Nem vagyok egy nagy rajongója a sorozatnak, így hirtelen az új évad szétanimált intróját sem tudtam hova tenni. Egyből ráfeszültem, hogy akkor mostantól ez ilyen Thomas a gőzmozdonyos trip lesz, de szerencsére minden más maradt, csak a bevezető lett szarabb. Nagy újdonsággal már úgysem tud domborítani a South Park, mivel nem random hülyeségekből kell építkeznie, mint a Family Guynak, vagy az Axe Copnak – csak mondtam valamit - , hanem az aktualitásokra kell gyorsan és ütősen reflektálnia. Na, hát pont ez történt az évadnyitóban, és csak épphogy nem vették elő a gyíkemberkártyát.

Kezdésnek egy jó NSA-botránynál nem is kell több. Abból indulunk ki, hogy a kormány mindent lát. Butters ezt véresen komolyan veszi és elmegy gyónni valami okmányirodába, majd ahelyett, hogy az emberek tök hülyének néznék, beállnak mellé az instant verbuválódott Imádd Amerikát szektába, ahol nem Isten a legfelsőbb hatalom, hanem a kormány, ugye. Ezt a történetet Cartman ellensúlyozza azzal, hogy az NSA rendszerébe egy felragasztható műbajusz mögé bújva simán beépülve akarja lebuktatni a bagázst, mint amolyan kisgyerek Snowdenként, de nem jön össze neki, ezért sír, anyuci megvigasztalja, majd ami nem öl meg az erősebbé tesz alapon, és jobb híján ő is beáll Butters szektájába. Ennyi. A megszokott szintet most is hozza a sorozat, aki eddig bírta, az most se fogja unott pofával a képernyőt köpködni a South Park 17. évadjának részeitől.