meg mindenféle történelmi filmbe beleírnak fekete szerepeket polkorrektségből... holott ott, akkor nem is éltek négerek... na mindegy. Öncélú hiszti.
2017.01.12. 15:13:01
emul 2017.01.12. 15:18:25
É2I 2017.01.12. 16:09:54
Bár a fene se tudja, hogy volt-e még valami a lába közt. :S
Morbiditást félretéve, nem kellene ezen fennakadniuk. Nem lenne belőle semmi, ha csak legyintenének egyet.
Jacko letett annyit az asztalra, hogy már életében a történelem része volt, némi karikatúra meg csak erősbíti a nevét. RIP.
nzk 2017.01.12. 16:19:06
odamondó 2017.01.12. 16:26:25
Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2017.01.12. 20:28:37
2017.01.13. 01:55:31
Az is egy vicc, hogy Jacko állítólagos lánya azt írja, hogy direkt sértőnek szánták Elizabeth Taylor karakterét. Jacko, Taylor meg Brando önmaguk paródiájává váltak életük végére. Sok celebbel van ez így.
Ez már megint egy ilyen ki-tud-jobban-megsértődni Oppression Olympics. Ha valaki semmit se tett le az asztalra, akkor műsértődős szájhabzással igyekszik a felszínen maradni.
nzk 2017.01.13. 21:04:43
David Bowman 2018.08.06. 21:03:11
Májkrém Dzsexon dühöng: Basza+,bassza+! Az elnök fekete. A Forma1 bajnok fekete. A golfbajnok fekete. Én meg pont most lettem fehér!