Nehéz dolguk van az amerikai országos csatornáknak, hogy kitűnjenek a tömegből és rávegyék a reklámozóknak fontos fiatalokat 18 és 49 között, hogy adott időpontban, élőben, reklámokkal kísérve nézzék meg a sorozataikat. Ezért mindenféle irányba mennek. A csökkenő nézettség például bizonyos szempontból előny is, mert egy fokkal nyugodtabban lehet berendelni Michael Schur legújabb sitcomját, akiről lehet tudni, hogy nem fog igazán széles tömegeket elérni, de abban legalább lehet bízni, hogy minőségi terméket fog lerakni az asztalra, ami kialakíthat magának egy kisebb, de lelkes közönséget. Ami remélhetőleg elég lesz arra, hogy a megváltozott körülmények között életben tartsa a sorozatot. Azonban az ilyen műsorok kellé még mindig kellenek a tömegeket elérő sikerek. Ezeknek viszont ártatlan sorozatoknak kell lenniük, mert országos csatornán csak erre van lehetőségük.

Családi sorozatot eladni pokoli nehéz dolog, de a kedd este 10 órai időpont talán ideális lehet egy olyan programnak, amit mindenki együtt nézhet anélkül, hogy ilyen kínos helyzetekbe futna bele. A This Is Us pedig pontosan azért került az NBC-re, hogy egy igazi családi közös program legyen belőle és az első epizód nézettsége alapján jó lóra tett Bob Greenblatt és a pávás csatorna. 6 éve nem sikerült ekkora közönséget elérniük egy esti 10 órás sorozattal, ami önmagában szép eredmény. Kérdés viszont, hogy a második részre mennyien térnek vissza, ugyanis a sima családi sorozatot egy nagy csavarral adta el a csatorna, ami kétségtelenül hatásosra sikerült, de közel sem biztos, hogy minden héten képes lesz-e ilyen érzelmi hatást kiváltani a nézőkből.

Az epizód azzal a szöveggel kezdődik, hogy a Wikipedia szerint(!) nincs tudományos magyarázat arra, hogy lenne összefüggés azoknak az embereknek a cselekedetei vagy tulajdonságai között, akik ugyanazon a napon születtek. Vagyis a láthatatlan családi kötelék lesz a fontos témája a sorozatnak, ami a pilotban négy különböző történetet mesél el és mivel 40 egynéhány percről van szó, így igazán sok idő egyikre sem jut.

• Az első szálon Jack (Hősök című szép és kevésbé szép pillanatokat megélt című sorozatból ismerős Milo Ventimiglia) és Rebecca (Mandy Moore) történetét ismerjük meg, ami utóbbi veszélyeztetett terhessége körül forog, ugyanis hármasikereket vár
• A másodikon egy családapa, Randall (a friss Emmy-díjas Sterling K. Brown) történetét figyeljük, aki egy örökbe fogadott családban nőtt fel, de végre egy magánnyomozó megtalálta a vér szerinti édesapját.
• A harmadik szálon Kate (az itthon talán kevésbé ismert Chrissy Metz alakításában) egy túlsúlyos nő életébe nyerhetünk bepillantást, aki a 36. születésnapján eldönti, hogy végre meg akar szabadulni a felesleges kilóitól.
• Negyedik szálon az ő ikertestvérét Kevint (Justin Hartley, a Zöld Íjász a Smallville-ből) követjük, aki színész és éppen egy buta sitcomban játszik, de ő ki akar törni a középszerűségből.

Vagyis a This Is Us-szal igyekeztek egy olyan sorozatot készíteni, amiben minden átlag amerikai talál valami azonosulási pontot.

Az alapelgondolás nem rossz és az első résznek van több egyedi pillanata is, de összességében hiányzik belőle a momentum és míg el nem érkezik az a bizonyos csavar, amit nem olyan egyszerű kitalálni, addig elég álmosan csordogál az epizód. Ott vannak a nagy pillanatok mindegyik szálban, amik láthatóan azért kerültek bele, hogy ezek alapján majd mindenki fogja érezni, hogy ezt a sorozatot neki készítették és mostantól minden héten el akar majd tölteni 40 percet ezekkel a karakterekkel. Ezek közül engem valamennyire Kevin problémája fogott meg, de abban is volt pont annyi felületesség, hogy ne ellensúlyozza a This Is Us többi kevésbé izgalmas részét.

Sterling K. Brown egy nemzeti kincs, teljesen megérdemelten kapott Emmy-díjat és itt is látszik, hogy tud színészkedni, de szarból sajnos ő sem fog várat építeni. Itt ezt nem a forgatókönyv minőségére értem, mert azt tisztességes iparos munka, de pont az a baj, hogy ennyi és nem több. Milo Ventimigliának és Mandy Moore-nak szerintem nulla kémiája van együtt és totál nem hitelesek, mint házaspár, ezért a kisbabákkal történő jövőbeli kalandjaik sem igazán érdekelnek, ahogyan Chrissy Metz szerelmi élete, illetve harca a kalóriákkal sem, pedig Chris Sullivan, aki az újdonsült pasiját játssza, nagyon a szívemhez nőtt a Sebész című Cinemax szériában, de miatta sem tartanék ki hosszú távon a sorozat mellett.

Ha valakinek óriási kedvence volt a Parenthood és szereti, ha egy sorozat nyíltan az érzelmeit veszi célba, akkor érdemes belenézni a This Is Us-ba, mert profin van összerakva és az a csavar tényleg üt. Aztán 40 perc után el lehet dönteni, hogy van-e értelme utána visszatérni a következő hetekben vagy sem.