- Médiatörvény: újabb botrány a közrádiónál, újabb pofonok nyugatról. Az Európai Bizottság közben megkezdte a vizsgálódást a magyar médiatörvény ügyében. Az ünnepek után is folytatódik a tiltakozás a múlt héten elfogadott – Orbán Viktor szóvivője szerint "ízig-vérig európai" – törvény ellen. A Magyar Rádióban megint áll a bál, közben újabb tüntetést szerveznek, most a "renitens" rádiósok mellett; elkészült az első alkotmánybírósági beadvány is. A Népszabadság összefoglalójáért ide kattintson.
- Koltay András: Nem most jön el a sajtószabadság vége. A Médiatanács egyik tagja a Magyar Hírlapnak adott interjújában azt mondta, "nem kell attól rettegni, hogy egy keményebb publicisztika után valakivel szemben hatósági eljárás indul. Lehet majd szidni ezután is a miniszterelnököt vagy a kormányt. A közéleti szereplők kritizálása az újságírók alapvető joga, ezt nem érinti a jogszabály."
- iPad verzióval jelentkezik a Story. A Sanoma nagy lehetőséget lát a piacban, így a jövőben több termékéhez is készítene táblagépes változatot – írja a mediainfo.com.
- Költözik a Klasszik Rádió. Várhatóan december 30-án reggelig a rádió műsora az interneten nem lesz elérhető, a 92.1-en is csak korlátozottan.
- Megjelent A világ 2011-ben. A The Economist és a Népszabadság közös kiadványaként jelent meg a következő év trendjeit bejósló kiadvány, amely olyan kérdéseket tárgyal, mint a Föld népességének ugrásszerű növekedése és annak implikációi, illetve előrejelzést tesz az Európát, az Egyesült Államokat, Latin-Amerikát, ill. a Közel-Keletet, továbbá egyéb fontos térségeket érintő világgazdasági problémákra és folyamatokra vonatkozóan. A kiadvány 1690 forintért vásárolható meg az újságosoknál.
- Mégsem veszik meg Braunék a Független Hírügynökséget? Az mmonline.hu úgy tudja, nem sikerült a megállapodás a Független Hírügynökség és Braun Róbert és Iglódi Csaba közös cége, a B&P Braun & Partners Kft. között. Kövesdi Péter, a Független Hírügynökség ügyvezetője a lapnak csak annyit mondott: úgy tűnik, hogy a felek elképzelései távolodtak egymástól, de bízik abban, hogy ez még változhat.
- A nők láthatatlanok a médiában. A férfiak a nőknél háromszor több eséllyel kerülnek a hírekbe, derült ki egy nemzetközi médiakutatásból. A nőket nem kérdezik meg az országot vagy a társadalmat érintő fontos kérdésekben, és ha szerepelhetnek a médiában, akkor is legfeljebb anyaként vagy diákként. Tovább az Index cikkére.
- Zsidó sajtótörténeti adatbázis a neten. A www.jpress.org.il címen elérhető adatbázisban jelenleg 13 ország 20 folyóiratának, köztük az Egyenlőség című magyar nyelvű hetilapnak a számai találhatók meg összesen több mint 400 ezer oldal terjedelemben. A héber, angol és francia nyelven működő honlapra felkerültek a legkorábbi héber nyelvű napilap számai is. A részletekért katt az Indexre.
- A Való világ nyerte a karácsonyt. December 24-én a Tv2, a karácsony több napját viszont az RTL Klub nyerte. A Tv2 a Beethoven első és második részével aratott, de a hatodik epizóddal már nagyot bukott - írja anyánk. Az Index írta a médiatörvényről:
- Csak arányosan büntethet a médiatanács. L. Simon László, a parlament kulturális és sajtóbizottságának elnöke szerint a médiatörvényt érő kritikák egy része politikai szándékú, másik része szakmai tévedéseken alapul, így teljesen jogtalan. A fideszes politikus azt mondta: a médiatanács csak a fokozatosság és az arányosság elve alapján szabhat ki bírságokat.
- Der Spiegel: Az utolsó csepp volt a médiatörvény. A Der Spiegel szerint a néhány nappal az EU-elnökség előtt hidegvérrel keresztülhajszolt médiaszájkosár-törvény, egy utolsó, különösen súlyos következményekkel járó lépés az autokrácia irányába. Szerintük semmi esélye sincs annak, hogy a magyar EU-elnökség egy sikertörténet végpontja legyen. A német lap szerint ugyanakkor a kialakult helyzetért a baloldal is felelős, amely szerintük fokozatosan öngyilkosságot követett el.
- FAZ: A radikálisok ellen is szól a magyar médiatörvény. A FAZ újságírója szerint a győzelemben részes képviselők nem tudnak ellenállni a kísértésnek, hogy hatalmukat fitogtassák, ugyanakkor szerinte a magyar média nem a nyugat-európai médiavilág kisebb és fiatalabb kiadása. Szerinte Orbánnak jó oka volt arra, hogy a médiában megjelenő radikális, sőt szélsőséges tendenciákkal valamit szembehelyezzen, de bizonyítania kell az EU-partnereinek, hogy nem az európai normákkal rendelkező sajtószabadságot akarta eltiporni.
- A külföldi lapok is a médiatörvényről írnak. Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért néven megalakult, több, mint 34 ezer fős Facebook-csoport szorgalmasan gyűjtögeti a külföldi lapokban december 20-25. között megjelent, magyar médiatörvénnyel kapcsolatos cikkeket. A Facebook oldal egyik szervezőjével egyébként az Amerikai Népszava csinált interjút.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Leadfoot 2010.12.29. 14:58:58
Én valahogy jobban örülnék neki, ha ezt a törvény biztosítaná, és nem az, hogy valaki megígéri egy interjúban...
Pályaelhagyó autóversenyző 2010.12.29. 16:13:52
"Én valahogy jobban örülnék neki, ha ezt a törvény biztosítaná, és nem az, hogy valaki megígéri egy interjúban... "
a szolasszabadsagot az alkotmany biztositja, de nem tul meglepo modon ennek is vannak hatarai, tobbek kozott a mediatorvenyben lefektetve.
de biztos szivesen ideidezed, h megis mi alapjan lehetne buntetni a fent idezett publicisztikat, mert konkret jogszabalyi idezet nelkul csak egy ujabb csepp vagy a mediahisztiben. (a luxemburgi miniszter meg nem kommentel, igy ot nem tudom ugyanerre megkerni)
Leadfoot 2010.12.29. 16:22:12
Ezt követően nagyjából bármit meg lehet tenni. Ha pedig véletlenül nem lehet, akkor majd módosítják úgy az alkotmányt meg a törvényt, hogy lehessen.