Nem sokáig húzza az RTL Klub az idei X-Faktort, a szokásos tízhetes “döntőzés” helyett hét hét alatt letudják az egészet. Jó, ha számolt az ember egy kicsit, akkor látta, hogy a november 5-én induló élő adásoknak karácsonyig ki kell futniuk (a döntő ennek megfelelően december 17-18-án lesz) Ehhez persze az is kell, hogy megváltoztassák a szabályokat, ami az idei kiadásra praktikusan azt jelenti, hogy az első három adásban 2-2-2 kieső lesz, így a negyedik adásra már csak hatan maradnak (nahát), és onnan az ügymenet a megszokott lesz.
Újdonság még az applikációs szavazás, amiben az az újdonság, hogy lesz, de nem törli el teljesen az sms-tarhálást sem, így Istenes Bencének továbbra is el kell üvöltenie az aktuális telefonszámokat és kódokat, mert az RTL azokra is gondolt, akik vagy nem akarnak applikáción keresztül szavazni, vagy inkább fizetnek érte, esetleg nincs okostelefonjuk. A nézettségi adatokat elnézve ez utóbbi lesz a legkisebb metszet, az idei évadot leginkább a 18-49 közötti lakosság nézi, és annak is inkább a 34 év alatti része - nekik meg van okostelefonjuk.
A sajtótájékoztatón 12 énekesre számító sajtó nagyon csalódott, illetve annyira nem is, hiszen a kóros feltűnési viszketegségben és súlyos önértékelési zavarban szenvedő Petics Kristóf helyére nem tudni, érkezik-e énekes (perszehogy), de ha fog is, a neve csak majd szombaton, az első élő adásban derül ki. Mert csak. Petics egyébként megvert egy faszit, azért zárták ki a műsorból. A további 8, nem verekedős énekes és a három zenekar a sajtóeseményre kirittyentve érkezett, Balogh Eszter combot és lehetetlenül vékony derekat villantott, Gáspár Laci szakállát szerintem festik, ByeAlex kapott egy fogszabályzót, Tóth Gabi meg Farrah Fawcett és a kilencvenes évekbeli Meg Ryan frizurájának keverékét.
Lesz kísérőműsor is, amit, nagy meglepetésre nem az RTL-nél ki tudja miért tartott Szabó Zsófira, hanem az Éjjel-nappal Budapestből kikupálódott, a Nyerő párosban is látott Kovács Dórára bíztak. Rutinja neki sincs, de a Nyerő párosban látottak alapján legalább egyénisége igen. Az nagyon vicces volt, ahogy a hivatalos program után bemutatkozott Gáspár Lacinak, akit ezek szerint nem ismert - még jobb lett volna élő adásban, de mindegy már.
Fotók: Rostás Bianka/Velvet.hu, kivéve azt utolsót
huncut_kata 2016.11.02. 15:42:58
RTB 2016.11.02. 16:07:49
megcirógatlak csalánnal 2016.11.02. 16:29:55
most "ettől" várják majd a fellendülést a retekgeciklubosok. egy műbalhé, meg az extra izgalmas összetörömített show-k...
Funk You 2016.11.02. 16:47:35
az X faktorból meg ezzel az eresztéssel 7 adás is elég soknak tűnik. ritka semmilyen, 1-2 kivétellel tök érdektelen mezőnyt sikerült összehozni és a formátum is kifulladt szerintem.
ldani7492 2016.11.02. 17:17:29
csAlonzó 2016.11.02. 18:48:52
bethowen 2016.11.02. 20:25:42
Sunny Days 2016.11.02. 20:43:30
szerintetek nooooormáááááliiiiis???
Sunny Days 2016.11.02. 20:55:11
Hell-Ász 2016.11.02. 21:23:43
Annie Oakley 2016.11.02. 21:48:35
Amúgy mindig ugyanaz a szólam a kommentelőktől: ez az évad sem milyen, gyenge hangok... Savanyú a szőlő?
scavengario 2016.11.02. 22:27:16
scavengario 2016.11.02. 22:33:28
RTB 2016.11.02. 23:12:14
ff48bp 2016.11.03. 06:47:04
2016.11.03. 07:29:16
R2D2 & C3PO 2016.11.03. 08:18:53
Eddig ez a legjobb, pedig volt már néhány...
vitaygeorgina 2016.11.03. 10:28:15
Szerintem is nagyon jó ez a haj!
A csipkemelltartós csaj szemöldöke viszont odabasz.
Hokunda 2016.11.03. 10:32:14
Számomra sokkal izgalmasabb lenne úgy a faktor, ha az elején csak egy-egy énekes esne ki és a döntő előtt esne ki kettő-kettő, mert sajnos az énekesek számának csökkenésével nem csökken az adásidő és egyre fárasztóbb élőben nézni a műsort.
Egy piros pontot adok SIXX-nek a helyesírási hiba utólagos javításáért.
Dyta Kostova 2016.11.03. 11:20:04
furmintszaraz 2016.11.03. 13:05:19
a) akik sosem néznek és néztek ilyen műsorokat, és a szereplőkről sem hallottak
b) akik csak Discoveryt néznek, de az asszonnyal muszáj leülni elé, és amúgy hányadék és néphülyítés az egész
c) akik csak az amerikai verziót nézik, ami nagyon cool, az itteni tré
d) akiknek egyébként sincs tévéjük (és hozzászólásuk nagyjából ennek közlésére szorítkozik)
ff48bp 2016.11.03. 14:51:40
maya51 2016.11.05. 22:25:09
maya51 2016.11.05. 22:26:00