A TV2 új showműsorának második adása jóval gördülékenyebben zajlott, mint az első, kevesebb volt a baki, Friderikusz Sándor is rátalált a ritmusra, és a zsűritagok szerepe is kezd letisztázódni, Liptai Claudia a kedves, meghatódó, Lakatos Márk a bohém, Hajós András a szarkasztikus, Majka meg az izé, őstulok figura, igaz, a véleményük nem mindig tükröződik vissza a pontszámokban. Nekem egy kicsit sok volt a félreérthetetlen célzás Lakatos Márk nemi identitására, de legyen ez az én bajom, a viccek egyelőre megmaradnak szurkálás szintjén, csak lehet, a kevesebb több lenne.

Az ismert énekesek bőrébe bújós műsorban viszont még mindig akad egy rakás bosszantó apróság, ami elrontja a műélvezetet, már ha ilyen viszonylatban van ennek a szónak egyáltalán értelme.

A legsúlyosabb gondnak én azt látom, hogy hiába választanak a szerkesztők olyan dalokat, amiket a közönség jól ismer, ha azokkal az énekesek nem tudnak mit kezdeni, és ha nem segíti őket a hangtechnika sem és (legalábbis a tévében) úgy tűnik, mintha a zenei alap elnyomná a hangukat, azt, ami a lényeg lenne ugyebár. És értem én, hogy ebben a műsorban nem az a legfontosabb, mennyire jól adják vissza a nótát a versenyzők, hanem az átlényegülés, de az állandóan hamis, csúszkáló, az adott dallal láthatóan kínlódó és pontatlan énekesek miatt elvész a varázs, és nem lehet csak a sminkre, a betanult manírokra és a néha egészen parádés jelmezekre odafigyelni.

A tegnapi adásban Feke Pál megint nagyszerű volt, mégpedig azért, mert meg sem próbálta úgy előadni a Nessun dormát, mint Pavarotti, hanem simán elénekelte mint Feke Pál, akire olyan ruhát adtak, amit Pavarotti is viselt (plusz smink, álszakáll, köpőkendő). A legjobb viszont Szandi volt, akinek még hónaljszőrt is ragasztottak az AC/DC Thunderstruck című nótájhoz, leragasztották a mellét, és kapott farmermellényt meg helyes kis sapkát a fejére. A hangja ugyan olyan messze van Brian Johnsonétől, amennyire csak lehet, mégsem volt zavaró, mert teljesen beleélte magát a szerepbe. A háttérben biodíszletként funkcionáló zenekar (AB/CD?) is jó volt látvány szempontjából, viszont amit a zenei alappal csináltak a műsor zenei szerkesztői, azért jár a faszkorbács, mert ilyen diszkóritmusban előadott Thunderstruckot még (szerencsére) nem hallottam sose.

A többiek teljesítménye erősen közepes volt, Nika Pinkje a paródia határán egyensúlyozott, Varga Viktor sem érezte jól magát Csonka András bőrében, Dér Heni Rihannájára már nem is emlékszem, Puskás Péter barlangi trollá silányított Tina Turnerjére és Bereczki Zoltán kínvigyorára a George Michael-sláger (Freedom) alatt viszont sajnos igen, rémálmaimban ne jöjjön elő Puskás berogyasztott térde és ellaposított orra SOHA. A végén Dér Heni kiesett, Nótár Mary meg nem, bár ezzel az erővel ő is távozhatott volna, mert nem oszt, nem szoroz a műsorban. A teljesen félreértelmezett, holtkomoly marketingkampány ellenére a Sztárban sztár továbbra is szerethető, kedves, vicces shownak tűnik, csak még mindig nem sikerül eltalálni a hangokat és az arányokat benne. Kár.

A végére egy megjegyzés: ha a melléütésből világbajnokságot rendeznek, esélyes vagyok az aranyéremre, ezért nem biztos, hogy pont nekem kellene megemlítenem, hogy Tina Turner slágerének címe The Best, Robbie Williams meg a Let Me Entertain You-t énekli, nem pedig azt, amit az egyébként is csehszlovák kinézetű inzertekre a gyakornok kollégák felvéstek: