Elindult az ötödik X-Faktor, és aki azt várta, hogy ez a kiadás más lesz, mint a többi, az kurva nagyot csalódott az első műsorban, aki viszont a bolhacirkuszért szánt rá másfél órát az életéből, az jól járt. A szegedi picsaembertől a hetvenéves, fürdőruhás, a dereka körül rózsaszínű úszógumit viselő nyugdíjas faszin át a béna Elvis-imitátorig és a szuggesztív csípőmozgása mellé fejhangon sipákoló nyikhajig volt itt minden, mint egy elbaszott falusi búcsúban, de hát ez a típusú tehetségkutató erről szól, ez van.

Azt persze remélem, senki nem gondolja, hogy a jelentkezőket nem szűrik meg mielőtt a zsűri elé kerülnek, és a szerkesztők nem direkt fogdossák össze a futóbolondokat a lepukkant kocsmákban, hogy két felesért cserébe hülyét csináljanak magukból a tévében. Aki tök átlagos, az soha nem kerül képernyőre, csak akkor, ha van benne valami plusz, teszem azt hiányzik egy végtagja, vagy töppedt iker szarkómában szenved, a tévéműsorba vagy azok kerülnek be, akik tudnak énekelni (ők vannak ebben a szakaszban kisebbségben) vagy azok a bolondok, akiket a nagyérdemű szeret kiröhögni a kanapén ülve, nézd már Irén, ez meg mi a fasznak jött ide, amikor annyi a kunszt a produkciójában, hogy kilóg a segge a gatyából?

Hát pont azért. Szomorú, de a modern kori szörnycirkusznak van igazán nézettsége - a tehetségkutatókra általánosan jellemző, hogy a legmagasabb számokat akkor hozzák, amikor az öntudatos marhákat mutogatják, akik látszólag kurvára azt hiszik, hogy tudnak énekelni, pedig ugye nem is. Az ilyen műsorokat már becsukott szemmel levezérlő stáb persze pont olyan profin összerakta ezt az adást is, mit a többit, az első, látszólag félhülyékből álló produkció előre kiszámított meglepetésre nem is volt olyan rossz, (bár az énekest Mick Jaggerhez hasonlítani vétek volt) utána kaptunk pár nyomorultat, és hüledező zsűris vágóképet a száját hatalmasra tátó Tóth Gabival. aki egy kicsit rányomta a bélyegét a műsorra, szinte nem is volt olyan másodperc, amikor nem az ő csodálkozó/síró/örülő/elképedt/lelkes arcát mutogatták az alig takart bóti csöcsök felett.

A tehetségtelenek után megint jött egy elképesztőnek mondott, de tök középszerű énekesnő, akinek az volt a kunsztja, hogy bolondnak tettette magát és nem fűzte be a cipőjét, aztán egy montázs a 4 igennel továbbjutó arctalan tömeggel (tényleg, miért mindig négy igen és négy nem?) egy kis freakshow a színpadot felgyújtani igyekvő nyugdíjassal, és így tovább, aki látott már egy ilyen X-Faktort, látta az összeset. A végére egy nagy durranást tartogattak (minden válogatóban így lesz), egy tényleg jó hangú csajt, aki Celine Diont énekelt, előtte pedig kaptunk még egy akusztikus hangszereken negédeskedő, jegyes hipszterpárt, akiket majd a táborban szétszednek, és a csajt bejuttatják a mentorházba, ahonnan meg nem megy tovább, mert annyira se nem tehetséges, se nem érdekes.

A zsűri tette a dolgát, Alföldi pikírt volt és cinikus, Szikora bolond és néhol követhetetlen, a friss hús Little G meg kicsit megszeppent, de szakmai, legalábbis a vágás ezt hozta össze megszólalásaiból. Viszont szimpatikus volt, ami jót tesz neki, hogy aztán mennyire tud karizmatikus lenni az elő adásban, az meg kiderül - ha személyes élményeimre támaszkodom, akkor kurva jó lesz, mert tud spontán is vicces lenni. Istenes Bencének nem sok dolga akadt, azt meg simán megoldotta, szerintem nem volt rossz döntés rábízni a műsort, bár amikor az egyik csajjal elkezdett flörtölgetni a kulisszák mögött, akkor hirtelen nagyon kínosan kezdtem magam érezni - pont úgy, mint amikor Geszti Péter a műsor Twittercsatornáján üzengetett, és rettentő mesterkélt és modoros faszságokat írosgatott a műsor alatt, de hát ő már soha nem fog megváltozni.

Az már most látszik, hogy nagy a közösségi médiás nyomulás, a műsor Instagram-, Twitter-, Tumblr- meg persze a Facebook-oldalát is ezerrel nyomatták végig, de ezen 2014-ben nem nagyon lehet csodálkozni. Azon viszont igen, hogy az első adásban csak egy értékelhető produkciót láthattunk, mert legalább tegyünk már úgy, mintha ez a műsor a tehetségekről szólna, ha lehet, kösz.