A BBC legújabb sorozata van a terítéken, ami korunk divatját szigorúan követve, a zombi frontot erősíti. De nem úgy, mint a bomlott agyú z-generációnak gyártott viccesen ijesztősnek szánt végül gagyivá silányuló zenetévés Death Valley, de még nem is a vérben drámaian csoszogó The Walking Dead, mert az In the Flesh a szigetországról való, ahol még a zombik is rohadtul kimértek. Az alapfelállás annyi, hogy a jelenből indítjuk a sztorit, ahonnan azért csak-csak visszakacsintunk négy évvel korábbra, hogy tudjuk, akkor ütött be a gebasz, akkor keltek életre a halottak. Szívás volt ugyan, de az élők hamar mattot adtak az agyfetisiszta félembereknek, bezsákoltak mindenkit, és mint jóravaló brit úriemberek, kísérletezni kezdtek rajtuk, mert a zombiság nem kór, amit csakis és kizárólag jégcsákány az agyba metódussal lehet orvosolni. Olyan ez, mint egy húzósabb nátha, amiből nehézkesen ugyan, de talpra állnak a delikvensek. Nyílván eléggé second hand jellegűek maradnak még a kikupálás után is, de jobb mint a semmi. Egy raklap smink, több doboz kontaktlencse és már mehetnek is vissza – de csakis az arra érdemesek – a civilizációba, a rokonok szigorú felügyelete mellett asszimilálódni.

"Megértjük a Részlegesen Halott Szindrómásokat."

Furcsa is, ahogy a sok hullasápadt Marilyn Manson kerekasztal beszélgetés közepette beszéli meg, hogy de szar volt régen embert enni. Megosztó lehet a sorozat azoknak, akik nem tudják elviselni, hogy a zombik akár csak egy kicsit is intelligensek, nem mintha lenne erről bármi tapasztalatunk, ugye. Na, de a Kaptárban is mit csináltak már a zombik könyörgöm? Az ilyen szinten véres pemzlivel meghízott írói vonalaktól elhatárolódva tendáljunk csak a Fido – Hasznos a zombi a háznál című film irányába, akinek azt bevette a gyomra, annak az In the Flesh is ínycsiklandó lesz, bár utóbbiban kevesebb lesz a hahotázás, annál több a lélekőrlő drámázás.

Itt nem arról lesz szó, hogy ki mit fog csinálni, hanem, hogy ahhoz miként fognak viszonyulni a családtagok, a haverok meg a helybéli arcok. És tök nyugodtan elvonatkoztathatunk a zombiktól, mert azok helyett akár púderban hempergő indián őslakosokat is rakhatnának a készítők, mert van az a sztereotípiában élő kisközség, ahol csak a középosztálybeli átlagembereket tűrik meg szomszédságnak. Az meg, hogy itt történetesen zombik vannak, akik közül lesznek annyira agykárosultak, hogy elhiszik Isten küldöttei, egyszerűen oltári. Főszereplőnk Kieren Walker – csakhogy a közhelygyár is megéljen valamiből – egy rész alatt még szép, hogy nem tudott beilleszkedni, pláne, hogy még a verandáig sem jutott a házból kifelé menet, így a neten kénytelen rákeresni a zombi pápára.

Itt már befigyel egy akkora bibliai utalás, hogy kiviszi a ház oldalát, mert az hagyján, hogy a zombi próféta a szent könyvből idéz, de még a sorozatban felvillanó honlap belépési kódja is szolidan csak ennyi: jelenések könyve 1.18. „és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai.” Nem kell egy atomtudósnak lenni ahhoz, hogy kikövetkeztessük, ez a zombi hitgyülis sereget toboroz, hogy tömegesen vonuljanak embert szüretelni, de e mellé még itt van a „kék feledés” nevű illegális drog, amit szintén tőle lehet szerválni. A kék cuccot illetően a szülőket jóelőre figyelmezteti az állam: ha az élőhalott kölykünk bármi kék pirulát venne magához, akkor nyugodtan sokkolózza le a francba, abból tanul majd a hülye zombija.

Effektíve az agyhalottak már úgyis a sétálóutcákon tipegnek és hogy történetesen még nem zombiknak hívják őket, az meg a puszta véletlen műve. A BBC bedobta a lelki sérült és egyben világmegváltó élőhalott ütőkártyát és egy kalap alatt kiikszelte a zombizást. Módjával vér is folyik, izgulni és filózni is lehet, röviden tehát: egy jó csésze Earl Grey mellett, móka az egész családnak.