"Aki nem velünk van, az ellenünk", ugye, és hát Simicska nincs velük, és aki Simicskával van, az ellenség, azaz Kálmán Olga az eddiginél is jobban szúrja a szemüket, tessék csak nézni:
Lokál:
Origo:
888:
Magyar Idők:
Ripost:
Tények:
A Tények persze megint nem bírta ki, hogy ne hazudjon a felkonfban, az Origo (Vidnyánszky Attila mellett) legtöbbet foglalkoztatott címlaplányaként is ismert Andor Éva azzal harangozta be a riportot, hogy az ATV nem is marasztalta Kálmán Olgát, ami akár még igaz is lehet, de a riportban erről egy büdös szó nem hangzik el, pedig az a Németh Szilárd hírigazgató nyilatkozott nekik, akinél Kálmán felmondott (itt az adás, 32:45-re tessen ugrani), és aki a belengetett négymilliós fizetésre csak mosolygott, és képtelenségnek tartotta.
É2I 2016.12.19. 08:59:29
Arra azért kíváncsi leszek, hogy fogja-e azokat szemen-köpni, akiknek eddig alányalt. Avagy csak lukat fúrni ment a hajóra...
É2I 2016.12.19. 09:04:41
AcidJazz 2016.12.19. 09:08:03
É2I 2016.12.19. 09:19:14
Vagy Simicska pont erre játszott a 4milliós gázsi megszellőztetésével? Mer' azt akkor jól megkajálták a fijjúk. :P
panamcat 2016.12.19. 09:25:09
ace05 2016.12.19. 09:28:33
AcidJazz 2016.12.19. 09:31:09
SzemFülEs 2016.12.19. 09:52:04
belert 2016.12.19. 09:52:26
Egyébként ez érdekes, hogy a központilag kiadott kampánycikkeket ebből is könnyű felismerni, hogy nem kommentelhetőek, míg más cikkek igen.
Ballib Cenzúrázók Réme 10 2016.12.19. 09:53:04
Itt volt már az ideje hogy otthagyja a balliberális gyűlölködés médiumát és betérjen a Fideszt támogató média köreibe. Kálmán Olgát meg fogkuk védeni az alattomos külső támadásoktól, ezt garantálhatjuk a hazaáruló liberális álcivileknek.
polpetti 2016.12.19. 10:00:02
szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.12.19. 10:02:40
Ha így nézzük akkor Kálmán Olga alul van fizetve.
Dave_bloghu 2016.12.19. 10:16:57
Xlendon 2016.12.19. 10:17:20
É2I 2016.12.19. 10:18:22
A rigórigó meg tudjuk, hogy pártmédia, így helyén kezelendő :) Mint hogy K. Olgának se kell azonnal leborulni, hogy a több pénzt választotta. Ettől még számomra nem lett több. Annyi bizonyosodott be, hogy pénzért ő is képes "véleményt (át)formálni". Azaz ezt is helyén kezelem XD
Simicska meg ugye fityisz szekeret tolt, csak a kiskirályi kakaskodáson megpuccsolták. De ez nem jelenti azt, hogy háborút vesztett és láthatóan készül az új meccsre.
2016.12.19. 10:20:49
Világít a torony 2016.12.19. 10:24:29
Miért kellene ilyet tennie? Milyen pálfordulásról firkázol?
Világít a torony 2016.12.19. 10:25:38
É2I 2016.12.19. 10:36:32
carlos z. 2016.12.19. 10:39:57
A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2016.12.19. 10:40:59
2016.12.19. 10:49:52
AcidJazz 2016.12.19. 10:51:27
cleanwater 2016.12.19. 10:58:46
pamut 2016.12.19. 11:08:05
Most arra játszottak rá, hogy az országban sok millió szegény ember él, az ő irigységükre és nyomorukra játszottak rá Orbán hiénái azzal hogy kiadták: a 4 milliót kell sulykolni (hogy igaz vagy sem, az nem is érdekli őket). Ezzel akarják Olga ellen hergelni a népeket.
Így működik az orbáni-göbbelszi propaganda és hergelés.
Samott 2016.12.19. 11:08:51
AcidJazz 2016.12.19. 11:20:39
Samott 2016.12.19. 11:23:16
igazi hős 2016.12.19. 11:39:45
zsoltix 2016.12.19. 11:40:35
De mindegy is, valamelyik bedobta, aztán körbejárt.
uraoi1969 2016.12.19. 11:47:37
hordalek 2016.12.19. 11:48:50
Nincs több kérdésem.
Gyorgy Nagy 2016.12.19. 11:49:06
Nem Penny hajója 2016.12.19. 11:49:38
Hát ja, miután Andor Éva faszija a kitűnő fideszes pártkatona Gábor László, aki mellékállásban az Origo hírfőszerkesztője.
AcidJazz 2016.12.19. 11:52:39
Vanek főfoglár úr. 2016.12.19. 12:05:15
Dizavul 2016.12.19. 12:11:13
Gacsaj Pisti 2016.12.19. 12:11:35
Az a bolsi-prosti műsorvezető, egy ékszerfetisiszta, agresszív, alacsony, rövidnyakú gnóm, aki a hányingerkeltő, fasiztoid, bal-libeknek benyaló stílusával vállalhatatlan. Általános iskolai tanári végzettsége van és ha fizetnek neki havi 4 milliót, azt csakis a politikai bohóc stílusáért teszik és mert azt gondolják, hogy ez a nő valaki. Pedig senki. Egy politikai bohóc, aki politikai bulvár, értéktelen, utálkozás kiváltására alkalmas műsort produkál, utálkozás kiváltására alkalmas hiteltelen bal-lib szereplőkkel.
vfo 2016.12.19. 12:24:52
A mostani baloldal és a fityusz egyaránt korrupttá vált, mert túl sokáig volt a zsírosbödön közelében. Vezetői emiatt elhitelenedtek. Ugyanez igaz a baloldalra is.
Marad a Jobbik, amely még nem volt a húsosfazék közelében, s emiatt nem volt módja korrupttá válni. Nem mintha ők morálisan jobbak lennének, csak még soha nem voltak olyan hatalmi pozícióban, hogy nagyot tudjanak rabolni.
Ezért fog még a baloldali értelmiség is ezentúl Hír TV-t és nem ATV-t nézni és a következő választásokon jó eséllyel a Jobbik fog nyerni, mert már buzgón gyűjtik a fityusz korrupt disznóságairól és egyéb visszaéléseiről szóló tényszerű információkat, melyeket szerintem 1 éven belül elkezdenek a nyilvánosságnak csöpögtetni.
vfo 2016.12.19. 12:25:29
A mostani baloldal és a fityusz egyaránt korrupttá vált, mert túl sokáig volt a zsírosbödön közelében. Vezetői emiatt elhitelenedtek. Ugyanez igaz a baloldalra is.
Marad a Jobbik, amely még nem volt a húsosfazék közelében, s emiatt nem volt módja korrupttá válni. Nem mintha ők morálisan jobbak lennének, csak még soha nem voltak olyan hatalmi pozícióban, hogy nagyot tudjanak rabolni.
Ezért fog még a baloldali értelmiség is ezentúl Hír TV-t és nem ATV-t nézni és a következő választásokon jó eséllyel a Jobbik fog nyerni, mert már buzgón gyűjtik a fityusz korrupt disznóságairól és egyéb visszaéléseiről szóló tényszerű információkat, melyeket szerintem 1 éven belül elkezdenek a nyilvánosságnak csöpögtetni.
REadmin 2016.12.19. 12:36:55
Nevem senki. 2016.12.19. 12:39:08
Ez felháborító!!!
Normális 2016.12.19. 12:42:34
Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország!
röf 2016.12.19. 12:43:17
Olgica megmondó néni lesz még Fidesz szóvivő is, figyelmezzetek csak rám....
AcidJazz 2016.12.19. 12:49:27
Normális 2016.12.19. 12:51:19
A bölcs, idősödni kezdő Bodrogi Gyula már úgy 10-15 éve is megmondta:
VAN az a pénz, amiért korpás tud lenni az ember haja... :):)
nakivagyok 2016.12.19. 13:12:14
Gonoszgólya 2016.12.19. 13:26:50
Fosik a seggetek hogy ezentúl még jobban kibaszik a rühes fideszgecikkkel akik odapofátlankodnak hozzá????
Szánalmasak ezek a kis férgek.
kacsapuszi 2016.12.19. 13:32:08
bloggerman77 2016.12.19. 13:32:37
Tatár Csilla sem gombokért ment át az MTV-hez.
D. Tóth Kriszta 3 millióért volt a MTV Híradó arca - 10 éve.
Soroljam még? A médiában ez a 4 misi nem számít sok pénznek kiemelt képernys esetén.
bloggerman77 2016.12.19. 13:37:55
Az ATV sosem volt baloldali. Aminek a fenntartója egy amerikai typusú bizniszegyház, párdon evangéliumi keresztény közösség, az hogy lehetett bármikor is balos?
Esténként a legultrajobboldalibb amerikai Fox News műsorait adják le szinkronizálva. Furcsa egy ballib csatornától. :))
Németh Sándor arra vágyakozik, hogy az állam elismerje az "egyházát". Amint ez megtörténik még a maradék balos hirembernek is utilaput köt a talpára. Csak addig ellenzéki az ATV, amig a hatalom nem szereti a Hitgyülit.
bloggerman77 2016.12.19. 13:39:28
Csisztu az ATV-n azért is vicces, mert Pelczné Gáll Ildikó kampányembere volt 2010-ben. :))
multifarkukutya 2016.12.19. 13:43:47
multifarkukutya 2016.12.19. 13:52:30
kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2016.12.19. 14:00:03
Pár dolog.
1. Mivel a képernyősök fizetéseit hét lakat alatt őrzi minden csatorna vezetője, így nyilvánvaló hogy ha megjelennek időnként efféle hírek honnan eredhetnek az efféle infók...
2. Próbáltam volna utánanézni, hogy ez most sok-e vagy kevés (médiás fizetésekhez persze), de sajna nem nagyon találtam infókat hiradósokról
A szórakoztató műsoroknál voltak adatok a femcafén, ott évi 30-47 milló közt vannak a számok Ördög Nórától Berkin Krisztiánon(!), Balázson, Liptai Claudián át Majkáig. De ott összbevétel van tehát (reklám, rádió, stb...)
3. Szerintem eddig is topfizetése volt. Ha tudja a saját árfolyamát, akkor mért ne kérjen többet? Azt azért tegyük hozzá, amit nem hangoztatnak sehol: MINDEZT KÁBELEN. Ez már a TV feladata lesz kigazdálkodni a fizetését.
4. Amerikai fizetés? Hmm. Bármelyik nyugat-európai többet visz haza Majkánál.
bloggerman77 2016.12.19. 14:01:24
Ott parádézott Pelczné oldalán Csisztu biodíszletként, az a viccees h ezt tagadni próbálod
Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2016.12.19. 14:03:43
Írd má le légyszi melyik részét kell lejáratásnak venni a sok cikknek, mert 95%-ban ténbykeet közölnek láthatóan.
Szívesen rettegnék veled, csak írd meg az infot.
Kösz.
Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2016.12.19. 14:07:12
A nick eredeti tulajdonosát Sixxék már a szólásszabadság jegyében rég kibaszták.
Igazán becsülendő, hogy a nveében továbbra is írkálsz, valamint Sixx részéről is megkönnyeztet a tolerancia, ahogy a nickhamosítót hagyja dolgozni, a nick tulajának kidobása után.
kiko grande 2016.12.19. 14:07:55
multifarkukutya 2016.12.19. 14:08:09
Ki tagadja?... :O
Látod, milyen vicceseket írsz?...
fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.12.19. 14:08:22
multifarkukutya 2016.12.19. 14:10:42
Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2016.12.19. 14:12:22
Azér nem semmi, hogy maga az ATV, a baloldal fundamentuma percek alatt hogyan lesz szekta TV, mert elmegy a Kálmán Olgi, és lesz a Simicskából szent, pedig alig volt nap hogy az index nem írt róla, meg a Hír-TV-jéről ... mit is..
Ja igen.
Lejárató cikket.
shawshank 2016.12.19. 14:42:14
De már az orbán fóbiás anyám is a 4 millás Olgáról hablatyolt tegnap este...
fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.12.19. 14:45:46
Évek alatt.
Ideológia és anyagi érdektől vezérelten.
Ha eddig elkerülte volna a figyelmedet, akkor legalább most tudd meg: Németh Sándor már rég' kiegyezett Orbánnal. Legfeljebb kevés szó esett eddig róla a médiában, nem volt a széles közbeszéd tárgya.
Az ATV már hosszú idő óta látszatellenzéki, látszatbaloldali tévécsatornaként működik. Baloldali-liberális újságírókat foglalkoztat, miközben a háttérben annak tulajdonosa, N.S teljesen más nézeteket vall magáénak, és Orbánnal kokettál, miközben a Jobbikot is magához öleli.
Az ATV az évszázad átverése. Nézők millióit téveszti meg nap mint nap. De egyre több embernek fog felnyílni a szeme, mert Németh nem bír a vérével és hírigazgató fiacskájával tovább és tovább fogja süllyeszteni az ATV a lejtőn. Eltüntet minden értelmes műsort, elüldöz minden tehetséges újságírót, a hatalom érdekeinek megfelelően, miközben továbbra is fenntartja a ellenzékiség látszatát - igaz, egyre kevesebb sikerrel. Egyre inkább nyilvánvalóbbá fog válni, miről is szól ez a csatorna: az átverésről, az ellenzék és szavazóik bekerítéséről és semlegesítéséről.
Az meg, hogy Kálmán egy olyan tv-hez megy, amely ugyancsak szimpatizál a Jobbikkal, azt ő szvsz kurvára leszarja. Az egyre jobban magából kivetkőző, szektás ATV-ből menekült el, ezt a kompromisszumot valószínűleg felvállalta. Hagyják dolgozni, és kész. Talán Kálmán mindeddig rendelkezett némi autonómiával, és talán nőtt rajta az utóbbi időben a nyomás oly'c mértékben, hogy azt saját szakmai önazonosságával tovább már nem tudta egyeztetni és távozott.
A pontos mozgatórugókat nem ismerjük, de az biztos, hogy a csatornából, annak vezetési gyakorlatából lett elege és nem a magasabb gázsi miatt váltott, mint ahogyan azt a rárepülő hazug hatalmi propagandagépezet beállítani próbálja.
shawshank 2016.12.19. 14:54:23
Gondolom a 4 Millió is pont a 5% nem tényhez tartozik. CSak akkor miért pont azt emeli ki az összes szarházi?
Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2016.12.19. 15:00:47
Az ATV egy szánlamas szarkupac volt mindig is.
Én csak örülök ha a ballibek is megadják a kilövési engedélyt, és eltünnek a közélet mocsarában.
A Hír-TV pedig jobboldali volt egészen addig, amíg a jobboldali újságírók nem menekültek el Simicskától, aki immár a ballibek megmentőjeként tetszeleg, miközben a Jobbikot próbálja hatalomra juttatni.
És ezt a tényt nevezi Sixx pl lejáratásnak.
Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2016.12.19. 15:02:03
Tény hogy nem 4 millió ? Mennyi ?
pragmatikus_ 2016.12.19. 15:28:37
evribáditésön 2016.12.19. 15:37:44
lobster thermidor 2016.12.19. 15:39:23
nepszava.us/blogs/news/kalman-olga-sem-birta-a-szektas-atv-t
ludomik 2016.12.19. 15:48:14
shawshank 2016.12.19. 16:23:34
"Nem hozta a nézettséget a havi 4 millióért váltó Kálmán Olga" Még arra sem vették a fáradtságot hogy kérdőjelet tegyenek a végére. Így mondjuk lehetne perelni persze, de a cikkben már nagyon konkrét információval szolgálnak a 4 millióról. A HÍREK szerint. Befosok a tényközlés eme magasiskolájától...
Még itt: "nem hozta a nézettséget." Mihez képest? Mi volt az elvárás? Mit kellett volna a már amúgy is magas fizetéséért felmutatnia? Ja hogy ez már nem fontos, csak hogy be legyen állítva egy túlfizetett alkalmatlan műsorvezetőnek. Szánalmas.
Konkrét szerződést, vagy az érintettek nyilatkozatát fel tudnád hozni? Vagy csak az úgy hallottuk, hogy állítólag...
És félreértés ne essék, ellenkező irányba is utálom ezt, mikor úgy hoz egy cikket az index, hogy fideszes képviselők mondták, de név nélkül kamerán kívül. Mert ennyi erővel úgy is lehetett, meg nem is.
Az fel sem merülhet, hogy szakmai okai voltak hogy távozik. Elege lett akár abból, hogy már nem kérdezhet be egy kormánypártinak sem, mert a vezetés egy ideje beleszól a munkájába. Á, ez nem lehet. Tuti hogy pénzérves kurva, aki még alkalmatlan is...
Az megint más kérdés, hogy ha átmegy a Hír TV-hez na ott aztán tényleg nem kérdezhet fideszest, mert egy a közelébe nem megy a csatornának. Öntökön rúgás level 42...
Stixxx 2016.12.19. 16:29:05
NBarbieReloaded 2016.12.19. 16:41:23
Az az orom az arcan, amikor ballib politikus volt a musoraban, az a csillogo szem a boldogsagtol, nem gyozott alanyalni nekik a kerdesekkel.
De ha fideszes, de kulonosen ha Jobbik-os volt nala, huhuu, az a merhetetlen gyulolet es lenezes, ami sugarzott rola, na az nem volt semmi.
Nem tudom, hogy ezt hogy fogja megvaltoztatni egy csapasra a hirtv-nel.
Az meg kulon vices, ahogy fentebb egyesek mar Jobbik TV-nek nevezik a hirtv-t meg, hogy az atv is enyhul a Jobbik irant.
Hadd mondjak valamit. Hosszu evekig, kulonosen az atv, de a hirtv is ignoralta a Jobbik-ot (meg az osszes tobbi TV is).
Inkabb meg a bunteteseket is kifizettek (ha nagy ritkan megszavazta az NMHH fideszes tobbsege) a Jobbik elhallgatasa miatt, de akkor se hivtak meg senkit. A Jobbik tamogatottsagahoz kozel se volt a megjelenesuk, egyik TV-ben sem.
Na most, hogy a tamogatottsagukhoz merten meg mindig nagyon keveset, de egyebkent az elmult idoszakhoz kepest tobbet hivnak Jobbikos politikust, ugy egyes agytrosztok maris Jobbik-os TV-nek nevezik.
LOL
HorseFucker 2016.12.19. 16:41:58
ludomik 2016.12.19. 16:50:03
Ballib Cenzúrázók Réme 10 2016.12.19. 17:36:48
bloggerman77 2016.12.19. 17:44:19
Bartust hagyjuk már, az amerikai Népszava egy kamuújság. Bartus hitgyülis volt, csak összebalhézott Németh Sándorral, azóta támadja ész nélkül + Bartus elmebeteg módon orbanofób
Budapest a kutyaszar városa 2016.12.19. 17:54:11
Budapest a kutyaszar városa 2016.12.19. 17:55:54
papucshős 2016.12.19. 18:10:36
Ja, ja! Imádom, amikor krokodil könnyeket hullajt a szegényekért, miközben teleaggatja magát ékszerekkel és egy-egy esti sminkjének, frizurájának és ruházatának költségeiből hetekig lehetne élelmezni több iskola gyerekeit és számos öregek otthonát.
No meg azt is, amikor nála nagyságrendekkel értelmesebb vendéget oktat ki, hogy "nem ezt kérdeztem", mintha a kutyát is érdekelné, hogy mit kérdez egy ripacs, agresszív, folyamatosan gúnyolódó némber.
Külön érdekessége a hölgyikének, ahogyan kokettál a liberál-bolsi vendégekkel, szinte testi gyönyöröket él át a nekik való megfelelés erőltetése során. Ugyan ezt a gyönyör közeli állapot fogyelhető meg olyankor, amikor a jobboldaliakkal szemben kegyetlenkedik, már-már fasisztoid, gestabós allűrökkel gyalázza őket, miközben a keskenyszájú, erőszakos pofikáján remegő gyönyörhuillámok futnak át.
No persze, pont azért fizetik, mert ezt várják tőle és kiválóan meg is felel erre a célra, mint egy szadista a börtönfelügyelői posztra.
NBarbieReloaded 2016.12.19. 18:28:23
Balt 2016.12.19. 19:24:24
Balt 2016.12.19. 19:30:56
Hehe. Azért arra majd kíváncsi leszek, amint félmosolygós alákérdezős riportot csinál Agresszolga Vonával, meg Alinda mélyinterjút Zagyva-György Gyulával a választási kampányfinisben. :))
szepipiktor 2016.12.19. 19:46:21
Tudom, hogy egy hozzád hasonló 1 bites fideszesnek gond a szövegértés. Például amít írni akartam, többen is egtették...
- ha csak 95% valós, akkor 5% nem az, így lejáratás
- jelezték mások: az összeg nem hiteles, hiszen ez titkos, személyes és üzleti adat, feltételezem, hogy egyik fél sem hizhatja nyivánosságra...
- hogy Szöllősi Györgyi mit gondol, azt ő tudja, egy bulvárlap zanzájának feltételezése nem tény!
És sorolhatnám.
De a legfontosabb? Az összes fidesz mocsok egymást idézgetve forrásként lehozta ugyanazt.
Tehát hiteles, ha a bors összeszed egy twitter-fordítást, azt lehozza cikként, átveszi a blikk, blikket az origó, majd bemondja a tv2, és forrásnak az origót...
Semmi nincs mögötte, de a teféléd beszopja, hogy biztos tény, mert ennyien megírták.
szepipiktor 2016.12.19. 19:51:40
Más oldal ezeket nem olvassa vagy meg sem érti...
Az atv zuhanórepülése meg már hónapok óta tart, itt is volt már szó erről...
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 21:11:38
Hitgyülis, nem baloldali. És nem volt, hanem van.
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 21:12:14
Grisa 2016.12.19. 21:26:55
De szerencsére van egy másik szintje is a nyilvánosságnak. Ahol valódi újságírók, bloggerek dolgoznak. Ahol felnőttként kezelik a hírfogyasztót.
Azért kifejezetten mókás látni, hogy ahová ez a hatalom beteszi a lábát onnan menekülnek a szakmájukat magas szinten művelők (lásd királyi Tv anno). Veszik a médiát ész nélkül csak azt nem képesek felfogni, hogy az M1 híradóját nem azért nézték például olyan sokan mert az az M1, hanem mert azt találta sok ember színvonalasnak. Most vettek (persze közpénzből) egy TV2-őt mondván hűha mennyi nézőnk lesz az esti Tények propaganda sávban, aztán pislognak, hogy hová tűnik a sok néző pár hónap alatt :-) . Már készítik elő a terepet az ellenzéki ATV bedarálására, csak épp mire megveszik a kutya sem fogja nézni....
Nevem senki. 2016.12.19. 21:57:40
@multifarkukutya: Valóban. De tételezzük fel, hogy értenek a szakmához, és közük van az igazsághoz. Ha csak bruttó 1milla havi fizut kapnak, már az is pofátlanul sok.
(Egyébként köztévé mindig közpénzből kapja.)
tpl 2016.12.19. 22:02:43
bloggerman77 2016.12.19. 22:14:57
"Az alapállás az, hogy a magyar ember hülye és bármit elé tesznek azt bekajálja. "
*
Ezt az azóta elhunyt Obersovszky Péter írta meg a Csukjátok le a tv macit! c. könyvében - a Fidesz - Habony-Vajna csak végrehajtják, amit Obersovszky a könyvében alapvetett.
A Fideszt 2002-ben érte a sokk, hogy hiába voltak a kedvező közvéleménykutatási adatok, a kézivezérelt közmédia - vesztettek. Ennek okát az ellenséges "ballib" kereskedelmi tv-kben találták meg, hogy azokon akkor még valódi hírszerkesztés volt. Ezután szépen rászorították a kertv-ket a bűnügyekkel és semmi másra nem fókuszáló hírműsorok készítésére, fideszközeli emberek lettek hogy-hogynem vezető pozícióban (tv2-nél), és most eljutottak oda, h felvásároljanak egy országos kertv-t.
Obersovszky olyan kegyes volt a tvmacis könyvében, hogy a ballibeknek meghagyta volna az az egyik csatornát. :)))
Netuddki. 2016.12.20. 09:53:04
Netuddki. 2016.12.20. 09:54:34
sőőtnagyonis 2016.12.20. 10:23:16
A tevékenységét a nézők manipulálása jellemzi. Kevés ember képes erre.
Felkészül a riportjaira, és a kérdéseire adott válaszokra is azonnal levonja a következtetéseit, melyek véleményformálóak .
Gyakori a vele azonos nézeten állókat hagyja beszélni, esetleg kisegíti.
Akikkel nem ért egyet, azt szinte megalázóan lekezeli, széttöredezi annak mondatait, és a felismerhetetlenségig ellehetetleníti kommunikációját. Jellemzően a vendégeire szánt időkeretek is így vannak kiszabva, hogy míg az egyik partnere eléri célját, a másik rövid időkeret miatt leforrázva távozik.
A pofapénz ennek a szolgálatnak szól, a nézettségnek bár jól mérhető lesz a haszna.
Nem zárható ki a közvélemény kutatási adatokra gyakorolt hatása sem.
Esetleg a kormánypárti média igyekszik ellensúlyozni, vannak rá elegen.
Nem zárható ki egy politikai stratégiai erőátcsoportosítást előszele sem.
Rongy Elek 2016.12.20. 14:24:23
A kérdés inkább az, hogy mikor érzékeli majd Olga, hogy átverték, felhasználták, megsemmisítették. Mert erről szól ez a mese. Az ősfideszes kutyából nem lesz baloldali szalonna.
Rongy Elek 2016.12.20. 14:26:58
*Akikkel nem ért egyet, azt szinte megalázóan lekezeli*
Különösen azt szegény Németh Szilárdot, pedig az mindig csak a jót, meg az igazat akarja mondani...
bloggerman77 2016.12.20. 21:40:17
Az olyan marhák mint te. Amúgy nem vagyok "tolvafideSS-es" csak az olyan egybites marháknak , mint te, aki nem lát ki a lövészárkából.
sőőtnagyonis 2016.12.22. 11:42:38
A vele készült riportot nem láttam, de nem hiszem, hogy kímélte volna.
SzemFülEs 2017.01.06. 14:09:38