Sokáig úgy tűnt, hogy a magyar sorozat az olyan, hogy a főszereplők a kamerába nézve harákolnak fel közhelyeket, esetleg az arcukhoz emelnek egy csomag Vegetát, és mosolyogva azt mondják, hogy ettől lesz igazán finom az étel. Aztán jött a Tűzvonalban, amiben egy-egy pillanatra, főleg a félhomályos jeleneteknél, amikor még a szereplők sem beszéltek, elhittük, hogy lehet nézhető magyar sorozatot készíteni. Sok éven próbálkoztak a magyar tévések, de csak a Diplomatavadászig jutottak, amiben három szponzorált nő beszélgetett szponzorált helyszíneken pont olyan hangszínen, mintha csak a tavalyi IKEA-katalógust olvasnák fel egymásnak. És persze ott volt a Kaszinó, a sitcom-romantikus komédia-dráma-akciósorozat torzszülött, amiről a trendi képi világ és a jó színészek ellenére hamar kiderült, hogy ennyi fejjel és karral életképtelen. Legfeljebb formalinban mutogatni érdemes.

Az HBO viszont már évek óta készül céltudatosan arra, hogy jó magyar sorozatot készítsen. Ott volt négy éve a Született lúzer, a minisorozat, amiben döbbenetesen bénán végezte alig huszonöt perc alatt minden főszereplő. Sorozatnak persze ez kevés, de próbának éppen megteszi. Hogy a béna orvosi hasonlatoknál maradjunk, elvégeztek pár rutin mandulakivételt mielőtt belevágtak volna egy nyílt szívműtétbe. Ugyanígy a gyártási, megrendelési folyamatok gyakorlására volt jó az is, ahogy az utóbbi években az HBO elkezdett érdeklődni a dokumentumfilmek iránt, és ennek mellékhatásaként megújították a sokáig könyvespolc előtt szónokló alkoholista bölcsészekkel teletömött magyar dokumentumfilm műfaját is. Nehezen tudom elképzelni, hogy bárki is a saját gyártású dokumentumfilmek miatt rohant volna be a kábelszolgáltatójához, hogy előfizessen az HBO-ra, de a Szikék szépe, vagy a Láthatatlan húrok ettől függetlenül az utóbbi évek legjobb próbálkozásai lettek ebben a műfajban.

És most, hogy az HBO már húsz éve itt van Magyarországon, végre belevágtak az igazi saját készítésű sorozatok gyártásába is, forgatókönyv-pályázatot írtak ki, és gyorsan megvásárolták két külföldi széria magyarításának jogait is: jövőre jön az amerikai HBO drámájának hazai változata, a román piacon már adaptációként is bizonyított In Treatment, és októberben már be is mutatták az izraeli When Shall We Kiss budapesti verzióját, a Társas játékot.

A Társas játék az, aminek a Diplomatavadász a barterezett alapozóval eltakart ötlettelenség, meg a picsáig sliccelt ízléstelenség ellenére látszani akart: egy budapesti romantikus női sorozat. Mondjuk a készítők kicsit túl szűkre vették a főváros határait, mert ebben a filmben aztán tényleg mindenki biciklivel jár és reklámszakember, a Négyszáznál és a Kőleves Kertnél pedig egy karakter sem merészkedik messzebb. Biztos mert azt hiszik, hogy a Körúton kívül már nincs térerő se, a Filatorigáton túl pedig mindenkit felzabálnak a hordában támadó farkasok.

A sztori Rényi Dávidról, a sok pénzbe belefáradt reklámszakemberről és Havas Lénáról szól, aki előbbiről írta a szakdolgozatát, és egyébként is folyton úgy néz a főhősre, hogy dugj meg, dugj meg. Ennek ellenére ha jól sejtjük a szerelem beteljesedésére nem lesz elég három-négy rész. Főleg, hogy az izraeli forgatókönyvön pár helyen csavartak az alkotók. Odaát azért nem kefél mindenki mindenkivel, nálunk a Szabadság, szerelmet, és igen, az Éden Hotelt is jegyző Divinyi Réka már-már össznépi üvegezéssé írta át a történetet. És persze a kertész főhősből bicikliszerelő lett Magyarországon, mert ugye az még elmegy, hogy nincs karrierje, de ha virágboltban dolgozik, az már azért a hetedik kerületi liberális diplomások számára is azt jelenti, hogy valójában nő. Igen, a mocskos előítéletek.

Ellenben a sztoriban maradt pár furcsa, idegenszívű jelenet, például a főhős húgának temetésén a templomkertben falatozik mindenki, mintha nálunk a halotti tor az tényleg a málnahabos túrótortáról szólna, és a paplak mellett buliznának talpig feketében a rokonok. Dörner György biztos másképp vitte volna színre a Hátország Színházban, maradjunk annyiban.

És akkor már azt se felejtsük el, hogy néha a vígjáték kiröhögi itt a drámát, például még ha jelentéktelen mellékszál is, akkor is meglepő, hogy a főhős mindössze két jelenet alatt feldolgozza, hogy a húga a közös lakásukban lett öngyilkos. Na és akkor itt ezzel vége is a hibáknak. Igen, talán néha suta a magyar változat, néha kicsit egyszerű a történet, de hát ez nem is a Treme, a Gengszterkorzó, vagy a Törtetők. Ez csak a Szex és New York negyvenes házas pasikkal felturbózva. Mínusz a kurva drága Manolo Blahnik cipők.

Ellenben jók a színészek, ráadásul végre nem Szabó Győző és Hámori Gabriella kapta az összes fő- és mellékszerepet. Ellenben Pokorny Lia műorra speciel guest lett, de nyugalom, az az orr meg lesz semmisítve a történet egyik csúcspontján. Mert az nem lehet, hogy nem.

Ha ehhez vesszük, hogy ez talán az első olyan sorozat, amiben a főhősök nem úgy beszélnek egymással, mintha egy űrlapot olvasnának fel, és egyetlen reklámot sem vágnak a pofánkba, akkor már egyértelmű az HBO megalkotta a rendszerváltás utáni legjobb magyar sorozatot. És még csak most kezdtek el foglalkozni ezzel a műfajjal. Ha ilyen ütemben haladnak, akkor még két év, és lesz magyar Maffiózók, 2015-ben pedig leforgatjuk a Róma spinoffját Aquincum címmel.