Negyedik alkalommal tervezi megerőszakolni Michael Bay gyerekkorunk kedvenc robotos franchise-át, ezért érdemes is átnézni, mi az, amit a robbanásfetisiszta rendező képtelen volt megérteni a rajzfilmekből. Igen, mindenki tudja, hogy alapvetően a Hasbro így próbálta marketingelni a játékfigurákat, de közben a kissé megmosolyogtató Transformers-rajzfilmek szereplői lettek a '80-as évek egyik legmeghatározóbb hősei egy egész generáció számára. Így nem csoda, hogy 30 év alatt alig volt olyan időszak, amikor valaki ne akarta volna újragondolni az eredeti sorozatot, hogy aztán Michael Bay már egy ezer sebből vérző hullába rúghasson bele, immáron negyedik alkalommal.
The Transformers (1984)
Hatalmas robotok harcolnak egymással, akik közben mindenféle járművé tudnak alakulni. Ez a koncepció bőven elég volt a '80-as években, hogy az amerikaiak a japánokkal összefogva létrehozzák a franchise első rajzfilmsorozatát. Amerikában írták, de Japánban és Dél-Koreában animálták, ez a fajta munkamegosztás pedig minden rajzfilmőrült álma. Először csak három mini-epizódot gyártottak le, hogy aztán a megfelelő érdeklődés mellett elkészüljön egy teljes, 13 részes évad. Ennek akkora sikere lett, hogy második évadra 49 (!) részt gyártottak le. Persze jött aztán az egészestés film, majd a harmadik évad, a Hasbro pedig betegre kereste magát a sportkocsiból harci robottál változó hősökön. Hiába jutott el Magyarországra jóval később a sorozat, ezt az intrót senki sem tudja elfelejteni, aki meséket nézett a '90-es években.
A sorozat sikerét azonban nem lehet szimplán annyival elintézni, hogy hatalmas harcoló robotokkal minden fiúgyereket képernyőhöz lehet szegezni. Az egyértelmű réklámcélok ellenére a készítők szép lassan egy komplex univerzumot építettek a Transformerek köré, a megmosolyogtató koncepciót pedig pont annyira vették komolyan, hogy ne legyen degradáló egy tisztességes történetet kreálni hozzá úgy, hogy később egyes robotok már olyan hétköznapi tárgyakká is alakultak, mint mondjuk egy fényképezőgép.
A harmadik évadra kezdték igazán komolyan venni magukat a készítők, egyre nagyobb helyet kapott a kozmikus sci-fi, és az írók rendszeresen visszautaltak korábbi történetekre is. A folyamatos siker ellenére mégis megszűnt a sorozat egy háromrészes mini-évaddal, egyesek szerint azért, mert lejárt a Sunbow stúdió szerződése a Hasbróval, amit nem tudtak meghosszabítani. 1984-ben
Transformers: The Headmasters (1987)
A japánok hülyék lettek volna nem folytatni egy ilyen sikeres sorozatot, de a háromrészes záróévadot félrerakva inkább csináltak helyette egy 35 részes spin-off szezont, amiben se Optimus Prime, se Megatron nem szerepelt túl sokat, leginkább új karaktereknek csináltak helyet, érthető módon. A készítők ügyeltek arra, hogy ne vigyék túlzásba a robotokat, hiszen addigra már autók mellett fegyverekké, repülőkké, dinoszauruszokká, és szinte BÁRMIVÉ képesek voltak egyesek átalakulni, tényleg nem volt szükség többre. Az egy évadot megérő sorozat egy ideig nem került amerikai forgalomba, csak másolt VHS-eken lehetett hozzájutni japán szinkronnal, de mára persze ebből is készült exkluzív DVD a gyűjtőknek.
Transformers: Super-God Masterforce (1988)
A cím, ami tökéletesen illusztrálja a '80-as éveket egy kisgyerek szemszögéből. Ez a második japán spin-off évad, még jobban elrugaszkodott az amerikai verziótól. Kicsit nehéz követni, de itt már emberek is átalakulhattak robotokká, meg oda-vissza, és persze ismét muszáj volt pár új alegységet bevetni a robotoknál. Talán maguk a keményvonalas rajongók sem követték már pontosan mi a helyzet, mindenki megelégedett azzal, hogy a Transformerek továbbra is képesek átalakulni, harcolni és lövöldözni, aminél többre senki sem vágyhatott. 42 rész készült belőle, amit egy utolsó japán változat követett.
Transformers: Victory (1989)
A japán sorozattrilógia utolsó részében még megpróbálkoztak egy új főhőssel és egy Deszaras nevű gonosszal (Deathaurus angolul). Az animáció is változott, az átalakulások sokkal hosszabbak és monumentálisabbak lettek, ezért viszont muszáj volt költséghatákonyságból többször felhasználni ugyanazokat a képsorokat, amik érthető módon rendesen felbosszantották a nézőket. Azért ebből is készült összesen 44 rész, de annyira hosszúra tolták a történetet, és annyira sok karakter lett már a Transformers-univerzumban, hogy egy időre jegelték a franchise-t. Azért 1990-ben még megpróbálkoztak egy újabb spin-offal, de az első rész után elkaszálták az új sorozatot.
Beast Wars: Transformers (1996)
A Hasbro a játékfigurák miatt kicsit felújíttatta az eredeti rajzfilmsorozatot CGI-vel és vadiúj intróval, ezzel fenntartva az érdeklődést a '90-es évekre úgy, hogy valójában ugyanazt a "80-as évekbeli sorozatot adták el még egyszer. Ennek a redizájnnak lett az eredménye később a Beast Wars, amit egy kanadai stúdió gyártott le kizárólag számítógépes animációval, miután megnőtt az igény az új Transformers-részekre. A történet a jövőben játszódik, a két ellenséges csoport leszármazottai továbbra is egymással harcolnak, csak most már nem kamionná vagy kazettás magnóvá alakulnak, hanem ragadozókká, emberszabásúakká és más állatokká. A mai szemmel nézve nevetséges grafika és a kissé bizarr koncepció ellenére a sorozat komoly kult státuszt ért el később, pedig eleinte óriási felháborodás fogadta a veterán rajongók részéről. A felnőttesebb hangvétel, komoly karakterfejlődés és sötétetebb narratíva azonban rengeteg új rajongót szerzett és mára a Beast Wars megbecsült része lett a franchise-nak, bármennyire is furának tűnik akár csak fél percet látva a műsorból. Igen, ő Cheetor, a robotgepárd.
Beast Wars II és Beast Wars Neo (1998-1999)
A japánok megint nem bírtak várni az amerikaiakra (kanadaiakra, mindegy is), és amíg elkészült a második évad, addig fogták, és megcsinálták saját maguk a folytatást, kétszer is. Az egészet valamivel humorosabbra, könnyedebbre vették, és az igazat megvallva ebben nincs min csodálkozni, hiszen a koncepció valóban annyira röhejes, hogy egy jól sikerült tengerentúli forgatókönyv kevésnek bizonyult volt, hogy robotgepárdot és társait látva a japánok ne valami blőd faszságot gyártsanak belőle. Viszont legalább megmaradtak a tradicionális rajzolásnál, ennek köszönhetően a japán verzió még mindig nézhetőbb, mint az egy 25 éves videojátékra emlékeztető amerikai-kanadai változat. Persze a harcos állatrobotok még így is egészen nevetséges ötlet, és nem tudom elképzelni melyik gyerek gondolhatta azt, hogy sokkal menőbb egy nyuszivá vagy zsiráffá alakuló robot, mint Optimus kibaszutt Prime.
Beast Machines (1999)
Itt már tényleg elgurult a készítők gyógyszere, hiszen olyan íróknak adták a nagyon várt Beast Wars folytatását, akiknek fingjuk se volt az eredeti sorozatról. A számítógépes animáció néha követhetetlen, a játékfiguráknak sokszor köze sem volt a sorozatban látott karakterekhez és számos olyan akcióbábut is kiadtak, amik nem is szerepeltek a Beast Machinesben. Az óriási lehúzásnak bizonyuló műsor így is ment két évadot, de talán már a Hasbrónak sem volt fogalma arról, még is mi a franc történik a fanchise-szal.
Transformers: Robots in Disguise (2000)
Már Japánban sem érdekelt senkit a digitális állatkertté sínylett Transformers, ezért a Hasbro úgy döntött, hogy ideje visszatérni a gyökerekhez és rebootolni az egészet. Tették ezt úgy, hogy a régit ötvözték az újjal, vagyis az autóvá alakuló robotok harcoltak az állatokká alakuló robotokkal. 39 részt bírt ki az újragondolt koncepció, ami hiába volt egyszerre rajzolt és számítógéppel animált, autós és állatos, a stúdió megint meggondolta magát, és valami mást akart.
Unicron-trilógia (2002, 2004, 2005)
Hasbro végre rájött, hogy 20 év után vannak gyerekek, akiknek fogalma sincs a Transformersről, ezért megint rebootolta az egészet, méghozzá az eredeti sorozathoz illően. Az első évad (Armada) 2010-ben játszódik, és újra bemutatja az Autobotok és a Decepticonok közti ellentétet, illetve egy új fajt, ami inkább kiegészíti a két frakció ellentétét, mintsem létrehozna egy harmadik oldalt. A Hasbro és a Cartoon Network részéről akkora volt a nyomás, hogy a készítők elkapkodták a gyártást, változó animációs minőséget, néhol gyenge forgatókönyvet és egyéb kontinuitási hibákat eredményezve. Ezt az második évadban (Energon) már javították, ahol a két ellenség összefogott egy szebb jövő létrehozására, aztán persze megjelent egy új gonosz, ahogy kell. Aztán Japánban valamiért megint rebootolni póbálták az egészet a harmadik évaddal (Cybertron) de ennek az amerikai változatát úgy vágták össze, hogy mégis illeszkedjen a korábbi történetekhez. Borzalmas lehet keményvonalas Transformers-rajongónak lenni, hogy ezt valaki tényleg felfogja. Ez az az átmeneti időszak volt már, amikor a stúdiók ragaszkodtak a kézzel rajzolt verzió számítógépes felturbózásához, de mai szemmel nézve a rajzolás jóval szebben öregedett meg, mint a bénácska CGI.
Transformers: Animated (2007)
Megint egy reboot, amihez már Michael Baynek is köze volt, hiszen egyes elemeket az első Transformers-moziból vettek át. A Cartoon Network esti műsorsávjához (Ben10, Tini titánok) hasonló animációt kapott a sorozat, amilyenre vágyott minden veterán rajongó, akiknek sok volt már a rengeteg CGI. Össze is jött belőle három évad, de nem lett akkora kult státusza, mint a korábbi sorozatnak. Túlságosan rámentek arra, hogy ez mégis csak gyerekeknek szól, és sikeresen lebutították azt, amit már nem igazán kellett volna. A szögletes karakterrajzokat leváltotta egy áramvonalasított verzió, amitől inkább szuperhősöknek tűntek a szereplők, mintsem olajozottan mozgó robotoknak. Ismét nem sikerült eltalálni az első sorozat hangulatát, pedig itt már minden adott volt hozzá.
Transformers: Prime
A filmek sikerének köszönhetően több videojáték és regény készült a Bay-féle Transformersből kiindulva, ezeknek a történetét viszi tovább a Prime, ami ismét számítógépes grafikával készült. A sorozat bezsebelt egy rakás Daytime Emmy-díjat és a rajongók is úgy voltak vele, hogy ennyi szenvedés után ez a változat már egész jó. Persze Bay hatása nagyon meglátszott a három évadot és egy filmet is megérő sorozatban, sokkal nagyobb hangsúlyt fektetve az akcióra és a Transformers-univerzum óriási karaktermennyiségének bemutatására, mintsem egy komplex világ kialakítására. Itt már nyoma sem volt az eredeti sorozat kissé esetlen, de annál vagányabb hangulatának, helyette a rajongók kaptak egy animált Michael Bay-sorozatot tesztoszterontól szétfeszített bádobrambókból. A sorozathoz még készült egy kifejezetten kicsiket megcélzó spin-off is, de az még arra sem méltó, hogy egy sornál többet írjunk róla. Viszont jövőre jön a folytatás, ha ez egyáltalán érdekel is bárkit.
Egészen brutális az a mennyiség, amennyi rajzfilm készült a Transformersből 30 év alatt. Az viszont látszik, hogy nem feltétlenül Michael Bay volt az első, aki elkezte szétbarmolni az egészet. Mégis csak egy játékcég termékéről van szó, igazából örülhet egy egész generáció, hogy annak idején ilyen fasza, mesének álcázott reklámmal bombázták a tévében. Az első rajzfilmsorozaton kívül nem készült igazán meghatározó folytatás, így Bayt sem lehet azért hibáztatni, hogy a maga módján rebootolta az egészet, hiszen akadt legalább ennyi baromság a többi próbálkozásnál is.
Az viszont abszolút az ő hibája, hogy egy ennyire egyszerű koncepcióból ő csak a "hatalmas robotok verekednek, aztán bumm, robbanás" részt volt képes feldolgozni, minden másra ott volt Megan Fox szoft pornója. Megfelelő humorral kezelve a Transformers tökéletes példája a tipikus amerikai szórakozásnak egy akkori kisgyerek szemszögéből, aminek a megfelelő átültetése nem az, hogy leszerződünk a Chevrolettel, és meg is van az autentikus adaptáció. Ameddig Hollywood tényleg csak egy régen jól működő, ezért ma is komoly pénzzé tehető vállalkozásnak látja a '80-as, '90-es évek franchise-ait, addig teljesen fölösleges beülni a Godzillára, Transformersre, vagy Bay következő agymenésére, a Tini nindzsa teknőcökre. A néző is tudja, hogy faszságot néz, és faszságot nézett 20 évvel ezelőtt gyerekként, mégis élvezte, mert a készítők képesek voltak ezen felülemelkedni, és ehhez mérten tisztességes történeteket összehozni. Hollywood viszont képtelen erre, muszáj aktualizálni mindent, muszáj mindennek állatira sötétnek és áramvonalasnak lenni, és elég csak a lényeget átvenni. Az erdeti Transformers-sorozat a maga kis több sebből vérző módján klasszikus, Michael Bay viszont Jaime Lannisterhez hasonlóan fog bekerülni a történelemkönyvekbe: neve mellett többször is feltűntetve az erőszak és a királyölés szavakkal.
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.06.26. 10:53:16
attir9 2014.06.26. 13:08:22
sajó d. 2014.06.26. 13:14:23
Wyx23 2014.06.26. 18:07:40
Még szép, hogy egy bekezdésnyi bevezető után most jön az a rész, amikor belekötök egy-két részletbe vagy nem kért kiegészítéseket írok, mert nem is TF geek lennék, ha nem így tennék.
"Az első rajzfilmsorozaton kívül nem készült igazán meghatározó folytatás"
A Beast Wars szerintem az volt. A '90-es években Amerikában haldoklott a franchise, ezért jött a merész új ötlet, hogy dobják ki a járműveket és hozzák be főszerepbe a Beast-formereket. A sorozat voltaképp megmentette a márkát, de olyan koncepciókat is bemutatott (Szikrák, protoformok, az "Örök Szikra", stb), amik azóta szerves részeivé váltak annak, plusz bebizonyította, hogy lehetséges komolyan vehető, jól megírt TF sorozatot képernyőre vinni. Az eredetit hiába ajnározzák annyira, ugyanolyan szégyellnivaló írásban részesült, mint a Bay filmek. Eleve a production bible-ben ott állt, hogy "we feel action should be emphasized over plot — especially avoiding any complicated story lines". Tipikus olcsó, agyatlan tömeggyártott '80-as játékreklám rajzfilm volt.
Ami a japán Beast folytatásokat illeti, megemlítendő, hogy ők nem a rendes kanadai Beast Wars sorozatot kapták meg, hanem egy, a felismerhetetlenségig átszerkesztett paródiaváltozatot. Ezért is lettek az animéik olyanok, amilyenek, mert ők mit sem tudtak az eredeti Beast Wars komoly részeiről.
"Ezt az második évadban (Energon) már javították"
Az Energon inkább megtízszerezte az Armada hibáit. A Cybertron-ra, na arra javították ki azokat (részben).
"Össze is jött belőle három évad, de nem lett akkora kult státusza, mint a korábbi sorozatnak."
Úgy tudom, lett. Az egyik legnépszerűbb sorozat a mai napig, azóta is adnak még ki exkluzív figurákat meg új képregényeket a szereplőkről, sőt többüket azóta beírták a többi TF univerzumba. A Unicron trilógia jelentette métely (és az első Bay film) után felbecsülhetetlenül nagy felfrissülésként hatott.
"a rajongók is úgy voltak vele, hogy ennyi szenvedés után ez a változat már egész jó. [...] sokkal nagyobb hangsúlyt fektetve az akcióra és a Transformers-univerzum óriási karaktermennyiségének bemutatására, mintsem egy komplex világ kialakítására."
A rajongókat igen megosztotta a sorozat. Én is inkább a "hater" oldalt erősítem, pedig eleinte tetszett. Tényleg egy "style over substance" sorozat volt, de épphogy az volt az egyik legnagyobb ellenvetés vele szemben, hogy alig volt egy maréknyi szereplője.
"A sorozathoz még készült egy kifejezetten kicsiket megcélzó spin-off is, de az még arra sem méltó, hogy egy sornál többet írjunk róla."
Hé, a Mentő Botok kimondottan fasza sorozat volt a kicsiknek. Egyáltalán nem volt lebutítva, jól megírt szereplőket vonultatott fel, és sokak szerint simán kenterbe verte az ő Prime nagybátyját (szerintem is). A felmérések szerint is ez volt kettejük közül a népszerűbb, ezért a Prime folytatása jobban fog rá hajazni, plusz tervbe van véve két további évada, míg a Prime-ot abbahagyták.
Jó, megkönnyebbültem.
Wyx23 2014.06.26. 23:19:52
Ilyen is volt.