A 6. évad 4. részével folytatódott tovább az HBO, Trónok Harca című sorozata. Akik már látták az epizódot spoileres kibeszélőnket a tovább mögött olvashatják.

Ha annyi fontosabb szereplő van, hogy a nevüket is képtelenség megjegyezni, akkor talán könnyebb eltekinteni amellett, hogy az igazán fontos főszereplőket nem sikerült emlékezetessé tenni. Az Idegen könyve címre keresztelt epizód vége kifejezetten látványos volt, de ha jobban belegondolunk Daenerysnek miért drukkolunk azon kívül, hogy bátor, nem fog rajta a tűz és vannak menő sárkányai? Hiába rángatták meg őt is a korábbi évadok eseményei, végeredményben nem sikerült sokkal izgalmasabbá formálni, mint amilyen a kezdetekben volt. 

Nehezen vonja ki magát az ember annak hatása alól mikor azt látjuk, hogy nagyívű monológban áll ki saját maga igazáért, majd porig égeti a benne csak az egzotikus numerát látó barbár faszikat, akik könnyen válnak a patriarchális társadalom jelképévé is. Ez rendben van és korábban az évadnyitóról szóló írásunkban is kitértünk arra, hogy a különböző női szereplők egyre nagyobb része kerül fontos pozícióba, ahol többek lehetnek, mint a sima király/feleség/szajha. Theon is hazatérve beáll Yara trónigénye mögé, vagyis lehetne azt mondani, hogy újabb jó epizódot zártak a nők, ha nem Osha lenne Ramsey értelmetlen és érdektelen gyilkosságának eheti áldozata.

Persze egyetlen női karakter sem fontosabb a sárkányok anyjánál, aki viszont a mostani tettével is csak azt erősíti, hogy nem szedett magára túl sok újabb képességet az évek során és egyáltalán nem látni be, hogy a Rabszolga-öbölbeli kalandok után mivel vált jobb vagy érdemesebb uralkodóvá, mint kezdetben volt? Ez elég fájó pont a sorozatnak, mert ahogy egyre közelebb a vége, úgy lesz egyre kevesebb lehetőség arra, hogy a karakterek árnyalásával foglalkozzanak a producerek. Hajtani kell a történetet előre, nincsen már lehetőség a finomságokkal foglalkozni. Így viszont Dany igazi karakter helyett, megmarad egy eszköz szintjén, akire nagy szüksége van a készítőknek, hogy ilyen látványos jelenetek lehessenek a sorozatban. Ezekkel muszáj kiszolgálni a rajongókat, akik elvárják ezt a sorozattól, de közben muszáj rá is licitálni a korábban látott akciókra.

Nehéz azonban már a tévés költségvetésen belül hova nőni, nem véletlenül kérték a készítők, hogy lesz szíves az HBO a jövőben kevesebb epizódos évadokkal is beérni. Ez az egyetlen lehetőségük, hogy valami újat mutassanak a nézőknek, vagyis a szereplők mellett a készítőknek is el kell térniük az eddig látottaktól, ha újabb sikereket akarnak elérni.

Az egyik legradikálisabb új módszert pont Tyrion hozza az epizódba, aki a Dany által hagyott kuplerájt igyekszik összetakarítani. Ez a szál elég világosan bemutatja, hogy a Targaryen lánynak csak hangzatos ígéretei vannak, amik mögött lehet, hogy rendben van az elv, de semmilyen gyakorlati ötlete nincs arra, hogy ez hogyan is fogja megvalósítani vagy működtetni. Dany persze nem politikus, de ahogy látjuk hiába van Tyrionnak is ilyen téren szerzett tapasztalata, az sem ér sokkal többet. Persze az is igaz, hogy a sorozat egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy a nüanszokkal foglalkozzon. A Trónok harca sikerének egyik titka, hogy sok, kisebb sorozat van egybegyúrva, ami Martinnak hála elég biztos lábakon áll, kidolgozott történelemmel és komplex kapcsolati hálóval. Ezért még azt is kibírja, hogy a készítők elég sok mindent összekuszáltak, és számos balszerencsés kreatív döntéseket hoztak.

Nincs azonban idő arra, hogy a minisorozatok részleteiben elmerüljünk. Nagyon sok mindent kell ezért egyetlen jelenetben, tárgyalásban, monológban elintézni, amire egy átlagos sorozatban sokkal több idő jut. Persze ez nem menti fel teljesen a készítőket, amiért Tyrion csak annyit mond, hogy a rabszolgatartók kapnak egy kis időt, de azt tessék szépen befejezni az emberek kizsákmányolását. Semmi konkrétum azzal kapcsolatban, hogy akkor ez a gyakorlatban, hogyan is fog kinézni és mi lesz akkor ha hét év után ugyanott tartanak, hogy senki sem akar munkajogi kérdésekkel foglalkozni. Ezzel pedig nem lett sokkal jobb, mint amit Dany kínált. Az sem volt túl szép a részéről, hogy először azzal kérkedett, hogy tudja milyen rabszolgaként élni, majd arra kérte őket, hogy maradjanak még egy kicsit rabszolgák. Azt remekül lehet itt érzékeltetni, hogy mennyire nehéz megváltoztatni a világot és kigyomlálni az emberekből a régi megszokásokat. Ettől még lehet egy kicsit jobban próbálkozni.

Rövid távon annyit sikerült kibuliznia, hogy Meereenen belüli helyzet javuljon, ami azért okos húzás és rávilágít, hogy Tyrion soha nem fog tudni olyan cool megmozdulásokat tenni, mint Dany, de ahhoz, hogy a birodalmak funkcionáljanak kellenek az ilyen ránézésre nem túl izgalmas figurák is. A másik jelentősége ennek a diplomáciai tárgyalásnak, hogy Tyrion nem gyilkossággal próbált meg rendezni egy ügyet, hanem beszélgetéssel, borral és szajhákkal. Korábban évadokon keresztül semmi mást nem láttunk, hogy itt van ez a kontinensnyi ember és mindenütt lehetett találni valakit, aki korábban megölte valakinek a valakijét és mindenki csak az újabb gyilkosságot látta megoldásnak. Ebben a mókuskerékben élnek régen, nekik lehet nem volt unalmas, de nézőként már nagyon régen kifáradt ez a helyzet. Ezért üdítő látni, ahogy szépen lassan ráeszmélnek az emberek, hogy a megbocsátás is jól tud jönni ahhoz, ha normálisan szeretnék folytatni az életüket.

A Lannisterek másik ága is eljutott végre erre a felismerésre, végre valaki a fülükbe súgta, hogy az ellenségem ellensége a barátom. Eddig a hatodik évadban nem Királyvár volt a legizgalmasabb helyszín, ezért jó látni, hogy kicsit megjelenik itt a józan ész, és civilizált emberek módjára leülnek Kevannel meg a Töviskirálynővel egy asztalhoz. Itt az ideje, hogy kezdjenek valamit a mezítlábas láncos emberek rémuralmával és bevessék a Tyrell sereget. Persze elég gonosz dolog megrándítani a vállat a csomó ártatlan ember halála miatt, de sajnos ez az ára annak, hogy az itt zajló patthelyzet végre elinduljon valamerre. Azt meg sem említem, hogy a közös ellenség nem a Főveréb, hanem a Mások, de még mindig messze vagyunk attól, hogy ezt a fővárosban is komolyan vegyék. Mindenesetre ez is alapvető témája a sorozatnak, hogy csak a nagy közös ellenség, meg a fenyegetettség ami ráveszi az embereket, hogy túllépjenek a kicsinyes konfliktusaikon.

Dany mellett a Főverébnek is jutott egy nagy monológ, amiben kicsit többet tudtunk meg róla, de fogalmunk sincs, hogy hányadán kellene állnunk vele és nem-e manipulál minket is, Margaery-vel együtt. Egészen jól volt megírva, amit mondott, Jonathan Pryce remekül adta el minden egyes szavát, de talán kicsit túlzás volt, hogy szinte a kamerába beszélt a nézőknek arról, hogy mennyire felesleges a felszínes, földi javakat hajhászni. Ezzel együtt a jelenet engem elsősorban arra emlékeztetett, hogy nincs igazán jó gonosztevője a sorozatnak, ami lehet annak is köszönhető, hogy pontosan tisztában vagyunk, hogy mekkora fenyegetést jelentenek a Mások. Ezek után nem tűnik olyan fontosnak, hogy mit csinál Ramsey vagy a Főveréb.

Királyvárban a testvérek találkozása sokkal izgalmasabb volt, pláne ha Margaery fel fogja áldozni Lorast annak érdekében, hogy közelebb kerüljön a céljaihoz. Lehet erre nem lesz szükség, csak ugye fogalmunk sincs, hogy hány epizód kell a Tyrell seregnek ahhoz, hogy megérkezzen. De volt egy ennél is jelentősebb két testvér között. Sansa és Jon is főszereplő, a családjukon keresztül csöppentünk bele ebbe a történetbe és azóta folyamatos szopóágra kerültek és nem is találkoztak, ezért tudjuk, hogy ha újra összejönnek, akkor az már a fontos események kezdetét jelzi. Az, hogy nincs idő a nüanszokra itt is megbosszulja magát, nem nézhetjük meg, ahogy mindketten beszámolnak a másiknak arról, hogy mi történt eddig velük. Lenyűgöző lenne nézni, ahogy a rengeteg erőszakról beszámolnak a másiknak. Ugyanakkor szinte felháborító, hogy mikor Jon sorolja, hogy kiket ölt meg, akkor a Másokat nem említi meg. Azt a kevés időt arra szánják a készítők, hogy érzékeltessék, milyen messzire kerültek gyermeki énjüktől. Nem csak azért, mert Jon azóta konkrétan meg is halt, de Sansa is messze van már attól a Disney hercegnős álomvilágban élő fruskától, aki alig várta, hogy elinduljanak Királyvárba.

Ehhez képest elképesztő szörnyűségeken ment keresztül, de Danyhez képest sokkal inkább lehet rajta érezni, hogy fejlődött és ő ki tud törni a sztereotip hősnő szerepből. Persze részben neki is azért szurkolunk, mert Starkként ez az öröksége, de, ahogyan az egyre durvább traumák megváltoztatták, úgy lett egy fokkal szerethetőbb főhős. Annak idején Jon volt a fekete bárány, aki nem tudott igazán beilleszkedni a családba, de a testvérei közül Sansa volt az egyetlen, aki ezt éreztette is vele. Ezek után jó döntés, hogy ők találkoznak először, szinte új emberként. 

Ugyanígy nem jut elég idő a Davos-Melisandre-Brienne szálra, amiben sokkal több lenne. Mindhárom karakter élete gyökeres változásokon ment keresztül, nagyon jó lenne azt nézni, ahogy való emberekként ezt egymás között feldolgozzák. Valahol hihetetlen, hogy a negyedik epizódban kerül csak elő, hogy akkor mégis mi van Stannis-szel meg Shireennel, de mondjuk azt, hogy Jon miatt eddig Davos másra sem tudott gondolni. Plus az eddigi epizódokban úgy tűnt, hogy Davos ugyanannyira "átnyergelt Jonra", mint Melisandre mégis felteszi neki a kérdést, hogy akkor ilyen gyorsan váltott, mintha mi sem történt volna? Melisandre drámája azzal, hogy becsapták a jóslatai nagyon sok izgalmas pillanatot tartogathatnának, de túl sok az érdekes helyzet és túl kevés az epizódszám.

A nüanszok hiánya feltűnő volt, de az epizód felépítése így is jobb volt az átlagosnál. Bár hét különböző helyszínen jártunk a héten, ebből 3 (A Völgy, Vas-szigetek, Deres) csak egy-két jelenetet kapott és több idő jutott a Falra, Meereenre, Királyvárra és Vaes Dothrakra. Ez lenne az egészséges, de néha muszáj kompromisszumokat hozniuk a készítőknek, mert túl sok szállal kell zsonglőrködniük. Persze a folyamatos egybeolvadások sokat segítenek és ezzel együtt a történet is izgalmasabb lesz. Kisujj megindul a Völgy lovagjaival Északra, hogy kisegítse az emberhiányban lévő Jonékat, ha a Greyjoyok letudják a királyválasztást ők is elindulnak valamerre. A másik gyenge pontja a sorozatnak, ami újra szembetűnő volt, hogy az idősíkokat teljesen szabadon kezelik. Ha logikusak akarunk lenni, akkor Kisujj valószínűleg nem akkor futott be, amikor Sansa is megérkezett, mert soha nem érnének oda a Völgyből a lovassággal időben, de hatásosabb volt ebben a részben elsütni ezt az egyetlen jelenetet. Hasonlóan tökéletes volt az időzítés azok után, hogy Jon visszajön a halálból és 5 percig nem tudja, hogy mit csináljon, majd bekopogtat az ajtón Sansa, nem sokkal később pedig Ramsey közli, hogy itt van Rickon gyere és vedd el.

A kompromisszumokkal azért lehet megbékélni, mert lehet, hogy a puzzle egyes darabjai gyakran tartalmaznak bosszantó leegyszerűsítéseket, vagy túlságosan filmes elemeket, ami az egészből kirajzolódik, az még mindig annyira egyedi, hogy kitartsunk a sorozat mellett a végéig.

Egyéb felfedezések:

• A készítők komolyan gondolják a Brienne - Tormund kapcsolatot? Ezek után lehet azon is gondolkodni, hogy mikor halnak meg miután szerelmesek lesznek. Ez a sorozat már csak ilyen.
• Azt tippeltem, hogy sárkányokkal állítja majd Dany maga mellé a dothrakikat. Az is önismétlés lett volna, de olyan ritkán látjuk őket, hogy egy fokkal izgalmasabbnak tűnik, mint a mindenkit élve megsütő Dany.
• Bánatos Edd az egyetlen, aki emlékezteti Jont a Másokra, egyébként nem kerülnek elő az epizódban. Plusz sokat sejtetően az első kép, amit látunk az Jon kardja, amivel tudjuk, hogy el lehet őket pusztítatni.
  
• Annak idején tele volt szexjelenetekkel a sorozat, de mostanra eléggé más stílusban készülnek az epizódok. Ezért volt szinte meglepő, hogy Tyrion csengője után megjöttek az örömlányok.
• Az, hogy Yara és Theon újra találkoznak, elég nagy dolog, de a valódi a jelentőségét kevésbé tudjuk átérezni, mert a korábbi életükből semmit sem láttunk, hiszen Theon-t mi már csak úgy ismertük meg, hogy a Starkoknál él.
• A harc meg a gyilkosság értelmetlenségéhez kapcsolódott Daario monológja is, aki szépen levezette, hogy semmi értelme megütköznie Jorah-val.