Az események szerencsétlen összjátékán múlt, hogy Vágó István könyve olyan lett, mint a korabeli kabaré, amiben Salamon Béla azt mondogatta, hogy "ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer el kezdek beszélni...", de a végén csak nem tudtuk meg, hogy akkor mi lenne.

Már rég pörögtek a nyomdagépek, amikor a kvízmester megtudta, hogy mégsem ő vezetheti A 40 milliós játszmát, sőt, ki is rúgják a TV2-től. Sokan azt feltételezik, hogy Vágó veszte politikai őszintesége volt, mivel munkaadója nem nézte jó szemmel, ha közéleti kérdésekben nyilatkozott. De ez a verzió elég valószerűtlen, mivel a könyv kiadója és a vetélkedője szerkesztője ugyanaz a személy, tehát feltehetően Simon Zsolt, a csatorna ősszel kinevezett vezérigazgatója volt az első, aki elolvashatta a kéziratot. Akárhogy is történt, egy biztos, a Vágó-könyv nem lesz kötelező olvasmány a médiaszakos diákoknak.

Az ugyanis, hogy Vágó kikkel nem volt beszélő viszonyban 25 éven át, hogyan próbálta lenyúlni a feleségét Havas Henrik, és mit mondott Dérinek a halálos ágyán, nem médiatörténelem, hanem bulvár. Amire persze szükség van, a marketingkampány része, amivel jól el lehet adni a könyvet (és amivel jól el lehetett volna adni a vetélkedőt is). De amiket Vágó a magyar média működéséről mesél, abban egy kicsit is tájékozott olvasónak semmi bréking sincs. Persze attól még, hogy szerződése miatt médiaügyekben nem dobhatta el a szájkosarat, a könyv nem rossz. Sőt.

Mert abban azért Bárdos Andrásnak igaza volt, hogy egy ilyen kaliberű médiaszemélyiség baromi érdekes. És már megint nem amiatt, hogy mekkora a kertje, milyen menő kávégépe van, vagy hogy szerelmes-e a feleségébe. Hanem azért, mert a legsikeresebb magyar televíziós műsor, a Legyen Ön is milliomos! műsorvezetőjeként olyan kép alakult ki róla, mint aki mindig tudja a helyes választ. De hogy tényleg tudja-e, arról a szűk környezetén kívül nem sok embernek lehetett valós képe eddig.

Na most végre kiderült (kinek-kinek értelmezése szerint). Mert amit Vágó a közéletről, a politikáról és Magyarországról elmond, az ugyan nyomokban már elhangzott, de ilyen komplexen még sosem. Ez az, ami miatt ez a könyv nagyon izgalmas. De még ennél is sokkal izgalmasabb az, ahogy mondja. Ugyanis lapról lapra haladva a nyugodt, türelmes, a jó útra finoman rávezető mester álarca lehullik, és helyét átveszi egy indulatos, türelmetlen, csak az ő igazát helyesnek tartó emberé, aki kísértetiesen hasonlít – hogy médiás hasonlattal éljek – Doktor House és Doc Martin karakterének együttesére.

Nemcsak abban, hogy kivételes tudással rendelkezik, hanem abban is, hogy hozzájuk hasonlóan irtózik a materiálistól különböző világmagyarázatoktól (harc pl. a homeopátia és a tévéjósok ellen), ugyanakkor szinte irreális mértékben képes megsértődni (pl. a rakacai cigányokra, amiért nem Horváth Aladárra szavaztak, mintha nem tudná, hogyan viszik őket a pártok húsz éve szervezetten szavazni). Nem kis mértékben haragtartó, és talán még némi paranoiával is megvádolható, bár ennek megítéléséhez szintén nem nyitotta ki eléggé a száját.

Hogy ezt a fajta karaktert szereti-e valaki, elsősorban az illető saját személyiségétől függ. Az viszont biztos, hogy míg Doktor House csak egy nagyon jól kitalált figura, akitől akkor sem pártolnának el rajongói, ha a szerepét eljátszó Hugh Laurie-t rajtakapnák a paparazzik, amint forgatás után kismacskákat boncol a lakókocsiban egy dugóhúzóval, Vágónak nagyon is a bőrére megy ez a játék. Ugyanis most már azok, akik nem szeretik az őrülten okos, de már-már kibírhatatlan embereket, és nem a liberális eszmékben hisznek, feltehetően nem fogják annyira kedvelni Vágót.

Ez a könyv (és ez a kirúgás) feltehetően egy Vágó-korszak végét jelenti. Nem csodálkoznék, ha a jövőben vetélkedő helyett, egy új közéleti vitaműsor vezetőjeként tűnne fel, mondjuk az ATV-n. Merthogy Vágó ezek után nem megy nyugdíjba és nem marad csendben, az a könyvből sugárzó tenni akarása és hiába is tagadott küldetéstudata miatt biztosra vehető. Persze, ha így lesz, abban a műfajban is jó lesz, de az a nézők számára már egy másik Vágó István lesz.