A szakirodalom, de legalábbis azok a humán etológusok, akik már kénytelenek voltak végignézni legalább egy Szeszélyes évszakokat a rendszerváltás derekán, szekunder szégyennek nevezik a jelenséget, amikor mi érezzük magunkat kínosan, hogy mások égnek. A szekunder szégyen legnagyobb pillanatai talán azok voltak az elmúlt évtized magyar kultúrtörténetében, amikor:

Persze a szekunder szégyen néha kifejezetten jólesik, mint óvatlanul beleharapni egy zsenge White Trinidad 7 Pot paprikába, aztán röhögve könnyezni a padlón. Például ott a teljes, kilenc évadnyi Office, ami alatt végig szorongunk, és reménykedünk, hogy nem, az mégsem lehet, ezt még ő sem meri kimondani, még  Dwight Schrute sem ekkora tapló. És aztán meri, sőt még fokozza is.

Na, ha így néztük a Star Academy maratoni beköltöző show-ját a TV2-n, akkor talán még jól is mulathattunk. Engem speciel Keresztes Ildikó megszólalásainál öntött el a leginkább a szekunder szégyen, de azért Ördög Nóra suta flörtjei is feszengőssé tehetnek bárkit. Ízlés kérdése, mint hogy most egy 800 ezer Scoville-pontot elérő csili vagy egy váratlan pofon visszakézből.

Persze nincs könnyű dolguk a Star Academy készítőinek: egyszerre kellett olyan szereplőket találniuk, akik tudnak énekelni, ráadásul úgy, hogy attól könnyek szökjenek a nézők szemébe, vagy csukott szemmel visítsanak az eksztázisától, és persze olyanokat, akik eközben bármikor hajlandóak a kamerák előtt beröffenteni a faszhelikoptert, vagy meztelenül jakuzzizni Alekosszal. Persze ilyen emberek nem léteznek, ezért egyáltalán nem meglepő, hogy a Star Academy legőszintébb pillanata az volt, amikor váratlanul bekapcsolt a tűzjelző, és negyedórán át vijjogott a félplaybackben lenyomott produkciók alatt. A csatorna húsz olyan énekest gyűjtött össze, akiből jó, ha a felének van esélye túljutni az esküvői haknizenész fokozaton, és akár egy zsírosabb falunapot is le tud majd zavarni. Tizenketten ráadásul már szerepeltek, vagy inkább leszerepeltek már az RTL Klub valamelyik tehetségkutatójában, vagyis ez már tényleg a bödön legalja, ahogy tanult debreceni kollégám mondaná.

Az látszik, hogy a TV2-nél még értik a leckét: a tehetségkutató nem a hangokról, hanem a sorsokról szól. Nem az érdekel senkit, hogy a pásztázó zöld lézer fényében a seggét rázó csaj képes-e úgy énekelni, mint Rihanna, azt akarjuk látni, hogy a csepeli használtmobil-díler, a vásárosnaményi körmös vagy éppen a szomszéd Feriék kacskalábú lánya tudja ugyanezt. Látni akarjuk, ahogy az árva lányba beleszeret a királyfi, a legkisebb fiú pedig megkapja a fele királyságot, de legalábbis egy lemezszerződést, és egy éven át havi kétmillió forintot. Még ha csak bruttó is.

Csakhogy a TV2 nem bízott semmit a véletlenre, hanem mindent előre megírtak: nem úgy ahogy egy valóságshow-kban szokás, hanem úgy, ahogy eddig csak az Éjjel-nappal Budapestben láttuk, ami ugye nem reality, csak annyira rángatják a kamerát, hogy annak látszik. Volt itt imitált szakítás imitált sírással és a szövegbe belebakizó legjobb barátnővel, vagy éppen nagymama, aki full ünneplőben, az aranylakodalomra tartogatott gyöngysorban szedte a húslevest, majd amikor a rendező beintett, nagy levegőt vett, és kimondta, hogy a máriapócsi Szűz Mária vigyázzon rá odabent, az akadémián. És a végén még bele is néz a kamerába, hogy most jó, vagy ismételjük meg újra.

Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a fizetett statiszták pont olyan megállíthatatlanul és kétségbeesetten sikoltottak, mint egy csapat One Republic-rajongó tini, akiket Metallica-számokkal kínoznak Guantánamón, vagy, hogy Keresztes Ildikó kétszer is majdnem elbőgte magát, és még csak nem is azon, hogy úgy öltözött, mint egy frissen exhumált Michael Jackson, nos, mindezeket figyelembe véve, a Star Academy soha véget nem érő beköltöző show-ja pontosan négyszer nagyobb szenvedést okozott, mintha megnéznénk a Sátántangót, norvég hangalámondással. Visszafelé. Persze, ha nem három-három órán át tart ez a felpimpelt Bongó-sorsolás szombat és vasárnap is, talán még végig is nézték volna azok, akik már régen beejtették a kanapé rései közé a távvezérlőt, de nem, a TV2-nél még mindig 2006 van, ők hiszik és vallják, 150 perc alatt be sem érdemes pöccinteni a robotlámpákat. Még jó, hogy emelt díjas sms-szavazást nem rendeztek.

Három dolog menti kicsit ezt a műsort:

Persze ők hárman nem lesznek elegen, hogy felejtessék az előre megkreált sztorikban csetlő-botló, néha kicsit fals énekeseket, hogy Keresztes Ildikó öntelt ripacskodásáról már ne is beszéljünk. Ráadásul ezeknek az énekeseknek kell majd érzelemmel és drámával megtölteni azt az 1075 percet, amit hetente az akadémia mindennapjaira szán a TV2. Kérdés, hogy az ellentétes érdekek iszapbirkózásából ki jön majd ki győztesen: a valóságshow szerkesztői, akik botrányt akarnak majd, meg életszagú konfliktusokat, vagy a tehetségkutató rendezői, akik meg ragaszkodnának az előre megírt népmesékhez? Az azért szinte biztos, hogy a nézők egyikkel sem járnak majd túl jól, már ha a jövő héten nézi még valaki ezt a füstgéppel meg LED-fallal takart szerencsétlenkedést.