A nálunk Csillag születik néven ismert Britain's Got Talent idén megint belenyúlt a tutiba, úgy látszik, a brit vidék kiapadhatatlan forrása a felfedezetlen, de operaénekesi adottságokkal bíró tehetségeknek. Kezdődött mindez Paul Potts walesi telefonárussal, aki 2007-ben megnyerte a tehetségkutatót valóban kiváló hangjának köszönhetően, aztán jött Susan Boyle 2009-ben, most pedig itt van nekünk Jonathan Antoine.
A 17 éves srác nem az a tipikus színpadra termett alkat, súlya miatt, mint mondta, folyamatosan cseszegették a suliban, hű társa, egy Charlotte nevű csaj védte meg állandóan, az, akivel énektanárhoz is közösen járnak. A hivatalos verzió szerint ez az énektanár javasolta a párosnak, hogy induljanak el a tehetségkutatóban, de mivel mindenki tudja, hogyan működik a szereplőválogatás az ilyen műsorokban, valószínűbb, hogy a producerek kérték fel őket az indulásra.
Simon Cowell, az Ember, Aki Intézményt Csinált a Zsűritagságból (X Factor UK, Britain's Got Talent, X Factor USA, American Idol) persze pontosan tudja, mi kell a drámához és az eladható televíziózáshoz, Jonathan színre lépésekor megjegyzi, hogy már csak ez hiányzott, a forgatóükönyvnek megfelelően kissé szkeptikusan kérdezősködik (közben megkapjuk a közönség közömbös vagy unott arccal ülő tagjait mutató vágóképet is), majd különösebb meggyőződés nélkül sok sikert kíván a duónak.
Aztán megszólal a hang, a The Prayer című dal, amit eredetileg Andrea Bocelli és Celine Dion adott elő még valamikor 1999-ben, és Simon arca felderül, aztán elképedés ül rá ki rá, végül csodálat és elismerés (természetesen az elképedt közönséget is megmutatják) - zseniális a faszi. A produkció végén Cowell javaslata az volt, hogy Jonathan ejtse Charlotte-ot, de erről természetesen szó sem lehet, hogy is lehetne, ez nem az Éden hotel, hanem egy tehetségkutató, Jonathan pedig a modern gáncs nélküli lovag.
Az utolsó 100 komment: