A közmédia Szalai Annamária lábánál hever, szájában biliárdgolyó, fején bőrmaszk, a fekete lakkon a médiatanács elnökének ujjai dobolnak kéjesen. Csend van, vagy inkább csak kuss.
Igen az MSZP sajtóközleményei, és az egyre hisztérikusabb baloldali média cikkei alapján a Kunigunda utcai gyártóbázison már arra készülnek, hogy egy félreeső kínzókamrába vezessék, és megbecstelenítsék a sajtószabadságot, de azért a helyzet ennél egy picivel bonyolultabb. Egyrészt azért, mert a közmédiát, amióta csak létezik, mindig is pórázon tartotta az éppen aktuális hatalom Magyarországon, másrészt, mert a médiatörvény jó néhány a közmédiákra vonatkozó paragrafusában is az elnyomást látják most a szakmai szervezetek, és az ellenzéki pártok, pedig ezek a pontok valójában csak kiigazítják a kilencvenes évek eleji médiaháborút lezáró médiatörvény abszurd, kétpárti rendszerét.
Mert mégis miért lenne feltétlenül a cenzúra jele a közmédiák összevonása és a hírgyártás központosítása? Talán azt gondoljuk, hogy a kormány, ha akarna, képtelen lenne bekötni négy piros telefont négy szerkesztőségbe, és négy megbízható kádernek mindennap kiadni a napi parancsot? Nem, a közmédiák összevonása nem jelenti a sajtószabadság végét, vagy ha mégis, akkor Nagy-Britanniában sincs sajtószabadság, és a BBC elnöke viszi ki reggelente a királynő éjjeli edényét.
A központosítás, legalábbis elvben segít megszüntetni a felesleges párhuzamosságokat, hogy ne legyen négy jogi osztály, és ne négy külön cég takarítsa a vécéket, és ne kelljen négy stábot kiküldeni ugyanarra az érdektelen sajtótájékoztatóra. Az persze más kérdés, hogy amíg az angol BBC vezetése a kormánytól függetlenül működik, addig az új magyar struktúrában mindenhol mindenki a Fidesztől érkezett, és az egész rendszer tetején egy olyan ember ül, akit maga Orbán Viktor nevezett ki.
Csakhogy ezt nem lehet a jogszabály szövegén számon kérni, hiszen Nagy-Britanniában is a kormány által felállított bizottság nevezi ki a BBC elnökét, ahogy nálunk is a miniszterelnök által kinevezett médiahatósági elnök szava a döntő például az MTV vezetésének kiválasztásában. Amíg azonban Angliában a szakmai szervezetekkel egyeztetve keresnek egy olyan embert, aki évtizedek óta dolgozik a sajtóban és persze sajtószabadságért, addig nálunk műsorvezető és gyártásvezető is lehet tévéelnök, ha politikailag megbízható.
Persze eddig sem volt ez másképp, a médiaháború óta a kormányváltással mindig megváltoztak a közmédiában is az erőviszonyok. Az egyetlen különbség talán csak az, hogy mintha a döntéshozók most nem elégednének meg apró fejhatással. Alázatos meghajlást várnak.
Ez a minden szintre kiterjedő figyelem, ez a túlbiztosítás a közmédia megszállásának legfontosabb új eleme: amíg az MSZP megelégedett azzal, hogy műsort kaphatott Medgyessy Péter nevelt lánya az MTV-ben, addig a Fidesz most már mindent akar. Új tévés arcokat, megbízható Híradót és a kormánytól udvariasan kérdező elemző műsorokat is.
A szocialisták alatt a Napkelte Kádár-kori díszletei és kérdései inkább kivételnek számítottak, most viszont már nem is nagyon találkozhatunk ellenzéki véleményekkel az MTV műsorában. Ráadásul alig fél év alatt ezeket a változásokat az ellenállás legkisebb jele nélkül át lehetett verni a tévé dolgozóin.
Csak a Magyar Rádióban lázadtak jól-rosszul, de azért hallhatóan a politikai nyomás ellen, abban az intézményben, amit az előző kormányok rejtélyes okból békén hagytak, így Such György vezetése alatt kialakulhatott valami olyasmi, amit akár Nyugat-Európában is közmédiának lehetne nevezni.
A Magyar Rádió egyébként azt is jól mutatja, hogy miért teljesen felesleges időpocsékolás a közmédia sorsa felett keseregni. A Duna Tv, az MTV és a rádió megszállása ugyanis csak pénzkidobás, évi 64 milliárd forint, aminek nem lesz semmilyen haszna. Hiába lesz a kormányé, semmit nem tud majd vele kezdeni.
Az MTV nézettsége évek óta folyamatosan csökken, a múlt héten például már csak a 18-49 év közöttiek, vagyis az aktív felnőtt lakosság 3 százaléka választotta az adót, ha éppen tévézni akart. Karácsonykor a legnézettebb Híradót is mindössze 684 ezren látták, miközben az RTL Klub hírműsorának 1 millió 737 ezer nézője volt. A Duna Televízió nézettsége eközben a statisztikai hibahatár környékén van, egyedül a Kossuth Rádió hírműsora tudott pár év alatt újból piacvezetővé válni a kereskedelmi konkurenseket is megelőzve. Éppen azért, mert nem az aktuális kormányzat kívánságait leste, hanem megpróbálta egyszerűen jól végezni a dolgát.
A pártmédia ugyanis átlátszóan hazug, érdektelen és legfőképpen iszonyatosan unalmas. Főleg ha éppen a kormány érdekeit képviseli, hiszen mégis ki kíváncsi arra, hogy épül-szépül az ország, és újabb hidat, autópályát vagy metrót adtak át, ha napközben az utcán amúgy nem érzi a mindent átható optimizmust?
Persze az MTV-ben majd megpróbálhatják szórakoztató műsorokkal, vetélkedőkkel, sorozatokkal kárpótolni a nézőket, de azok meg törvényszerűen nézhetetlenek, de legfeljebb középszerűek lesznek. Egy pártmédiában ugyanis nem csak a hírműsorokat felügyelik, oda csak a párttal szimpatizáló művészeket hívnak, és még a sorozatokban is elejtenek pár szót az értékekről, az összefogásról és az együttműködésről. Vagy mert valaki kéri, vagy mert valakik azt hiszik, hogy jobb így csinálni, mielőtt kérnék. És persze úgyis jön majd valaki, aki műsort akar adni a nevelt lányának.
Az utolsó 100 komment: