A pénteken elhunyt Jancsó Miklós emléke előtti tisztelgésként este a rendező két filmjét is műsorára tűzi a közmédia, írja az MTI.
Az M1-en 20.20-as kezdettel lesz látható a kétszeres Kossuth-díjas filmrendező 1963-as alkotása, az Oldás és kötés, amelyben egy elbizakodott fiatal sebész kénytelen felülvizsgálni saját magáról alkotott képét. Ezután a Dunán vetítik 22.03-tól az Így jöttem című, 1964-es filmjét, amely a II. világháború végén játszódik, és egy fiatal szovjet katona és egy magyar diák barátságát örökíti meg. A rendező mindkét mű forgatókönyvét néhai barátjával, Hernádi Gyulával közösen írta.
* * *
Jancsó Miklós művészete előtt adózik az Örökmozgó is, írja a MANDA blog. A mai napon két Jancsó-filmet vetítünk le ingyenesen. Este 18 órakor az 1970-ben készült Égi bárány, majd azt követően, 20 órakor az 1965-ben készült Szegénylegények című filmek kerülnek bemutatásra.