Antal (Ferenc) János, az MTVA egyik rádiós hírszerkesztője felmondott. Ez eddig csak egy mínuszos hír, sőt, talán még az sem (nagy a fluktuáció a közmédiában), az viszont már az, hogy a levele egy bloggeren keresztül a Cink.hu főszerkesztőjének asztalán landolt, aki szépen elkérte tőle (ha már kikerült), és lehozta az elképesztően ijesztő kordokumentumot. 

A Szabad Európa rádió egykori, sokat látott szerkesztője akkor döntött úgy, hogy kikászálódik a közmédiának nevezett pöcegödörből, amikor a rádióban, miközben híreket szerkesztett, odalépett mögé Valaki, és elkezdte megmondani neki, hogy mi az, ami hír, és mi az, ami nem, sőt, mit kell fontosnak tartani, és mi az, amit le sem kell szarni.

A sztálinista-rákosista-kádárista módszerek alkalmazásáról persze voltak sejtéseink, sőt, konkrét bizonyítékunk is, hiszen retusáltak már ki közmédiás hírműsorból nekik nem tetsző személyeket, hallgattak agyon eseményeket, és nyaltak be csontig egy plagizáláson kapott köztársasági elnöknek egy interjúnak álcázott műsorban, aminél kínosabbat nem sokat láttunk a magyar közszolgálat történetében.

A levélben Antal János azt is felemlegeti, hogy reneszánszukat élik azok a termelési hírek, amiket a gulyáskomenizmusban oly' előszeretettel toltak le a hallgatók torkán, és abból is elege volt, hogy aki függetlenként dolgozik a tévében és nem áll be a csinovnyikok közé, azt megalázzák, átlépnek rajta és semmibe veszik. A szerkesztő annyira megundorodott a helyzettől, hogy a felmondása mellett az egész közmédiát otthagyja. A levelet a Cinkről átvéve, változatlan formában közöljük, a neveket Antal János húzatta ki Szily Laciékkal.  

Munkavállalói rendes felmondás

Címzett:

xzy

Alulírott,

Antal (Ferenc) János

született:

Montréalban (Queb. Canada),

1958. xxx,

lakik:

xxx,

munkavállaló (MTVA-TEA, hírszerkesztő) bejelentem, hogy a munkáltató és köztem, munkaszerződés alapján fennálló, határozatlan időtartamú munkajogviszonyomat, a Munka törvénykönyvének idevonatkozó rendelkezései alapján 2013. év június 30-án kezdődő 30 napos felmondási idővel, 2013. év július 30. napjára, munkavállalói rendes felmondással megszüntetem.

Indoklás:

Az imént említett rendelkezések nem írják elő, de lehetővé teszik, hogy indoklást fűzzek a felmondásomhoz. Élek ezzel a lehetőséggel, annál is inkább, mert ez egy hivatalos okirat, amit iktatnotok és archiválnotok kell. Így talán meghallgattok – van levelem, amire már 2011 márciusa óta várom (hiába) valakinek a válaszát...

Felmondásom legfőbb indokaként említeném azt a minősíthetetlenül sunyi eljárást, ahogy elbántatok velem. Ne haragudj a fogalmazásért, nem személyeskedésnek szánom, de Te is az MTVA vezetésének része vagy. Ha nem lennél beavatva: 2010 decemberében még jófiúvoltam. Januárban már nem. Decemberben még megkínáltatok egy feladattal. Tetszett volna. Jól csináltam volna. Januárban visszavontátok az ajánlatot. Azt se mondta senki, hogy fapapucs. Megkérdeztem, mi történt, de válaszra sem méltattak. Ez nem csak az önérzetemet sérti, de rendkívül bántó és modortalan is, ráadásul ezek után még vissza is minősítettetek. Ezt nem nyelem le. Ezt árulásnak veszem, és árulók között nem szeretnék tovább dolgozni.

Tettem annyit ezért a hazáért, mint bárki közületek, két életetek is kevés lenne utánam csinálni. Ha csak azt vesszük, én már akkor a nemzeti szuverenitás helyreállításán dolgoztam, amikor közületek sokan még feszes vigyázzállásban hallgatták végig az Internacionálét vagy még javában mintamókusoztak – ennek felismeréséhez elég átlapoznod a szakmai önéletrajzomat. Aztán másokét. A „rendszerváltozáskor" nekem nem kellett sem oldalt, sem köpönyeget váltanom – azt folytattam, amit már jóval korábban, a Szabad Európa Rádióban elkezdtem, vagyis nem vettem részt, mert nem kellett részt vennem a Damaszkusz felé való nagynagy általános tolongásban. Csak éppen én nem döngetem a széles magyar mellemet, és nem tartom a markomat stallumért, plecsniért, baksisért. Sokan keringenek a holdudvarotokban az érdemtelenek közül, akik döngetik. Akik tartják...

Én – másokkal ellentétben – fontosnak tartom a függetlenségemet; úgy gondolom, közszolgálati újságíróként kutya kötelességem megőrizni. Nem tartozom (és nem dörgölőzöm) párthoz, mozgalomhoz, egyesülethez, sem semmilyen titkos társasághoz. Szemlélődő vagyok, nem résztvevő, krónikás, nem hittérítő. Újságíró – nem politikus. Ezeket a szerepeket nem tévesztem össze. Mondhatnám: meggyőződéses civil vagyok. De nektek nem kellenek a független emberek. Nektek – ahogy az előző garnitúráknak is – csak katonák és szolgák kellenek,akik teljesítik a legképtelenebb, szakmailag vagy morálisan vállalhatatlan elvárásokat is. A független polgár számotokra kész istencsapása, mert a saját agyvelejével gondolkozik, és csak a saját tapasztalatai győzik meg. Nem engedi manipulálni magát, és nem hajlandó másokat sem manipulálni. De ennyit erről, több szót nem érdemes vesztegetni rá, úgysem értenétek.

Távozásom másik oka inkább szakmai természetű. Három évtizedes pályafutásomból tíz évet töltöttem a Magyar Rádiónál. Ezalatt a tíz esztendő alatt az egyik Einstand követte a másikat, ennek megfelelően állandósultak a rádión belüli változások, úgymond, permanens barkácsolás zajlik, hol kisebb, hol nagyobb lendülettel. Tekintve, hogy a kreatív vezetői szintek betöltésének is az elvhűség volt mindig az egyik legfontosabb feltétele, egyfajta szakmai kontraszelekció alakult ki, a maga nagyon súlyos szakmai következményeivel. Ezzel a méltatlan gyakorlattal láthatóan ti sem tudtatok szakítani, a Magyar Rádió hírszolgáltatása ezért ma már nem tudja maradéktalanul ellátni a feladatát. A Hírszerkesztőség munkatársa vagyok (azaz, most már csak voltam), így csak a Hírszerkesztőségről (és némiképp a Krónikáról) vannak közvetlen tapasztalataim, de ez is elegendő ahhoz, hogy lássam, a műsorstruktúra gerincének számító hírszolgáltatásban olyan emberek is meghatározó tényezővé léphetnek elő, akik a hírszakma alapvetéseivel sincsenek tisztában.

Mindent eldöntött azonban, amikor egy szép napon valaki megjelent a hátam mögött, és a vállam fölött, a monitoromra pillantva utasítgatni kezdett, hogy ezt a hírt előre, ezt hagyjuk ki, ezt tegyük be, ezt pedig írjuk át – így, ezen a hangon. Ezt még a szocik sem engedték meg maguknak! Az én értelmezésemben ez cenzúra, tartalmak gleichschaltolása, a szerkesztői hatáskörök súlyos megkérdőjelezése. Ez a cenzúra ráadásul a manipulatív, propagandisztikus tartalmak térnyerésével jár együtt. Újra megjelentek például a „repertoárban" a termelési hírek, amelyekre igazából csak a kádári érában volt megkülönböztetett kereslet – vagy már nem emlékszel? Ehhez azonban nem adhatom a nevemet, mert azzal a szemétbe dobnék mindent, amiért harminc esztendőn keresztül dolgoztam, talán nem is olyan eredménytelenül. Elhagyom a pályát is. Miattatok. Ezek után ugyanis nem tartom valószínűnek, hogy ebben az országban belátható időn belül valódi, szabad közszolgálati média jöhetne létre, ebben meg, ami most van, nem akarok tovább szerepet vállalni.

Kérlek, intézkedjetek, hogy az utolsó munkában töltött napon – vagy, ha lehetséges, még előtte – esedékes munkabéremet, valamint igazolásomat és a munkaviszony megszüntetése alapján kiállítandó egyéb iratokat átvehessem. Tájékoztassatok arról is, hogy a munkavégzéssel kapcsolatban birtokomba került eszközöket mikor, kinek adjam át.

Amennyiben a felmondási idő tartama alatt részben vagy egészben nem tartotok igényt a munkavégzésemre, mérlegelési jogkörödben eljárva, kérlek, mentesíts a munkavégzési kötelezettség alól.

Kelt Budakeszin, 2013. június 27-én.

...................................................

Antal (Ferenc) János