Egészen megdöbbentő érzés, ha a köztévén olyan produkciót lát az ember, amitől nem önti el a mások helyett érzett szégyen, a tehetetlen düh, az információk lecsekkolásának kényszere, vagy minimum a halálos unalom. Al Ghaoui Hesna első saját műsora, a Bábel ilyen, sőt, alig lehet belekötni.
Al Ghaoui Hesnát eddig is becsültem, ezt a törékeny, fiatal nőt az elmúlt években örökké vad tekintetű fegyveresek között láthattuk, ahogy a Híradót tudósítja Líbiából vagy a Gázai-övezetből, vagy ahogy kimérten informál minket a libanoni palesztin menekülttáborokról vagy az etióp éhezők százezreiről, miközben a háta mögött folyamatosan "megrázó felvételek következnek". A haditudósító, külpolitikai riporter első saját műsorában azonban nem a frontról tudósít, bár nem jár messze tőle.
A Bábel első részében (itt nézhető meg) három olyan férfit mutat be, három olyan történetet, amiknek csak a tanulsága közös: bármi is történjék az életben, mindig van kiút, és mindig megőrizheti az ember az emberségét. Emmanuel Jalt, a híres rappert, aki egykori szudáni gyerekkatonaként megjárta a poklot, és ugyan kiszabadult, de azóta arra használja ismertségét, hogy iskolára gyűjtsön a szudáni gyerekeknek.
Nagy Bendegúzt, aki reményteljes húsz évesként egy véletlen baleset miatt tolószékbe került, és miután megjárta a saját poklát, úgy döntött, hogy kerekesszékével körbeutazza a fél világot, hogy erőt adjon sorstársainak. Na és az amerikai Matthew VanDyke-ot, aki ott hagyta jól menő állását, barátnőjét és családját, hogy beálljon a felkelők oldalán a líbiai háborúba, majd 180 napra fogságba esett, egyetlen 15 cm átmérőjű lyukon látta csak a napot, és mikor kiszabadult, nem szállt fel az első gépre, hanem visszament harcolni a frontra.
Al Ghaoui Hesna témaválasztása nagyon aktuális, és valószínűleg tudatában van annak, hogy ilyen emberekre és ilyen példákra nagy szükségünk van. Attól félek csak, hogy a műsorából sütő rebellis hangulat, ez "a karosszékből álljanak most fel"-üzenet még bajt hozhat rá.
Lehet, hogy ezt ő maga is tudja, és ezért kapkodta így el a Bábel első adását. Három riportalanya ugyanis egyenként is bőven megérne 52 percet, főleg a szudáni Jal, aki olyan dolgokról beszélt, amiről nagyon nem szokás, pl. az éhezés és a kannibalizmus viszonya, a katonaság, mint az agymosás legális terepe, és a jólétről való önként lemondás egy jó ügy érdekében. De ugyanígy megérdemelt volna VanDyke és a líbiai háború, vagy Nagy Bendegúz és a kerekesszékesek "háborúja" is egy egész adásidőt. De legalább történetenként 25 percet.
Így viszont épp csak felcsillantotta, hogy lehet így is élni, gondolkodni és cselekedni, ami persze nem kevés, csak nem elég. És ha már kötekedés, akkor azt az érdemes megjegyezni, hogy az ilyen erős dokumentumfilmek nem igénylik a vizuális trükköket, helyenként nemcsak feleslegesek, hanem zavaróak is, mert elterelik a szövegről a figyelmet. A Bábel azonban mindezek ellenére olyan produkció lett, amilyet régóta nem lehetett látni a közszolgálati tévében, és főleg nem belsős munkatárstól. (A zárójeles kérdés már csak az, hogy miért készült mégis külsős gyártásban?)
DrSWAG_InstaProfessorOfYolo 2012.04.07. 19:17:22
lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2012.04.07. 19:35:39
videotar.mtv.hu/Kategoriak/Babel.aspx
☉ ☾ 2012.04.07. 19:55:51
OkoskaTo:rp 2012.04.07. 19:56:08
azoli79 2012.04.07. 19:59:19
osztovits 2012.04.07. 20:02:15
osztovits 2012.04.07. 20:03:08
Lucky Larry Silverstein 2012.04.07. 20:10:27
Hogy az MTV komolyan nézhető, ahhoz a sz*rrakáshoz képest ami 5 éve volt 2x ennyi alkalmazottal..:)
andlagókandalló 2012.04.07. 20:13:20
Pong 2012.04.07. 20:16:06
a skót 2012.04.07. 20:21:25
A labdarúgó VB-n ott bóklászott a gettóban, mindenkitől azt kérdezve ki erőszakolja már meg végre. Legalább a labdákat szedte volna össze.
Aztán elment Afganisztánba, ahol arról szolt a műsor, hogy ő milyen kemény csaj, hogy ide elment, aztán meg ámuldozott, hogy az amerikai PX-be (vegyesbolt) nem megy vásárolni a szegény afgán. Borzasztó.
Pedig biztos tudna jó tényfeltáró riportokat is készíteni, de amíg az eddigieket nyomja, inkább nem.
lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2012.04.07. 20:22:28
@osztovits: obvious idiot is obvious. Kezdő magyar nyelvtanfolyamra beírassunk amúgy?
bélakirály 2012.04.07. 20:32:36
marosy 2012.04.07. 20:32:51
futile 2012.04.07. 20:36:43
"a műsorából sütő rebellis hangulat, ez "a karosszékből álljanak most fel"-üzenet még bajt hozhat rá." stb. totál paranoid.
a híradóról leszoktam, de az mtv összességében nagyságrendekkel nézhetőbb, mint pár éve.
op tomi 2012.04.07. 20:58:38
minyimaaa 2012.04.07. 21:24:55
bilbull 2012.04.07. 21:52:18
Ez az a fajta rögzültség, amely már-már fasisztoid jellegű..., szerencsére, tudjuk, hogy csupán a görcsös megfelelési vágyának pitiáner jele. Jó, majd megveregeti ványadt válladat a Cohn Bendit honi helyettese, ekkor majd elélvezel a gyönyörűségtől.
Ha nincs
nápolyi maszti 2012.04.07. 22:24:08
imiren 2012.04.07. 22:36:51
KopaszMercis 2012.04.07. 23:06:56
Ooo ne beszelj teliszajjal
_Toto_ 2012.04.07. 23:11:32
Kritizálni marha könnyű, aki úgy gondolja hogy jobban tudja csinálni, annak hajrá, csinálja és mutassa meg nekünk!
Bélabáttya (törölt) 2012.04.07. 23:32:10
cho 2012.04.08. 01:10:41
whale 2012.04.08. 01:13:03
Na vajon...Ezüsthajó, HappyEnd rémlenek?:DDD
derpi 2012.04.08. 01:25:18
"Olvasom itt a kommenteket. Ezek szerint TÉNYLEG van, aki nézi a királyit."
Fater, ezek szerint te a retek klubot meg a tv2-őt tolod.
dr. belaman 2012.04.08. 02:01:55
bbandi 2012.04.08. 02:11:03
osborne 2012.04.08. 02:18:34
bársonyszemű borbála 2012.04.08. 02:22:37
Aztán az amerikai csávó meg tuti azért ment Líbiába, hogy mindenki csodálja és filmezze: nahát, egy finom amerikai egy ilyen borzalmas helyen, ki látott már ilyet, és mekkora hős meg minden. Szóval sztem ez a forgatókönyv már az elején el lett baszva.
szájhúzó kutya · http://szajhuzokutya.blog.hu 2012.04.08. 04:26:44
csicserierika 2012.04.08. 06:35:48
Viszont nem szoktam nézni szappanoperákat és agyonismételt ámerikás filmeket a kertévéken.
newnt55 2012.04.08. 07:42:42
Semmi köze sincs a haditudósítókhoz,arról rinyált líbiában hogy nem tud fürödni és milyen büdösek a szállodában.
Néha mosolyoghatna is, dehát ő az új trutykó. Jöhetnek a további könyvek. Biznisz.
Rui Blaaz 2012.04.08. 07:58:41
mikor is van a Szövetség ismétlése?
Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2012.04.08. 08:12:26
Nekem ez a nő Tvrtko és Frei szerelemgyerekének tűnik... :D
belga6 2012.04.08. 08:41:40
zbzbzb 2012.04.08. 08:53:31
nekem jobban tetszene, ha nem az én adómból csinálná, de nem én döntöm ezt el - szerencséjére :)
amúgy tv-t nézni hülyeség, bármelyiket. meg kell nézni a neten amit szeretnél, amikor akarod. ez a jövö.
zbzbzb 2012.04.08. 08:54:30
nekem jobban tetszene, ha nem az én adómból csinálná, de nem én döntöm ezt el - szerencséjére :)
amúgy tv-t nézni hülyeség, bármelyiket. meg kell nézni a neten amit szeretnél, amikor akarod. ez a jövö.
soproni1 2012.04.08. 09:01:10
Balatony (törölt) 2012.04.08. 09:29:13
Balatony (törölt) 2012.04.08. 09:34:36
Balatony (törölt) 2012.04.08. 09:38:15
Tapogatott Kukorica 2012.04.08. 09:44:52
Mondom ezt ugy, hogy legfeljebb a videotarban browsolok, nem az elot nezem.
Majd lecsekkoljuk ezt is, ha lesz ra ido.
2012.04.08. 09:46:36
De most a műsorról, mert EZ a lényeg, és nem a sok fa...szom okoskodó önmutogató hülyesége. Engem nem érdekel, hogy miből készült, az sem, hogy az m1 adta le, egy dolog a fontos: évek óta nem láttam a televízióban ehhez hasonló műsort, amely elgondolkodtatott arról, hogy vajon azon kívül, hogy Admirálist, meg Mahjongg-ot játszok a számítógépemen, és mp3-akat lopkodok a világhálóról, mi hasznosat lehetne még tenni az életem hátralévő részében.
Nem tudom, hogy a gerincét tört fiatal, vagy a líbiai börtönben raboskodó amerikai helyében nem lettem volna-e öngyilkos. Nem tudom, mekkora lett volna bennem az erő, hogy ellenálljak a késztetésnek. Ezekben a riportokban ez a fontos: a legkilátástalanabb helyzetben lévő emberekben is ébredhet olyan erő, amelynek az eredetéről semmit sem tudunk, de amely lehetővé teszi ezen emberek számára a túlélést olyan környezetben, ahol én egy félórát sem bírtam volna ki, lehet.
Szóval, ha 100 emberből 99 csak fos kommenteket képes magából kiadni, de van egyetlenegy, akiben felmerül, hogy másképp kellene élni az életét, akkor Hesna nem dolgozott hiába.
Én gratulálok neki, és nagyon sok kitartást kívánok ahhoz, hogy ennyi paraszt között itt Magyarországon ne húzzák le a sárba. Ha nincs más megoldás, húzzunk el innen, én megyek veled Hesna!
fixactor 2012.04.08. 09:55:59
newnt55 2012.04.08. 10:23:02
hesna.blog.hu/
Már nem "frontkórosnak" hívatja magát.
meg.mondo.ember (törölt) 2012.04.08. 10:27:06
Ugyanez fogalmazódott meg bennem is...
GONOSZ 2012.04.08. 10:30:16
A jáksót és csapatát többé ne engedjék műsort készíteni!
Az, hogy mi lakozik egy törékenynek tűnő, fiatal újságíróban? Nos ezen órákig lehetne beszélgetni.
Ami igazán fontos, hogy vannak ilyen újságíróink.
A külső gyártás pedig a rendszerváltás óta divat a köztévében. Így lehet egy producernek munka nélkül pénzt keresni! Neki engedik, hogy műsort vigyen be, ő tud valakit aki (esetleg)nézhető műsort tud készíteni. Általában a fele marad a producernél, a másik feléből pedig veszteség nélkül ki lehet hozni az adást. DE! cserébe elkészítheted azt a műsort amit mindig is szerettél volna.
Hogy a maradék pénzből még jobbat lehetne készíteni és ne a producert gazdagítsa?
Ez itt kérem MO.
☉ ☾ 2012.04.08. 11:06:16
jani_a_hegyről 2012.04.08. 11:14:13
2012.04.08. 11:20:42
És amíg ez az ország telve van irigy, sanyarú és lélekben üres emberekkel, addig kritizálni is fogok.
The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2012.04.08. 11:32:45
SzöZö 2012.04.08. 11:43:19
Nekem egy dolog jutott még eszembe:
Nem tetszik, nem tetszik, nem tetszik a rendszer...
sien 2012.04.08. 11:46:15
blaubner 2012.04.08. 11:46:42
remélem pl. az on-the-spot készítői is nézik, sokat tanulhatnának belőle.
Jóska Pista 2012.04.08. 12:00:10
drágám, attól, hogy te egy fütyi vagy, nem az mindenki.
A műsor szerintem is kiemelkedik a többi nézhetetlen moslék közül, főleg azoknak akik az ilyen "ülök és mesélek" típusokat szereti.
Pinaszagot érzek! 2012.04.08. 12:02:58
Mert én ráérek...
newnt55 2012.04.08. 12:12:03
bilbull 2012.04.08. 13:01:09
A Duna, illetve a királyi 1. olyan amilyen. Tehát átlagosan xar. Ebben a magyar médiacsatornában mi hömpölyög? A különféle xarok gyomorforgató mixtúrája. Tehát, amikor a cikk körmönce azzal a böffintéssel startol, hogy "Egészen megdöbbentő érzés, ha a köztévén olyan produkciót lát az ember, amitől nem önti el a mások helyett érzett szégyen, a tehetetlen düh, az információk lecsekkolásának kényszere, vagy minimum a halálos unalom."...nos, akkor nyilván az egyik seggből származó kakit jobb étvággyal habzsolja, mint a másikat. Gondoljunk rögtön az RTL Klubra:((
Vagy bármelyikre. A cikkíró kiemelt módon ízesnek tartja pl. a Heti Hetes gnómjainak fűszeres exkrementumát s Michelin-csillaggal jutalmazná a TV2 bomladozó menüjét is.
Azt mondták az egykori idióták, hogy "az a szép (vagy jó), ami érdek nélkül tetszik (vagy ízlik)".
Mindenki egye, amit szeret.
Easy Rider 2012.04.08. 13:03:11
dr.pupak30 2012.04.08. 13:42:55
értelmes 2012.04.08. 13:50:09
Gratulálok Hesnának a szinvonalas műsorhoz és igy tovább.
Q-match 2012.04.08. 14:49:47
Q-match 2012.04.08. 15:03:57
irígy
ócsárolja
sok baromságot
egyébként:
...nem tudom, emlékszik-e még valaki rajtam kívül ugyanilyen tényfeltáró riportokra, csak kevésbé dekoratív riporterekkel.
angyalföldi partizán 2012.04.08. 15:38:45
angyalföldi partizán 2012.04.08. 15:45:03
értelmes 2012.04.08. 19:19:40
Olvassa az összes commentet és rá jönn , hogy igazam van.
kiskutyauto 2012.04.08. 19:48:09
Ilyen Mészáros Antónia és Krizsó Szilvi is pl többek közt. Mindkettőjüket likvidálták is már rég a királyi tv-től. Filipke anti-ízlésének nem feleltek meg. Hiszen ami jó, az értelemszerűen neki nem jó. Kiváncsi vagyok mikor jön rá ez a pitiner dilettáns orbáncsicska, hogy az új gyomorforgató álszent képmutató imidzsbe Hesna sem fér bele... Szerintem hamarosan...
Mondanám, hogy amikor az agyhalott emmtévés filipterrordiktatúra utoléri őt is, nagy veszteség lesz és kár érte, de nem mondom... mert egy romlott büdös zöldségből főtt levesből, ha az egyetlen utolsó szem jó borsót kivesszük, a leves marad ugyanúgy büdös, sem jobb sem rosszabb nem lesz. Hesna is biztos hogy azonnal talál jobb helyet, sorban állnak majd az ajánlattevők... Nem is fogom bánni, hiszen Hesna sokkal több annál, hogy az orbáncsicska fostengerben legyen csak egy üde folt. Ha eltávolítják őt onnan, akkor már legalább végleg törölhetjük azt a szánalmas elorbánosodott csatornát is a tv-nk programlistájából...
sárgaholló 2012.04.09. 00:30:49
sárgaholló 2012.04.09. 00:35:49
2012.04.09. 08:51:25
Amúgy a matematikus két esetből általánosít, a fizikus egyből. Én ez utóbbi vagyok, bár nem praktizálok...
Holden (törölt) 2012.04.09. 08:53:01
Holden (törölt) 2012.04.09. 09:00:57
Frei egy szenzációvadász ötlettelen magamutogató pojáca volt, az első két Frei dosszié még tetszett, utána nálam leírta magát. Aztán meg statisztákkal játszatta el a bérgyilkost, akitől azt kérdezte, hogy mennyiért ölné meg a magyar miniszterelnököt. Te tényleg ehhez hasonlítod Hesnát?
értelmes 2012.04.09. 09:32:44
Holden (törölt) 2012.04.09. 10:10:00
sárgaholló 2012.04.09. 15:29:42
értelmes 2012.04.09. 18:26:19
Olyan primitívség,tudatlanság és írígység bűze árad az írásából, hogy messze földön lehet érezni.
Ha tudja , csinálja utána.
Krutzifix 2012.04.09. 19:29:52
SzilviBarack 2012.04.09. 20:18:22
sárgaholló 2012.04.09. 22:31:12
sárgaholló 2012.04.09. 22:37:27