Egy újabb túlélőműsornak ad otthont a Discovery Channel, de ennek most semmi köze nincs az embertelen körülmények között (kis csalással) simán túlélő Bear Gryllshez. Neki is lesz két új műsora, de ez most teljesen más. Ed Stafford vállalta magára az önkéntes számkivetett szerepét, hogy hatvan napig, ruha és minden segédeszköz nélkül túléljen egy lakatlan szigeten. Nem először van szerencséje ilyen embert próbáló feladathoz, hisz korábban a brit hadsereg kapitányaként szolgált és világrekorderként, elsőnek gyalogolt végig az Amazonas mentén, két és fél év alatt, 6000 kilométert megtéve. Az új küldetésével kapcsolatban kérdeztük Ed Staffordot. 

Miért a Fidzsi-szigeteket választotta a hatvannapos kihívás helyszínéül?

Lényegében azért, mert nem volt más. Nagyon nehéz volt olyan lakatlan szigetet találni, amin van víz, de élet egy szál se. Hónapokon át kutattunk, hogy megtaláljuk a tökéletes helyszínt. A dolgunkat az is nehezítette, hogy a legtöbb sziget, amin víz is van, azt egyben emberek is lakják. Végül rátaláltunk a Fidzsi-szigetekre. Számomra tökéletes volt, mert volt esőerdő és tengerparti rész is. De igazából bárhol lehetett volna, nem direkt Fidzsire terveztük a túlélést.

Miért pont hatvan napról szól ez a számkivetettség?

Eredetileg némi bibliai utalással negyven nap és negyven éjszaka lett volna a cél, de egy brit műsorban, az Alone in the Wildban Ed Wardle ötvennapos kanadai túlélése volt képernyőn. Mondjuk neki volt élelme, ruhája és több szerszáma is a kaland során.  Akkor úgy gondoltam: „Rendben, ha tényleg meg akarom ezt csinálni (meg akartam csinálni, de rendesen), akkor nem viszek magammal se ételt, se eszközt, sőt, tovább fogom csinálni, mint előttem bárki.” Igen, ez az időintervallum tudatosan volt ilyen hosszú, hogy sehogy se legyek képes élelem nélkül túlélni. Nem akartam, hogy úgy tűnjön 21 napig – amíg az emberi szervezet evés nélkül bírja – éhezem, majd lefogyva, de viszonylag jó állapotban elhagyom a szigetet és haza megyek. Ellenben, ha hatvan napig nem találok semmit, amit meg tudnék enni, akkor biztosan nem élem túl. Szükségszerűen hosszú időt kellett választanunk, hogy megmutathassuk milyen képességekre, jártasságokra van szükségem ahhoz, hogy túléljek egy ilyen helyzetet, plusz a hatvan nap elég hosszú idő volt ahhoz, hogy némi egyedfejlődésen is átessek. A nulláról kellett indulnom és tudtam, hogy nehéz lesz, de kellett a plusz idő, hogy valóban megmutathassam: ilyen körülmények között, hosszútávon is életképes környezetet tudnék teremteni magam körül.

Melyik volt a nehezebb, az amazonasi kaland vagy ez?

Szerintem fair, ha azt mondom, hogy az Amazonas nehezebb volt. Az két és fél évig tartott, ami nem kis idő, pláne úgy, hogy minden nap csak gyalogoltam és gyalogoltam, tehát még ez a monotonitás is rátett egy lapáttal. Ugyanakkor az Önkéntes számkivetett dolog is sokkal nagyobb kihívás elé állított, mint ahogy azt gondoltam. A magány volt a legrosszabb, hogy nem számíthattam senki segítségére, senkivel sem tudtam megosztani egy viccet. Erre az egyedüllétre nem lehet szellemileg felkészülni. Emiatt is mondom azt, hogy majdnem olyan nehéz volt, mint az Amazon menti gyalogtúrám, de csak majdnem.

Mennyivel nehezebb a vadonban ruha és felszerelés nélkül? Honnan jött az ötlet, hogy ezt a kihívást, küldetést egy szál semmiben vigye véghez?

Eredetileg nem volt fő szempont, hogy meztelenül vágjak neki, csak az volt biztos, hogy nem viszek magammal semmit. Ehhez kellett egy látványos szemléltetés. Közben eszembe jutott, hogy ha bakancsban, nadrágban és kabátban érkeznék meg a szigetre, akkor nagyon hamar megoldhatnám a felmerülő kisebb-nagyobb problémákat, és mindent az irányításom alatt tarthatnék. Ezért is volt furcsa, amikor azt mondtam magamnak, hogy „Ideje levetkőzni.” Jól átgondoltam én ezt? – gondoltam magamban. Akkor már mindegy volt, levetkőztem és ott álltam a vízben, anyaszült meztelenül. Tiszta röhej volt az egész, kellemetlenül is éreztem magam. Az első pár nap a szigeten ezért is volt nagyon nehéz. Egyszerűen nem tudtam csak körberohanni és összegyűjteni pár dolgot. Persze az is korlátozott az gyűjtögetésben, hogy minden éles, szúrós és bökős volt a szigeten, és még hülyén is éreztem magam pucéran. Készítettem magamnak egy fűszoknyát, ami bőven elhanyagolható volt a túlélés szempontjából, de pszichológiailag óriási szükségem volt rá. Továbbá mindent le kellett filmeznem, így jobb volt eltakarni a lágyékomat. Az ösztönöm azt súgta, hogy valahogy öltözzek fel, így amint túlestem ezen a problémám, máris sokkal jobban éreztem magam. Alapjaiban a meztelenséggel akartuk megmutatni a nézőknek, hogy tényleg nem volt nálam semmi, de ez egyben az egész túlélés élményét egy jobb, hihetőbb, életszerűbb irányba is elvitte. És persze nehezebbé is tette a dolgokat számomra.

Volt olyan vészhelyzet, hogy a hatvan nap alatt segítséget kellett kérned?

Igen, valamikor az ötvenedik nap környékén kegyetlen alhasi fájdalmaim voltak, de nem tudtam mitől. Akkor belegondoltam, hogy ez csak egy tévéműsor, nem fogok feleslegesen szenvedni, amikor van a közelben segítség. Fogtam a műholdas telefont, beszéltem egy brit doktorral, aki kórházi kezelést, alapos vérvizsgálatot javasolt, de mivel erre nem volt mód ezért az elmondott tünetek alapján három antibiotikumot javasolt, amit másnapra egy nővér el is hozott nekem, amiktől meg is gyógyultam, így folytathattam a küldetést. Igen, kaptam segítséget, és utáltam is magam ezért, de bármi megtörténhetett volna, ha nem ejtem meg azt a telefonhívást.

Mi volt a legveszélyesebb szituáció?

A sziget maga nem volt túl veszélyes. Nem voltak mérges kígyók, nem volt semmilyen életveszélyes állat, persze a vízben voltak tigris- és bikacápák meg hasonlók. Egyszer volt, hogy a partra sodort palackokból, bambuszokból készítettem egy kis tutajt, hogy halat foghassak a szigettől kicsit távolabb eső részen. Azt hozzá kell tennem, hogy borzalmas, de tényleg, botrányosan rossz úszó vagyok, így a tutaj irányítása még nehezebb volt, mint amúgy, erre tett rá az erős szél, de a hullámok se könnyítették meg a dolgomat. Ott voltam az óceán közepén, cápák úszkáltak körülöttem, és ettől rohadtul nem voltam boldog. Pedig még csak nem is voltak nagy cápák.

Szerinted Bear Grylls is túlélné ezt a hatvan napot?

Ismerem Beart, szerintem igen. Ő is eszméletlen dolgokat vitt véghez. De én megfogadtam magamban, hogy ha valaha túlélős tévéműsort fogok csinálni, akkor az nem lehet ugyanolyan, mint Bearé. Egy újabb szintre kellett emelni a tévés túlélést. Nem mintha Bear erre a hatvannapos kihívásra nem lenne képes, csak mégis, ez egy teljesen más formátum. Kimentünk, megcsináltuk és lefilmeztük a puszta valóságot. Nem volt stáb, tényleg egyedül voltam és egyedül is kellett túlélnem. Biztos vagyok benne, hogy Bear is meg tudta volna csinálni, de örülök, hogy én tehettem meg.

Tervezel még hasonló kihívásokat? Lehet ezt még überelni? Elvégre, ha ezt a hatvan napot túlélted, akkor szinte bármit túlélsz, nem?

Nem. Nem tudok mindent túlélni, de elég sok mindenre fel vagyok készülve. Épp egy sorozat közepén járunk a Discoveryvel, ami szintén túlélőműsor lesz, több helyszínnel. Nem mondhatok sokat róla, azt azonban elárulhatom, hogy elképesztő élményekkel lesz teli. Még csak a filmezés felénél járunk, ami idő alatt is óriási kihívásokban volt részem, ugyanakkor hálás is vagyok, hogy megkaptam ezt a lehetőséget, hogy ilyen hihetetlen helyekre juthattam el, és elképesztő kalandokban lehetett részem.  Valami készül, legyen elég ennyi.

Az Önkéntes számkivetett premierjét október 10-én, 23:00-kor lehet megtekinteni a Discovery Channel műsorán.