Márciusban indul a közszolgálati tévé Marslakók című napi sorozata, aminek egyes részei 5,9 millióba kerülnek, és aminek Jáksó László a kreatív producere. Az egy szerkesztőség életét bemutató széria első évadával szemben az átlátszó.hu-ra felkerült szerződés szerint nincs nézettségi elvárás, így addig az MTVA nem is élhet a felmondási jogával. Összesen 400-nál több rész készülhet.
A szerződés három évadról szól: az első évad 2012 tavaszán indul 76 résszel, a második és a harmadik évadnál 180 epizód szerepel, vagyis 437 rész készülhet. Egy epizód ára 5,9 millió forint plusz áfa, ezt az MTVA támogatja. Az előkészítő munkákra a köztévétől 50 milliós kapacitása mellett 150 milliót készpénzt kapnak.
Az első, 77 részesre tervezett évadban az MTVA nem élhet a rendes felmondás jogával, áll a szerződés 17.2.2-es pontjában. Nézettség miatt mondhatnak fel a sorozatnak, de az első évaddal szemben nincs nézettségi elvárás, és a második szezonnak is csak az m1 főműsoridős átlagát kell elérnie a 18:30-tól 22-ig terjedő időszakban (ami az RTL Klub harmadát jelenti), a harmadik évadnak ezt tíz százalékkal kell meghaladnia. A Marslakók Produkciós Kft. sorozatáról szeptemberben írt cikkünk itt olvasható.
A szinopszis szerint a Marslakók egy hírügynökség, illetve egy tévé híradójának szerkesztőségében játszódik, és mindössze az adásidő 70-80 százalékát vennék fel előre, a fennmaradó jeleneteket minden egyes nap az aznapi híreknek megfelelően forgatnák le.
Ahogy Jáksó László több interjúban is elmondta, a sorozat 80-90 embernek adna munkát, ennél valamivel többen, 100-120-an csinálják a Barátok köztöt és a Jóban-rosszbant. A három évre szóló, kétmilliárdos költségvetés információink szerint alulmarad a napi gyártású magyar sorozatok költségvetésével szemben, a Barátok közt például 9 millióba kerül epizódonként, a Tűzvonalban című sorozat részenként 11,5 millió forintba került, míg a Hacktion epizódonként több mint 22 millió forintból forgott hivatalosan.
Leadfoot 2012.01.06. 12:31:31
Leadfoot 2012.01.06. 12:32:17
Geeronimo 2012.01.06. 12:54:45
newnt55 2012.01.06. 13:01:56
vagy az itt nem divat?
Látatlanban is bukkkkkkta.
newnt55 2012.01.06. 13:02:51
Az elég gagyi lesz akkor.
fran7 2012.01.06. 13:06:15
Leadfoot 2012.01.06. 13:12:20
Gaspacho (törölt) 2012.01.06. 13:32:52
Legalábbis itt Magyarisztánban logikus következtetés lenne...
kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2012.01.06. 13:55:22
Csak nem az MTVA-s híreket veszik alapul? :)
Manapság a híradók is a gazdasági válságról szólnak. Szerintem rossz az időzítése egy ilyen stílusú műfajnak. De lehet hogy tévedek.
A Mo-n a produkciók mögött jó írói gárda és külföldi szakemberek állnak (lásd pld a Jóban Rosszban később leigazolt brit szakembert, azután a JR a csatorna egyik legnézettebbje lett)
Saját tipp: Miért nem csinálnak egy tv-s Szabó családot? Pár karakter maradhat a sztori pedig lehet új + meghívnak pld. egy BBC-s írót az Eastendersből.
paveway 2012.01.06. 14:08:35
Heksön részenként 22 millióért. Nézi azt valaki? Egyszer megpróbáltam, de a műmájer, hűdelazavagyok dumák 8mp alatt kiakasztottak.
zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.01.06. 14:09:41
Nonszensz, pénzszivattyú az egész.
Csak az első évben kitolnak 660 milliót valamire, amit lehet a kutya sem fog nézni.
ha nem nézik, akkor nem termel reklámbevételt sem, sőt, az utána következő műsorok nézettségét is lehúzza, vagyis KÁRT okoz a tévének.
Aki ezt a szerződést aláírta, simán ki kellene baszni a MTV-től, persze az évi 70 milliárdból sok ilyen faszságra futja
spontan · http://erdekessegek.info 2012.01.06. 14:10:58
KopaszMercis 2012.01.06. 14:12:00
Nálunk az MTV és a Zsáksó szappanoperája a köszölgálati TV csúcsa...
Egy picikét nyugatabbra meg a BBC és a Dévid Tetemboró A Zélet a Földönje.
Erről kinek mi a véleménye?
Flankerr 2012.01.06. 14:12:35
TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.06. 14:24:14
KopaszMercis 2012.01.06. 14:28:39
Neked nem mindegy, hogy ki a stroman aki kilpoja a penzt?
TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.06. 14:33:20
2012.01.06. 14:36:35
WWHYS 60: Should you be protected against "lowbrow" TV?
Thu, 5 Jan 12 továbbá www.bbc.co.uk/aboutthebbc/insidethebbc/howwework
Koholmány 2012.01.06. 14:37:49
2.000 millió forint, megáll az ész. Ebben az országban tényleg van pénz, de elfolyik az ilyen faszságokra.
Durván 3000 defibrillátort lehetne venni belőle.
inmyopinion 2012.01.06. 14:38:27
"Fonyódi Tibor sorozatíró a költségvetéssel kapcsolatos kérdésre elmondta: a Tűzvonalban című sorozat epizódonként 11,5 millió forintba került, míg a Hacktion részenként több mint 22 millió forintból forgott hivatalosan. A Barátok közt 9 millió forintból jön össze részenként Kalamár Tamás producer szerint. A Jóban Rosszban ennek fele, tette hozzá Nagy Tamás, a Tv2 producere." *
Tehát, a BK-val versenyképes Jóban Rosszban minimum 4.5M-ból (vagy még kevesebből) készülhet a TV2-re (pedig kereskedelmi csatorna)...
* Forrás: index.hu/kultur/media/2011/11/24/beindul_a_magyar_sorozatgyartas/
2012.01.06. 14:39:53
naezjó... 2012.01.06. 14:54:41
velvet.hu/celeb/hcdb/napcelebje/2011/09/05/jakso_laszlo_format_bont_a_marslakokkal/
ti meg jöttök itt mindenféle szerződéssel...
Átlátszó. :)
ThomasGreg 2012.01.06. 14:58:26
Én kívánom, h sikeres legyen.
Bár a címétől borsódzik a hátam.
kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2012.01.06. 15:03:18
Én először azt hittem, hogy ez csak a cégnek a neve és nem a sorozaté.
fran7 2012.01.06. 15:05:03
www.origo.hu/teve/20120104-elso-eveben-meg-sem-bukhat-az-mtv-magyar-szappanoperaja.html
inmyopinion 2012.01.06. 15:12:49
Hacktion: 2-3% (22M-ért)
Tűzvonalban: 5-8% (11.5M-ért)
Jóban rosszban: 17-22% (4.5M-ért)
Barátok közt: 25-32% (9M-ért)
Lehet "egy kicsit" számolgatni kinek/hogy/mennyiért éri meg.
Mondjuk, üzletileg.
Lehet, hogy a TV2-t - az általános rossz szokás szerint - nem is kellene "annyira" ostorozni?!
naezjó... 2012.01.06. 15:17:22
most nem azért, de ez mivel több? Milyen ''hisztit'' cáfol? Vagy csak jól hangzott?
fran7 2012.01.06. 15:23:07
Nem kedvelem, a megint kilopnak egy csomó pénzt a zsebemből hozzászólásokat. Főképp, ha el lehet érni némivel több infót, nem túl nehezen. De csúsztatni ugye csak az MTVA-nak nem lehet.
inmyopinion 2012.01.06. 15:23:13
index.hu/kultur/media/2012/01/06/adasonkent_18_millio_forintert_szerzodott_fabry_a_koztevehez/
"Korábbi információk szerint az Esti showder adásonként 15 millió forintba került az RTL Klubnál."
"...megkérte a sajtót, hogy a gázsiját ne számolják át lélegeztetőgépre vagy arra, hogy "ennyi pénzből hány kiflit lehetne venni az éhségsztrájkoló Nagy Navarróéknak"."
Izo 2012.01.06. 15:32:45
naezjó... 2012.01.06. 15:34:29
még1*: Az o. cikkénél jelenleg 0 komment. Ha az itteniekre érted, akkor viszont azt nem látom, hogy a másik cikk (főleg az itteni fényében) milyen plusz infóval csökkenti a ''hisztit''.
Már ha hiszti az, hogy a kutya nem kérte őket (főleg ilyen igazi piaci feltételekkel megáldott) sorozat elkészítésére. De maradjunk akkor az alapkérdésnél: Dolga-e a KÖZSZOLGÁLATI tv-nek napi sorozat gyártása? ide értem a Hakciót is.
desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2012.01.06. 15:36:07
Műsorstruktúra tekintetében meg nem is nagyon van helye ennek a Marslakóknak. Maximum a Maradj talpon!-t rakják majd fél órával korábban, hogy besúvasszák a a Híradó elé a Marslakókat.
Két napi szappan is sok, hát még a három.
károgó varjú 2012.01.06. 15:57:54
ugatjukeztis 2012.01.06. 15:59:31
Kinek a haverja? Tv műsort sosem készített.
Ha pályázat volt más cégek nem lettek meghívvará?
Hogy kapta semmi referenciával egy rádiós-tvs műsorvezető?
Naaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa
inmyopinion 2012.01.06. 16:02:05
De, sajnos kilopnak. Eddig is kiloptak, és ki is fognak lopni, a Te és a Mi zsebünkből.
Tehát - csak, hogy ne legyen félreértés - EZ a jelenlegi "V"ezetés előtt is így volt.
A média és kapcsolódó területei mindig is az erre legalkalmasabb terület. Főleg az állami. És nem csak a "szócső"-sége miatt. Rengeteg pénzt lehet beletolni (a "köz"-ből), és ki kérdezett meg már valaki, hogy mégis mit, miért és mennyit? Illetve próbálták, de azokból se lett soha semmi (lásd: anno Ezüsthajó Kft.).
Ha összeadná valaki mennyit költ el az MTVA-B-C... műsorgyártásra, kijönne, hogy a 2 legnagyobb kereskedelmi összesen nem költ ennyit! És ezért 1-1 sikeres műsoruk eléri a 8%-os nézettséget!
És hol vannak a beszállítói pályázatok? Jó, az is minek, ha van előre győztes... Nem is kellett volna felvetnem. Csak állítólag, ínséges időket élünk. Persze, hogy nem kell nézettséget felmutatni, hiszen bizonyos szempontból, egy non-profit szervezetről beszélhetünk. És igen, a Te/Mi pénzünkből.
"Itt" is azt hiszed, hogy tényleg Jáksó Lászlóé a biznisz (profit)? Ő csak a formátumot dolgozta ki!
Óóó, Kedves Optimista Hozzászóló - ha már másnak arra hívod fel a figyelmét, hogy "el lehet érni némivel több infót, nem túl nehezen" -, akkor Te is kutass még a Neten alaposabban. (Pl. hogy ki/kié valójában a gyártócég stb.-stb.). Mondjuk, pont ez valószínűleg nem lesz fent sehol. De az orvosod/gyógyszerészed tudhatja.
GGG77 2012.01.06. 16:13:06
Van olyan az állami szférában ahol van?
Na, ezt kéne kurvára megszüntetni.
fran7 2012.01.06. 16:16:45
chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.01.06. 16:36:24
fran7 2012.01.06. 16:46:10
aszendi 2012.01.06. 16:50:54
VINCENT
What's a pilot?
JULES
Well, you know the shows on TV?
VINCENT
I don't watch TV.
JULES
Yes, but you're aware that there's an invention called television, and on that invention they show shows?
VINCENT
Yeah.
JULES
Well, the way they pick the shows on TV is they make one show, and that show's called a pilot. And they show that one show to the people who pick the shows, and on the strength of that one show, they decide if they want to make more shows. Some get accepted and become TV programs, and some don't, and become nothing. She starred in one of the ones that became nothing.
:-)))
kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2012.01.06. 17:01:15
inmyopinion 2012.01.06. 17:32:38
Értem, amire az elején felhívod a figyelmet, és igen, ez a (nemzetközi) gyakorlat egy ilyen jellegű mozi beindításánál (+ a BK-s Kalamár Tamás producer is alátámasztja a saját esetük tekintetében).
Tudomásom szerint, Goda Kriszta a JR indulásában is részt vett, illetve (megint JR téma) a TV2 szappanjának jelenlegi vezetőírója ugyanaz az a hölgy, aki az Átkot "szerzi". És míg előbbivel kapcsolatban piedesztálra emeli a szakma/és egy szűkebb nézői csoport, a napi szappannal majdhogynem kifütyüli. Pedig inkább valószínűsíthető, hogy mindkettőnél ugyanazokkal a képességekkel bír, ugyanolyan jól tud sztorit írni - igaz, más elvárások mellett. De a (magyaros) nézői vélemény sajnos már csak ilyen elfogult (főleg a "népbutító" kereskedelmikkel szemben) a negatívabb közítéletnek örvendő napi szappanok kárára.
És mégsem vallja be senki, hogy őket nézi (pl. VV), de hozzászólni mégis mindig tud, ha pletykálni lehet a bótban (én meg közben türelmesen várom, hogy a sor elejére érjek végre), és szó nélkül megveszi a napi bulvárt a címlapok alapján.
Mennyi embertől hallottam, hogy valaki sk. üsse őt majd agyon, ha a VV4 után elkezdené a VV5-t is nézni... Nem akartam tömeggyilkos lenni, mert a bíróság úgysem hitte volna el a magyarázatom.
Szóval, a magyar ember álszent, és ezen nincs is értelme tovább rágódni...
2. A szerződést nem gondolom, hogy 1, vagy 2 év múlva bármelyikünk is számon kéri majd valakin, illetve mivel tulajdonképpen közpénz "elköltéséről" van szó, még jó, hogy nyilvános!
Végezetül: én személy szerint, örülök, ha minél több saját fejlesztésű tartalom kerül a hazai képernyőkre.
De az igenis érdekel/foglalkoztat/felháborít, hogy mi, mennyi, és miért is? A Miénkből. Ki(k)nek is éri ez meg? Rossz demagógiával eladva! Nagyon rosszal. (Pl. nemzeti érdek az NB I-es mérkőzések közvetítése... :) ). Vicc.
u.i.: Fábry tréfáinak nagy része szerintetek ki(k)ről fog szólni? 18M-ért. Olyan jópofa poénokat hallgathatunk majd tőle is, mint Szilveszterkor Bagiéktól, akik - a másik párt politikusainak (valszeg szerkesztett) kigúnyolása mellett - a frankhitelesekkel próbáltak Minket megnevettetni? (Ma este "büszkén" meg is ismétli a közszolgálati...) Szánalmas... Vagy mi vagyunk azok? Akiknek - valakik szerint - ezt kell nézniük a saját pénzéért?
párisi köz 2012.01.06. 18:04:48
kozmedia.blog.hu
kela-bá 2012.01.06. 19:25:21
Thomas Dantes 2012.01.06. 19:45:25
Nem akarok abba a hibába esni, hogy előre okoskodok, de az eddigi magyar sorozat és film próbálkozások alapján, egy színtelen , szagtalan , élettelen vacak lesz, rossz színészi alakításokkal.
a halál kamionja mindenkit elgázol 2012.01.06. 20:51:44
a halál kamionja mindenkit elgázol 2012.01.06. 20:55:18
KopaszMercis 2012.01.06. 21:52:43
Te mikor neztel eredeti nyelven utoljara valami kulturorszag ismeretterjesztoet te talaltgyerek te?
(त्वष्टृ) (törölt) 2012.01.07. 00:51:54
Elképzelem Orbánt, ahogy a hajó hídján állva felemeli az igazolványát és azt mondja gúnyosan:
"diplomáciai védettség"
Murtaugh meglazítja a nyakát...
www.youtube.com/watch?v=SiXNUaSjXRY
nápolyi maszti 2012.01.07. 02:19:25
mediacapic 2012.01.07. 07:47:50
paginavlady 2012.01.07. 08:21:24
Ez már tényleg a vég, ha ez az idióta csinál a közszolgálatin műsort !
Gyerekek !
Én maradok a szexnél , amikor ez lesz adásban!.....helyette szexelek inkább !
balfék 2012.01.07. 09:05:17
mediacapic 2012.01.07. 09:10:41
A vezető kereskedelmi TV, rezzenéstelen arccal állította le a Casinót, Szurdi Miklós sorozatát.
Mert ott tudják, h minden forintért meg kell dolgozni a cégnek!!!
SzilviBarack 2012.01.07. 11:23:09
Egyébként kell a köztévére napi sorozat, mert hosszú távon sok nézőt vonz, főleg, ha értelmesebb, mint a Barátok közt, s feldolgoz egy csomó közszolgálati témát (pl. fogyatékkal élők helyzete, a másság elfogadása stb.). Úgy, ahogyan azt az EastEnders is teszi. Bár sokkal jobb lenne a Doctors c. BBC dráma formátumát magyarítani: ugyan napi sorozat 30 perces részekkel, néhány főszál átívelő, de jobbára epizodikus felosztású.
Az EastEnders meg - bár mostanában vannak benne eléggé "amerikai szappanoperás" húzások - bír némi értelemmel, s hiába átlagemberekről szól, mégis nagyon fordulatos, humoros és minőségi.
SzilviBarack 2012.01.07. 11:27:04
szabó tónió 2012.01.08. 20:52:28