A valóságshow sokaknak még most is csak annyit jelent, a csutkáig feltolt digitális zoomtól szemcsés képen meghágják BB Évit, miközben odakint Pongó cigányozik egy sunyit, de büdöset. Pedig a valóságshow-t nem lehet letudni annyival, hogy Alekosz belenéz a kamerába, és azt mondja, hogy “sajnálom, de az én szexuális vonzódásom más körökre hat”, mi meg megszédülünk, mert a mélység visszanézett ránk.

Igazából a valóságshow már nem is műfaj, inkább csak a történetmesélés egy módja, aminek nem sok köze van a valósághoz, sőt gyakran még a show-hoz se. A reality irányított valóság, vagy spontán fikció, attól függ, honnan nézzük. A sztorit kutató bulvárújságíró, vagy a hitelesen emberit kereső forgatókönyvíró válla fölött átnézve.

A reality egy vizuális nyelv: egy kamera, vagy éppen rögzített nézőpontok, esetleges kompozíció, életszerűen kusza dialógusok. Aztán Benkő Dániel a kamerába néz, és elmondja, hogy mit érez most, hogy senki sem hajlandó a péniszén elpengetni Bakfark Bálint válogatott műveit. És mi elhisszük neki, hogy tényleg bizakodó. Mert ugye ez egy valóságshow.

A reality formanyelvét a fikció is használja, hogy eltakarja a kis költségvetést, mint mondjuk a Parajelenségek, hogy hitelességet kölcsönözzön magának, mint például a Hivatal, vagy egyszerűen csak hogy kiröhögje az egészet, mint a Firka Villa. És néha úgy tűnik, hogy az RTL Klubot és a Tv2-t elárasztó amatőr drámák is ugyanezt csinálják, ráadásul 3in1. Mos, kondicionál és még az orrot is tisztítja. A Gyanú árnyékában és a Családi titkok viszonylag olcsó, jobb pillanataiban olyan, mintha a Kékfény egyik riportjának kivágott jeleneteit néznénk, és nem lehet nem röhögni rajta.

Németországból terjedt el ez a Mónika show-ba oltott Barátok közt, ott annyi ilyen scripted realitynek nevezett sorozat megy, hogy lassan már mindenki szerepelt benne, aki nézi. Vagyis a fél ország. Ugyanígy német találmány a fiatalokra hangolt verzió is, a naponta jelentkező Berlin Tag und Nacht annyira sikeres, hogy már van egy spinoffja, és a magyar után indul a francia és a szlovák verzió is. Az RTL Klub szerint ez az év igazi nagy dobása, a Gyanú árnyékában csak a vizsgamunka volt. Vagy inkább a hulla, amin a vakbélműtétet gyakorolták.

Az Éjjel-nappal Budapest története tényleg olyan, mintha Alekosz álmodná: egy rakás fiatal él együtt egy lakásban, buliznak, dugnak és persze keseregnek is néha. És mindez fikció, csak úgy néz ki, mintha valóságshow lenne, a forgatókönyvben nincsenek előre megírt mondatok, csak annyi, hogy most aztán nagyon kivagy, mert megcsalt a Laca. Igen, a Való Világ találkozik a Barátok közttel, és beszól neki, hogy mégis hogy nézel már ki, baszdmeg.

Az első rész alapján ez a sorozat nem lesz botrányműsor, ebben nem fognak élőben kopulálni, sőt vélhetően azt sem mondják majd, hogy anyád picsája. Mert ugye ott van a 12-es abban a sárga karikában. De ez a műsor nem is így valóságshow: ebben a műsorban nem kaparják ki mosolyogva, a kamerának pucsítva egymás szemét a szereplők a főnyereményért, hiszen nincs is főnyeremény. Már az első epizódból látszik, hogy az Éjjel-nappal Budapest inkább az érzelmekről szól majd, hogy vidám zenére egymásba karolva táncol mindenki a Mika Tivadarban, aztán jön a lassú, érzelmes nóta és az életlen könnycseppek az arcon. Hogy a vidéki fiatalok Budapesten, és ez olyan boldog, meg keserédes, hogy bárcsak én is ott lehetnék.

Éppen a célcsoport vágyai miatt egy csak nyomokban fellelhető, nem túl valószínű Budapestet mutat be a sorozat: mintha a Bed Beach aranyláncos vállalkozói inkább a Szimplába járnának bulizni, és illedelmes rendelnék a feleseket, meg Woody Allen-idézetekkel csajoznának. Vagy mintha Budapesten mindenki a Dobozba járna berúgni, de itt nem léteznének pr-asszisztensek, csak textiltervezőnek készülő főiskolások tülekednének a pult körül. Aki most ebből egy szót sem értett, annak legyen elég annyi, hogy ebben a műsorban minden egy árnyalattal színesebb a valóságnál, mindenki úgy költ, mintha kapna 13. és 14. havi fizetést is, és még a szoknyák is pont három-négy centinél rövidebbek, mint a valóságban. De hát ennyi fikció még Budapestnek is jár.

Szerencsére amíg a Gyanú árnyékában minden nap újabb és újabb amatőr szereplőket lök ki a kamerák elé, addig az Éjjel-nappal Budapest főszereplőit már direkt úgy válogatták, hogy legalább saját maguk el tudják hihetően játszani. És hát a végeredmény még jobb is mint a Barátok közt sokéves átlaga, hát igen, egy kicsit rémisztő, hogy Rékasi Károlyt bármikor lejátssza a képernyőről egy fickó, aki pár hete még csótányirtásból élt.

Az Éjjel-nappal Budapest egyelőre a német eredeti átirata, gondolom a Jagermeistert átírták Unicumra, az ötéves, használt BMW-t, meg tízéves használt Volksvagen Golfra. Kérdés, hogy mi lesz, ha majd a valóság átírja a fikciót, ha mondjuk az egyik szereplő megunja a színészkedést, vagy a produkció unja meg, hogy játssza az eszét. Kérdés, hogy a magyar szerzők tudják-e majd hozni a megszokott német minőséget, meg egyáltalán, hogy tényleg érdekel-e minket, hogy hogyan basznak be a nem létező fiatalok a Szimpla Kertben. Az biztos, hogy az új műfaj megér egy próbált, ha jól csinálják, ez lehet az idei szezon Éden hotelje. Ha még jobban, akkor pedig a következő évtized Barátok köztje.