A History Channel első "rendes" sorozata, a Vikings 40 millió dollárból olyan első évadot tett le az asztalra, amit látva az ember nem győzi kapkodni a fejét: az az ország, amiben a nagy tévék mellett még a kicsikre is ilyen pompásan összerakott sorozatok jutnak, kiváltságos helyzetben van a szórakoztatóipar terén. Jó, ezzel nem mondtunk túl nagyot, Hollywood az ipar non plus ultrája, de akkor is félelmetes, hogy milyen minőséget tudnak előállítani tulajdonképpen a semmiből. Spoileresek leszünk. 

Már a pilot berántott, a hangulat, a képi világ, az aprólékosság amivel Michael Hirst és Morgan O'Sullivan, a Tudorok készítői megközelítették a témát még azt is elfeledtették az emberrel. hogy Gabriel Byrne-nek kellett vagy három epizód, mire belejött a szerepbe, és a pilotot tulajdonképpen széttrollkodta azzal hogy beleszart a melóba, de vastagon. A történet és a többi karakter viszont simán elvitte a sorozatot helyette is. A főszereplő Ragnar Lothbrok történelmi személy volt, olyan legendás hős a skandináv népek számára, mint mondjuk Artúr király az angolszászoknál, az első viking, aki nyugatnak hajózott és vissza is tért - tulajdonképpen az első évad egyik főszála ez, mármint a felfedezés és a nyugati partok népeinek folyamatos vegzálása.

A többi szál meglepetésre sokkal érdekesebb, valahogy ráuntam arra, hogy egy történelmi sorozatot akkor kell és lehet hitelesnek tartani, ha abban epizódonként legalább hatvan embert felkoncolnak és két nőt dugnak eszméletlenre. A Vikings eleve nem így operál, de azok a kis apróságok, amiket a mindennapi életről mutatnak, a vallásukról, az emberáldozatról, a bajtársiasságról, az igazságszolgáltatásról és a társadalmi viszonyokról, messze érdekesebbek, mint bármelyik csatajelenet.  

A sztorik nagyjából követik a Lothbrok-legendák fonalát, az első nyugati parti rajtaütéstől a jarl kihívásán át a svéd hercegnő megfektetéséig, szóval ha valaki nem akarja elspoilerezni magának a második évadot, akkor ne olvasgassa a történelmi forrásokat. Legyen elég annyi, hogy van még sztori bőven, amit ki lehet aknázni, és ha az évad zárójeleneteinek hiszünk, a konfliktusok (Rollo vs. Ragnar, új asszony vs. régi, apa vs. fia) szépen felkerültek a palettára, már csak ki kell bontani őket.

A sorozat megvalósítása egyenletes, a külső, írországi felvételek csodálatosak, a norvég fjordok bevágott képei lélegzetelállítók, a jelmezek a díszletek hitelesnek tűnnek, csak a hajókat kellett volna rendesebben megcsinálni, mert az olcsó CGI lába nagyon kilóg néha. (Őszintén szólva engem ez annyira nem érdekel, de Winkler kolléga nagyon háborgott miatta.) Amiben a sorozat még rettenetesen erős, az a szereplőgárda. Travis Fimmel (Ragnar), Clive Standen (Rollo), Katheryn Winnick (Lagertha) és Gustaf Skarsgård (Floki) szinte átlényegült a forgatás alatt, és amikor képernyőn vannak, egy percig nem a színészt látjuk a kosztüm és a smink alatt, hanem a vikinget, és ez máris több, mint amit a network-sorozatok 70 százaléka elmondhat magáról.

Az, hogy a történészek szerint a sorozat tele van hibával, és nem minden pontosan úgy történt és nézett ki, mint ahogy azt a készítők láttatják, de ez engem nem nagyon érdekel, nem dokusorozatot, hanem szórakoztatást vártam és kaptam a Vikings-től, ami a Bates Motel és az Orphan Black mellett szépen felállt az év újonca verseny képzeletbeli dobogójának tetejére. Alig várom a második évadot. Értékelés: 4,5/5