Molnár Anikó szeptemberben a Frizbiben jelentette be, hogy végre van szakmája. Dédszülei örökségéből kihúzott Amerikába, ahol elvégezett egy maszkmesteri iskolát. Most pedig már munkája is van, Temesváry Károly maszk-és sminkiskolájában kapott munkát - tudta meg a Blikk.
Nagy Ő Anikó Hajdú Péternek arról beszélt, hogy a véres baleseti sérülések, lövések, hegek érdekelik a leginkább, de arra ő is rájött már, hogy "mivel Magyarországon viszonylag kevés horrorfilmet forgatnak, ebből nem lehet megélni". Temesváry Károlynak köszönhetően azonban mégis lesz jövedelme, a világhírű maszkmester - aki olyan filmek sminkeseként dolgozott, mint a Jézus Krisztus szupersztár, A Nílus gyöngye, és sminkelte Donald Sutherlandet, Rene Russót és Nicholas Caget is - ugyanis felkérte, hogy tanítson az iskolájában.
"Karcsi megkeresett, hogy szeretné, ha átadnám a tudásom, amit kint szereztem. Tudja, hogy élek-halok ezért a szakmáért, úgyhogy nagyon boldog voltam. Arról nem is beszélve, hogy számomra ez a leghitelesebb visszajelzés arról, hogy jól csinálom, hiszen Karcsi is évekig dolgozott amerikai szuperprodukciókban" – nyilatkozta a Blikknek Anikó, aki hozzátette, úgy érzi, sikerült kiteljesednie ebben a szakmában.
dr. Aullah 2012.12.05. 12:12:37
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.05. 12:41:08
Parallax 2012.12.05. 12:59:37
Neon Fu 2012.12.06. 05:43:48