A Sztárban sztár tavalyi, első évada azért volt meglepően jó, mert egy olyan formátumból hozta ki a maximumot, amibe simán bele volt kódolva a bukás is. A beöltözős-átlényegülős énekes műsorok produkcióit egyik oldalról csak egy paraszthajszál választja el a karaoke-tól, a másikról meg az iszonyatos giccstől, így aki ilyen műsort készít igen óvatosan kell egy nagyon vékony deszkán egyensúlyoznia. Az első évaddal ez összejött, köszönhetően a buliban 100 százalékig részt vevő és magukból nem egyszer hülyét csináló énekeseknek, a jó dalválasztásnak és a maszkoknak/sminkeknek/jelmezeknek, szóval magas volt a léc a második körre.

A jótékony célra felajánlandó kétmilliós fődíjért vetélkedő énekeseket idén megint úgy szedték össze, hogy van köztük közismert arc (Pál Dénes, Kökény Attila), olyan akiről nem is gondolnánk, hogy énekel (Dukai Regina), rutinos veterán (Keresztes Ildikó, Hevesi Tamás, Sipos Péter), és kellőképpen őrült előadó (Pásztor Anna, Nagy Sándor), és az új évad első adását elnézve a színvonallal megint nem lesz baj nagy általánosságban, bár páran óhatatlanul kilógnak a pakliból. A zsírúj kettes (hármas?) stúdióban felállított díszlet olyan, mint tavaly volt, a kamerák képében jó nagynak tűnik, pedig a helyszínen korántsem az - ezért is imádja az ember a tévét, az illúzióért, amit ebben a műsorban többszörösen megkap.

A siker persze a sminkben 4-5 órákat is eltöltő énekeseken múlik, és ha abból indulunk ki, amit tegnap láttunk, pont olyan jól fogunk szórakozni a műsoron, mint tavaly, bár a szürkésbarna arcú Bon Jovira sminkelt (tegnapig nem is tudtam, hogy van ilyen szín) Dukai Regina egyelőre nem győzött meg arról, hogy a) tud énekelni, b) tud laza és szórakoztató lenni, és szegény Völgyi Zsuzsi is lehet, hogy jobban járt volna, ha nem a csöcseit kell a kamerába ráznia, miközben azt hörgi, hogy táccsmí, mert Samantha Fox a magyar nézőnek ezek szerint annyira nem kell, hogy azzal a lendülettel haza is zavarták.

A többiek közül kiemelkedett Tóth Vera Cee Lo Greenje - aki első blikkre megmondta, hogy a maszk mögött ki lapul, az hazudik, az átalakulás teljes volt, ahogy a nőnek öltözött szakállas pasinak öltöző bajuszos pasié, azaz Kökény Attiláé (Conchita Wurst) is, bár a zsűri nem is túl óvatos melegvicceitől megkíméltem volna magam így utólag, de lehet csak én vagyok túlérzékeny. Kurva jó volt Sipos Péter Deák Bill Gyulája, de hát ő tényleg ebből él már húsz éve, azaz más énekesek megszemélyesítéséből, és nekem meglepetésre Hevesi Tamás is, aki simán elénekelte a neki jutó Louis Armstrong-nótát pedig ahogy azt Hajós András is kiemelte, ilyen hangon énekelni tíz másodpercig mindenki tud, de két és fél percig nagyon kevesen.

A zsűri egyébként megint jól működött, különösen Hajós, aki úgy volt vicces, hogy néha elég keményen, de cseppet sem bántóan oltotta az énekeseket, egy idő után azon vettem észre magam, hogy már rendesen várom, mikor szólal meg. Liptai Claudia, Majka és az újonc (tavalyi nyertes) Bereczki Zoltán egy fokkal halványabb volt, nekem pl. kifejezetten hiányoztak a tavalyi Friderikusz-Majka csörték kissé pikírt beszólongatásai. Tilla egy ilyen műsort bármikor le tud vezetni, igaz az egészségesnél mintha kicsivel többet bakizott volna, és a hangja is elment, amiről persze nem tehet, de inkább megírom, mielőtt egy szemfüles kommentelő szóvá tenné, ugye.

Az énekesekre visszatérve, nekem Pásztor Anna Ganxta Zolee-ja nem volt meggyőző, olyan érzésem volt, mintha az apja régi kovbojjelmezében farsangra igyekvő nyolcadikos gyereket látnék magam előtt, Dukai Regina többekhez, köztük jómagamhoz hasonlóan azt hitte, hogy a Livin’ On a Prayer című Bon Jovi-nótát csak úgy el lehet énekelni, pedig dehogy lehet, Vastag Tamás hangja valóban jobb, mint a testvéréé, csak éppen egyéniség nem szorult belé, Pál Dénes meg pont úgy ledünnyögte a Kedvesemet, ahogy ByeAlex (akit a zsűri valamiért egyöntetűen rühell), szívesebben megnéztem volna mondjuk Rob Halfordként a Judas Priestből, de messze még a műsor vége, reménykedjünk.

Nekem személy szerint a legjobban Koós Réka Vincze Lillája jött be, mert végigröhögtem a kissé túljátszott gesztusokat és szemmeregetést, ráadásul a nő kurvajól énekel. Vicces volt a számomra tök ismeretlen Nagy Sándor ZiZi Laboros izéje is, amihez a szegény öregasszonyok csak álltak ott a színpadon és nem nagyon értették, mi történik velük - a faszi meg mint egy beszpídezett kerengő dervis rohangált össze-vissza körülöttük. Jó, a hánkitánkvimen vagy hogy írták annak idején, nem egy nagy truváj ebben a formájában, de maga a produkció vicces volt. Aki Keresztes Ildikót csak az X-Faktor sírós mentornőjeként ismeri, annak javaslom, hogy nézze ezt a műsort, mert a nő kőkemény profi, rettentő jellegzetes és jó hanggal, amiből tuti ki tudnak többet is hozni majd, mint a tegnapi, méhszájig beterpesztős Madonna-produkció.

A Sztárban sztár tavaly sem ígért többet kétórányi röhögésnél és bulinál, és ezt egyelőre idén is hozzák maradéktalanul. Én maradok jövő hétre is.