Formátum: az a televízióműsor, amely egyedi, eredeti, azonosítható  tartalommal, mechanizmussal, szabályrendszerrel, arculattal rendelkezik, konkrét szereplőktől függetlenül, tipizált karakterekkel megvalósítható, és különböző országokban, kultúrákban adaptálható.

Tim Crescenti nevét itthon nemigen ismeri senki, csak a legfanatikusabb reality- és vetélkedő-rajongók. A Small World nevű produkciós cég főnöke pedig már elég régóta tolja az ipart, egészen pontosan 1983 óta. Dolgozott a Fox-nak, a Sony-nak, aztán 2005-ben megalapította saját cégét, és azóta négy network-sorozata tíz évadot élt meg az USA-ban, a világon pedig összesen 24 különböző műsora látható a tévékben manapság.

Ők fejlesztették ki a brit Dragons' Den (az USA-ban Shark Tank) című üzleti reality-t, amit nálunk Ecopoly címen ismerünk, de neki köszönhetjük az I Survived a Japanese Game Show-t, a Silent Library-t, a Russian Roulette-et és a Master of Champions-t is. Telefonon beszélgettünk vele arról, mi is egy formátum, hogyan lehet megakadályozni, hogy lenyúlják az ötleteinket és mi kell ahhoz, hogy valami sikeres legyen.

Mitől jó egy formátum?

Hú, ha erre tudnám a választ, lenne egy szigetem, és egész nap henyélnék. A válasz, szerintem legalábbis az egyszerűségben rejlik. Minél egyszerűbb, átláthatóbb egy formátum, minél inkább független az egyes regionális, kulturális vagy egyéb jellegzetességektől és minél inkább szól a közönség nagy részéhez, annál sikeresebb lehet. Vegyük például a Blind Date nevű formátumot, ami egy párkeresős műsor, középen ül egy csaj, mellette paravánnal elválasztva meg három faszi. Első látásra tudjuk, hogy miről szól, ki keres és mit, és mi a végcél. Ennél egyszerűbbet elképzelni sem tudok, a világ közel minden országában be is mutatták.

De ott van a Szerencsekerék, amiben van egy kerék meg egy tábla betűkkel. A legrosszabb dolog, ami egy formátummal történhet, hogy úgy túlbonyolítják, hogy félóra elteltével sem érti a néző, mi történik a képernyőn. Magának a formátumnak, avagy receptnek viszont minden esetben jól felismerhetőnek kell lennie. Ha nincsenek meg azok az alapkövetelmények, amiktől a formátum az, ami, akkor nem beszélhetünk egyedi műsorról, márpedig ez az egyik leggyakoribb probléma.

Ha már itt tartunk, hogyan lehet a formátumot definiálni?

Az én olvasatomban erre egy recept a legjobb analógia. Tegyük fel, elmegy este vacsorázni, és élete legjobb homáros spagettijét kapja. Ha reprodukálni akarja az ételt, két lehetősége van. Az egyik, hogy elmegy a piacra, és megvásárol minden hozzávalót, aztán hazamegy, és megfőzi a kaját - és ezt addig ismételgeti, míg rá nem un, mert az esetek 99 százalékában nem lesz olyan, mint amit evett az étteremben. A másik lehetőség az, hogy bemegy a konyhára, megkeresi a szakácsot, és ad neki párszáz dollárt azért, hogy elárulja neki a recept összetevői és a mennyiségeket.

Amint megvan a recept, ott a lehetőség az improvizálásra, ki lehet próbálni kevesebb fokhagymával, és így tovább, de maga a formula, a szerkezet ott van a kezünkben - na ez a formátum. Legtöbbször olyan műsorötletet kapunk (de nemcsak mi, hanem más cégek is), amiből hiányzik a szakács adta plusz, és csak egy leírás - amihez viszont az ötletgazda nem kell. Ez nem formátum, hanem szakmunka, egy olyan leirat, amit bárki, bárhol meg tud valósítani.

Könnyű megvédeni a formátumot? Azért lenyúlások előfordulnak.

Ha valóban van egy formátumod, akkor igen. 1999-ben az egyik dán kereskedelmi tévé a Celadortól megvette a Legyen ön is milliomos! licenszét, és el is kezdték sugározni, de ezzel egy időben az ottani közszolgálati tévé is jelentkezett egy műsorral, ami pontosan olyan volt, mint az övék. Én egy megbeszélésre érkeztem Dániába, és egyik műsorról sem hallottam, nem láttam egy percet egyikből sem. A kereskedelmi tévénél megkértek arra, hogy üljek be egy szobába, levetítenek két tévéműsort és mondjak róluk véleményt. Felőlem, gondoltam, és leültem a tévé elé.

Dánul egy szót sem beszélek, de a jellegzetes műsorelemek, a szék, a négy válaszlehetőség, a kör alakú játéktér, és a többi részlet egyértelműen beazonosítható volt. Erre jött a másik műsor, én meg leestem a székről a döbbenettől, mert egyszerűen lenyúlták az egészet, úgy, ahogy volt a kameraállásoktól a színekig mindent. A kertévé meg is nyerte a pert, mert nem volt mit tagadni. A mai napig nem értem, hogyan akarta ezt megúszni a másik cég. Ha tehát a műsor pontosan beazonosítható, első látásra olyan elemeket tartalmaz, amiket bárki, bárhol felismer, mint a Blind Date-ben, akkor nincs vita. Ha egy fal egyik oldalán hárman ülnek, a másikon meg egy ember, és kérdéseket tesznek fel egymásnak, akkor az a Blind Date.

Ha nagyon cinikus akarnék lenni, akkor azt mondanám, amit az egyik tévés legenda a hatvanas években: a televíziózásban három eredeti ötlet létezik, a többi mind nyúlás. Az én mottóm az, hogy nem elég elsőnek lenni, légy a legjobb is. Ha nem jó az, amit csinálsz, a nézők elfordulnak tőled és nem nézik a műsort. Ha lenyúlsz egy formátumot, de nem jó az, amit kihoztál belőle, a közönség visszatalál az eredetihez, és azt fogja nézni - akkor meg mi értelme volt egy rakás pénzt kidobni az ablakon?

Van most a piacon olyan formátum, ami gyökeresen más, mint a többi?

Így fejből nem tudok ilyet mondani, de van egy olyan érzésem, hogy a reality-boom most már tényleg kezd lecsengeni, és ugyan a műsorok java része még mindig a valóságshow-k és dokureality-k közül kerül ki (különösen a kábeladókon), az igazán jó, figyelemfelkeltő programok a scripted, azaz forgatókönyvvel rendelkező, előre megírt sorozatok, drámák vagy sitcomok közül kerülnek ki. A cégem, a Small World is egy ilyen formátummal jelentkezik majd az NBC-n, a Kitchen Musicallel, amit egy fülöp-szigeteki gyártótól licenszelünk, és egy vidám, zenés sorozat, ami egy konyhában játszódik.

A spanyolok, az izraeliek, az ázsiaiak sok formátumot adnak el mostanában és egyre több közöttük a scripted. Az amerikai piacot is meghatározzák ezek a trendek, ott volt az In Treatment, vagy az idén iszonyú sikeres Homeland - mindkettő Izraelből érkezett, de ha még jobban visszatekintünk, a régi klasszikus amerikai komédiák, mint a Three's Company vagy az All in the Family brit sorozatok remake-jei, pont úgy, mint a mostanában sikeres Office. Amire viszont nagyon nagy szükség lenne, az a Blind Date-hez hasonló párkeresős reality, mert ilyen könnyen adaptálható formátumot azóta sem nagyon csinált senki. A Nagy Ő sokkal komplikáltabb, és bizonyos kultúrkörökben nem is működik.

Amikor egy új formátumot vásárolnak, vagy fejlesztenek ki, mit tartanak elsődleges célnak? Az amerikai piacot vagy a nemzetközit?

Mindig a nemzetközit. A cégem hiába amerikai, az első számú elv, hogy a műsor ne elsősorban az USA-ban, hanem a világ többi részén legyen eladható. A helyi piac, mármint az amerikai iszonyú kemény, ide betörni egy új műsorral nagyon hosszú ideig tart, és rengeteg pénzbe kerül - sokkal egyszerűbb és kifizetődőbb, ha a többi országra koncentrálunk, és ott próbálunk sikereket elérni, mert úgy már Hollywoodban is jobban odafigyelnek az emberre. A Small Worldnek szerencséje volt, mert mióta létezünk, négy-öt műsort is el tudtunk adni a network tévéknek.

Nem mindegy persze, milyen a formátum. Amikor például a Sony-nél dolgoztam, megvásároltunk egy dán formátumot, amiben egy mentalista segítségével keresték megoldatlan gyilkosságok elkövetőit. Nem végeztük el a házi feladatot, mert pont azokban az országokban akartuk eladni (Spanyolország, Olaszország, Latin-Amerika bizonyos részei), ahol nagyon erős az egyház ereje, az emberek vallásosak, és egy szellemekkel suttogó kóklerről szóló műsorra senki nem kíváncsi.

Van olyan műsora, amire különösen büszke?

Az I Survived a Japanese game Show-ra igen. Egy dán formátum, a Big in Japan továbbfejlesztett változata volt, amiben átlag amerikaiakat vittünk ki Japánba, ahol a helyi szokásoknak megfelelően elmebeteg vetélkedőben kellett részt venniük és a végén egy nyertes volt, aki kapott egy rakás pénzt. 2009-ben megkapta az év reality-műsorának és az év televíziós programjának járó Rose d’Or-t, szóval van mire büszkének lenni. A vetélkedő ráadásul túlmutatott a hagyományos kereteken és bemutatta a japán hétköznapokat, a vidéket, a kultúrát, másról is szólt, nem csupán az ökörködésről.

Készült belőle görög, svéd, norvég és portugál változat is, és szeretnénk eladni további piacokra is (15 további országban már megvették a licenszet, de nem készítették el a helyi verziót). A Big in Japan eredetileg egy A4-es lapra nyomtatott vázlat volt, amiben annyi állt, hogy egy kifejezetten magas termetű dán versenyző elmegy japán tévévetélkedőkbe szerepelni, és ezt lefilmezik. Mi ezt gondoltuk tovább, és készítettünk két évadot az ABC-nek.

Mennyivel volt ez a műsor drágább, mint egy átlagos reality?

Kicsivel drágább volt, mint egy sima Nagy Ő-epizód. Egy átlagos reality-epizód elkészítése manapság egymillió dollár körüli összegből jön ki, de a Survivor vagy a The Amazing Race ennél nagyobb költségvetéssel dolgozik. Az ABC azzal nyitott, hogy egyből kiutaztattak hetven embert, akik a forgatás alatt végig Tokióban éltek, az a város pedig híresen nem olcsó. Ami a legviccesebb az egészben, hogy az amerikai verzió után érkező görög, norvég, stb. produkciók a mi kiépített kapcsolatrendszerünket és a bevált helyszíneket felhasználva forgattak, így ezek a verziók a mi teljes büdzsénk egy tizedébe sem kerültek. Japánban ugyanúgy kiépült egy állandó gyártóbázis, mint Argentínában, ahol a Rettegés fokát forgatják például, vagy Mexikóban, ahol meg az Éden hotel és vadhajtásai forgatnak előszeretettel.

Egy reality műsor költségvetése egyébként nagyon elszaladhat, egy Survivor a maga 200 fős stábjával vagy a The Amazing Race az évadonkénti 7-8, vagy több országgal és jóval több helyszínnel piszok drága tud lenni. ha rendesen akarsz megcsinálni egy ilyen nagyszabású show-t, ahol egy tengerparti sorversenyt 12 kamerával vesznek, a tenger alól, a levegőből daruról meg ki tudja honnan, akkor a költségeid megközelíthetik egy átlagos network drámáét. A bevétel viszont meg sem közelíti egy Mentalistáét, mert a reality, különösen a vetélkedő- vagy verseny-reality nem tartozik az igazán jó ismételhető műfajok közé.

Crescenti tanácsait a gyakorlatra is át lehet ültetni - ha van valakinek egy jó ötlete, kattintson ide, és vegyen részt a comment:com-Pro7Sat1 közös műsorfejlesztő programjában!