Az Artúr-legendák legfrissebb feldolgozását a Starz szállította idén, gondolván, ha már egy kardozós sorozat bejött nekik (Spartacus), akkor be fog egy másik is, ha nem fogják vissza magukat erőszak és csöcsök terén. A pilotban van mindkettőből, bár a patakvér mennyiségét emberi mértékre csökkentették, és csöcsöt is csak két szereplő villant - de nem ettől nem lett jó a Camelot.

Artúr király és Merlin kissé ambivalens kapcsolatát már több könyv, film és sorozat is feldolgozta, akad, amelyikben a két főhős közel egykorú, másutt a varázsló sokkal idősebb, mint a király, és volt már fordítva is, szóval a jó ég tudja, mi az igazság, már ha van olyan, mert Artúrról a legvalószínűbb az, hogy egy kelta törzsfő volt, aki az angolszász invázió ellen próbálta egyesíteni a törzseket.

De ne legyünk ünneprontók, tegyünk úgy, mintha elhinnénk, hogy Artúr egy középkori király volt Angliában. A Camelot pilotjában a karrier első lépéseit láthatjuk, a fater Uther Pendragon halálát, Morgan nevű féltestvére machinációit a trónért és azt, ahogy Artúrt kiszakítják a bukolikus vidéki létből, ahol bögyös tehenészlányokat kúr a patakparton és a testvérével évődik kedvesen. Artúr ugyanis királyfi, de titokban, mert Merlin a születése után inkább vidékre vitte, nehogy megöljék. Most, a király halála után viszont szükség van rá, mert kiskirályok intrikái szaggatják a nemzet testét, satöbbi.

Az első évad menete tehát világos, Artúr majd szépen királlyá lesz, és legyűri az ellene áskálódókat, Morgan varázsolgat egy sort, Merlin meg ellenvarázsol, bár megfogadta, hogy soha többé, mert a mágia veszélyes. Ez így érdekes és izgalmas is lehetne, sőt, megkockáztatom, hogy akár még az is lesz előbb-utóbb, csak azokat a gyermekbetegségeket kellene legyűrni valahogy, amikbe lépten-nyomon beleütközünk.

A legnagyobb baj a színészekkel van: Jamie Campbell Bower egy idétlen kisfiú, nem király, Joseph Fieness meg egy rossz ripacs, aki úgy alakítja Merlint, mint egy rossz vidéki színtársulat alkoholista bonvivájna. Sajnos a túljátszott karakter a többiekre is rossz hatással van, a Morgant megszemélyesítő Eva Green csak meregeti zavarbaejtően szürke szemeit és villant egy laza csöcsöt, de egy percig nem hiszem el róla, hogy egy gonosz banya szegény James Purefoy meg a Rómában megismert Marcus Antonius karaktert porolta le, csak éppen azt a finom gúnyt és ijesztő intrikát hagyta a szekrényben, amitől az a figura élő volt, és csak a gyökérséget hagyta meg belőle.

A produkció sem az igazi, a díszletek nagyon díszletszerűek, a kosztümök zavarbaejtők, mert több korszakból is származhatnak, Camelot meg tényleg csak egy (rossz) makett, egy percig nem hiszem el, hogy egy középkori várnak tűnő, egykori római erődnek beállított kőhalomban játszódik a cselekmény. Van lehetőség a történetben, és Claire Forlani játéka (az anyakirálynét alakítja) nem túl meglepően kifejezetten élvezetes - remélem a rendezők rászóltak a többiekre, hogy tessék róla példát venni, és a többi epizódban már Fieness báván vigyorgó fejétől sem ráz ki a hideg.