Az évad egyik legkellemesebb meglepetése a kanadai-amerikai koprodukcióban készült Orphan Black, ami pont attól jó, hogy láthatóan nem volt rá sokkal több pénz, mint egy Hacktion-évadra, viszont a látványt egy kiválóan induló történettel, kiválóan megírt és eljátszott karakterekkel és olyan atmoszférával és lendülettel pótolták, amire rég nem volt példa. Kicsit spoileresek leszünk.

A sztori az első jelenetnél berántott, azzal, ahogy egy metróállomáson egy nő végignézi, ahogy egy másik szépen komótosan leveszi a kabátját, a cipőjét és beugrik a közelgő szerelvény elé. Hősnőnk, Sarah Manning pedog fogja magát, és lenyúlja a rá megszólalásig hasonlító áldozat cuccait, mert ő maga egy lúzer, aki egy éve magára hagyott gyereke miatt tért csak vissza a városba. Nesze neked pozitív karakter, mi?

A történet ezek után egy feje tetejére állított Bourne-rejtélybe megy át, ahol a főszereplő nem azt nem tudja, hogy ő ki, hanem azt, akinek az emberek nézik - a másik nő ugyanis tehetős, mint kiderül, és ez kapóra jön az alkalmi drogcsempészként tevékenykedő Manningnek. Az, ahogy szépen lassan, darabonként rakják össze, ki is az a nő, akinek a személyazonosságát felveszi, és milyen kellemetlen az, amikor a nő faszija hazajön és menten dugni akar, a pilot legerősebb momentumai. A kanadai tévében 2003 óta lényegében folyamatosan foglalkoztatott, de számomra teljesen ismeretlen Tatiana Maslany meglepően jó a címszerepben, pedig már a pilot végére három teljesen különböző karaktert kellett eljátszania.

Hármat, mert az Orphan Black-ben a főszereplő egy klónkísérlet eredménye, legalábbis erre utalt az utolsó két perc. Jó kezdés volt egy érdekes scifi-nek, amiben ugyan vannak zavaró apróságok - mintha New Yorkban játszódna, de a bankjegyek színesek, mint a kanadaiak, stb, de a történet izgalmas, a színészek közül pedig a már említett Maslany és a meleg haverját alakító Jordan Gavaris nagyszerűen játszik (utóbbi lubickol a szerepben), már értük is megérte belenézni a sorozatba. Eddig két rész ment le, tessék pótolni.