Egy ráncfelvarrással nem lehet megváltani a sorozatvilágot, de a Dallas készítőinek nem is ez lehetett a szándéka, mert akkor nem a fröccsöntő üzemben kasztingolják az ifjabb Ewing generációt meg a macáikat. A Dallas és az itthon méltatlanul keveset emlegetett Dynasty az amerikai televíziózást alapjaiban rengette meg a hetvenes évek végén, akkor, amikor a drámai sorozatokat a Hawaii Five-0 és a Starsky és Hutch képviselte. A hihetetlen fordulatokkal és elképesztő cliffhangerekkel jelentkező Dallas készítője, David Jacobs az esti főműsorba vitte be azokat a klasszikus szappanoperai motívumokat, amikkel előtte senki nem mert élni így és ilyen mennyiségben.

Az eredeti Dallas zsenialitása pont abban rejlett, hogy nem akart más lenni, ami, az írók és a színészek pontosan tudták mit és kinek adnak el. A két Ewing-testvér 13 évadon át húzódó küzdelme, az átbaszások, az embertelen mennyiségben vedelt Jack Daniel's és a teátrális évadzárások azt is rászoktatták a sorozatra, akinek egyébként esze ágában sem lett volna a cowboykalapos pinavadászt kiválóan hozó Jockey vagy a szöges ellentétét jelentő Bobby és (általában) alkoholista nőik kalandjait megnézni. Erre bazírozott a folytatás írócsapata is, mármint arra, hogy a 49 év feletti nézők a régi emlékek és a nyugdíjasotthonból előrángatott eredeti szereplők, a fiatalok meg a kultstátusz és a kedvükért beválogatott kockahasú faszik és mereven mosolygó Barbie-lányok láttán tapadnak a képernyőre, és elég lesz pár régi sztorit felmelegíteni, és kész, lehet menni a kasszához.

A történeten éppen ezért nem sokat csavartak, a két Ewing-gyereknek két fia van, az egyik fúrna a farmon, a másik meg nem, mert az alternatív energiaforrásokban hisz, ez az egyik konfliktusforrása az évadnak, a másik meg a lárvaarcú Jordana Brewster alakította bige, aki annak idején Bobby fia Chris csaja volt, de most Jockey John Ross nevű kölykével kavar. Ehhez csak a biztonság kedvéért pakolták hozzá az öregedő Ewingok civakodását (a farm alatt olaj van, Jockey-nak kell az olaj, Bobby nem adja), ami nem igazi, késhegyre menő vita már, csak két beteg, isiászos, infarktustól- és agyvérzéstől rettegő öreg fazon remegő kézzel előadott bohóckodása.

Az már az első epizódból kiderül, hogy az új írók majd' bele pistultak, hogy olyan történetszálakat írjanak, amikről senki nem mondhatja azt, hogy nem elég elképesztően nagy baromság, kezdve a metánkitermeléssel megáldott, buta fejű Christopherrel, folytatva az egyszer csak a kalapból előhúzott Cliff Barnesszal, de szerencsére sikerült annyira összerántani az eleinte csak fejvakarásra okot adó sztorikat, hogy az utolsó 3 részre a mérsékeltnél is több izgalmat tartogattak.

Az a Dallas 2.0 legnagyobb baja, hogy a legjobb színésze Larry Hagman, illetve az ő bozontos öregemberszemöldöke, amivel tényleg lejátssza a színről az összes ifjoncot, és az érzelmeit sűrű szemöldökráncolással kifejező Patrick Duffy-t, vagy Linda Grey-t, akinek a szája többet remeg, mint a rossz diáké a pótérettségin, de hogy mit is akar vele kifejezni, azt csak megtippelni lehet. Az igazi tragédia pedig az, hogy a klasszikus trió még így is hitelesebb, mint a négy újonc, a Christ alakító Jesse Metcalfe, a John Ross szerepére kinézett Josh Henderson és a két nő, Jordana Brewster és Julie Gonzalo, akiket elnézve tényleg elkezdünk hinni abban, hogy Hollywood valamelyik sötét zugában már régóta klónozzák az embereket, de a tehetséget még nem sikerült laboratóriumi körülmények közt reprodukálniuk.  

A Dallas folytatása a színészek esetlensége és a néha agyzsibbasztóan idióta történetszálak ellenére szépen hozott a konyhára. Az amerikai nézők szerették, az év egyik legjobb kábeles eredményét hozta, ami persze nem garancia arra, hogy a Jockey magyar hangján, Kránitz Lajoson felnőtt magyar nézők is szívesen fogadják majd. Habkönnyű esti szórakozásnak pedig simán elmegy.

Az új Dallas augusztus 29-én szerdán este tér vissza az RTL Klubra.