Tegnap este, miközben a Sztárban sztár énekesei a hangokkal és a rájuk osztott szerepekkel birkóztak (ki jobban, ki rosszabbul) én azon vettem magam észre, hogy rendesen jobban várom, hogy Hajós milyen fiatalkori élményre vagy traumára vezeti vissza az értékelését, mint magát a produkciót. Egy jó zsűri "megcsinálhat" egy közepes műsort, egy rossz meg tönkretehet egy jót is - a Voice hazai kvázi csődje jó példa erre, ahol egy jobban összerakott kvartett nagyon sokat segített volna a nézettségen. Hajós beszólásai nekem a Sztárban sztárt a háttértévézésnél egy szinttel feljebb, a kötelező programok közé emelik, és köszönöm, hogy ezt elmondhattam.

A tegnapi adásban ráadásul nemcsak ő, hanem a ránézésre beszakadt Tilla és lázas betegnek mondott Majka is formában volt, Bereczki Zoltán nem egy értékelés alatt a asztalon feküdt a röhögéstől és Liptai Claudiát is csak az évtizedes tévés rutin segítette át néhány keményebb pillanaton. És ez így volt jó, kérem szépen, ehhez a műsorhoz ez kell, a röhögés, és a buli, az, hogy az asztal mögött ülve se vegye senki komolyan azt ahogy egy ötvenes énekesnő fekete kisfiúnak maszkolva ugrál a színpadon. Mert hogy a picsába' lehetne azt komolyan venni, ugye. A múlt heti, pákós mélyrepülés után a Sztárban sztár megint nagyon vicces volt, pár tényleg jó produkcióval.

A jók:

Hevesi Tamás: olyan Szörényi Levente volt, amilyen Szörényi csak szeretett volna lenni, hiszen Hevesinek sokkal jobb hangja és nagyobb kisugárzása van még így, felismerhetetlenné maszkolva is. Az Illés Little Richard című nótája gyerekkoromban beleégett az agyamba, mert anyámék elég sokat hallgatták (ezt azóta megbocsátottam) így azt hiszem meg tudom ítélni, mennyire sikerült hangban Hevesinek hoznia az eredetit, legyen elég annyi, hogy eszembe jutott a gyerekszobám falának kisautós tapétája.

Tóth Vera: Balázs Fecónak maszkírozták, és leültették egy zongora mellé, így mozognia nem kellett - viszont ezzel a lehetőségek is beszűkültek, maradt a hang, és azok az ikonikus fejmozdulatok, amikre minden korombeli emlékszik (itt azért megjegyzem, hogy a műsor magyar dalválasztása nem éppen a 18-25-ös korosztályra van kihegyezve). Tóth Vera meg fogta magát, és úgy énekelte el a nótát, hogy libabőrös lettem tőle, és nem érdekel, hogy a hangja annyira nem hasonlított az eredeti előadóéra.

Pál Dénes: eddig búgott, most meg megőrült, és ezt is jól csinálta - a The Voice győztesében sokkal több van, mint az a szerep, amibe belemerevedett a műsor vége óta, csak ez eddig nem látszott. Psy rettenetes Gangnam Style című slágere alatt aztán kiléphetett a komfortzónából, és meg is tette. Vicces volt, és természetes, azt a keveset, amit ebben a nótában kell, elénekelte, a színpadi látvány meg elvitte a show-t a hátán.

Sipos Péter: Koós János volt, és nagyon jól csinálta, stimmelt a hang és a színpadi munka is, Koós mozdulatait nagyon jól levette, és tisztességesen elénekelte a nótát. A sminkje egy fokkal túlzóbb, parodisztikusabb volt, mint amilyet én ráadtam volna, de mindegy, ez legyen a legnagyobb baj.

A semmilyenek:

Kökény Attila: Lagzi Lajcsit hozni nem nagy kaland, énekelni nem igazán kell, egy helyben topogni meg mindenki tud. Nem hiába panaszkodott a zsűri értékelése alatt, hogy jó lenne, ha végre énekelhetne is, mert az hogy külsőségekben nagyjából bárkit tud hozni, az már kiderült. Viszont ő volt az, aki a legjobban élvezte a feladatot, és ha tehette volna, láthatóan végigröhögte volna saját produkcióját.

Vastag Tamás: elénekelte a bátyja egyik slágerét, semmivel sem rosszabbul, mint a testvér, viszont pont annyira átlagosan. Szarból nehéz ostort fonni, de ha sikerül, nem lehet vele pattogtatni. 

A rosszak:

Keresztes Ildikó: ez most nagyon mellé ment, egyáltalán nem hasonlított a kis Jackóra, és a hangja is teljesen más, nekem pedig a hangulat sem jött át, sőt. Unalmas volt, és semmitmondó, Majkának meg igaza volt az értékelésben, hiába kurvaanyázzák a Facebookon miatta.

Dukai Regina: negyedik lehetősége volt, negyedjére nem élt vele. A hangja erőtlen és vékony, (nem mintha Jessie J akkora májer lenne, ha már itt tartunk) néhol pedig kifejezetten hamis volt, a színpadon nem tudott mit kezdeni magával, képtelen megőrülni, és lazán lehozni egy exhibicionista énekesnőt, de hát akkor meg minek van a műsorban? Csöcsfaktornak?

Pásztor Anna: pedig azt hihette az ember, hogy Manson jó lesz neki, mert koncertjein szeret a színpadon megveszni, de hát az nem elég, hogy kap egy parókát és egy kék kontaktlencsét, Manson valahogy csak elénekelte a Tainted Love-ot, Pásztor meg nem. Hamis volt, csúszkált, és inkább a színpadi show-ra koncentrált, ami most nem volt elég, így kiszavazták.

Jövő héten folytatás, de sajna Pál Dénes még mindig nem lesz Lemmy vagy Rob Halford, de a remény hal meg utoljára.