Fura, vagy éppen gondosan kiszámított programming döntés, de a Fox tegnap esti két sitcom-újonca egymás szöges ellentéte: igaz, mindkettő egykamerás, de az egyik egy lepukkant white-trash (proli) családról szól, a másik meg egy milliomos fasziról. Én először a My Name Is Earl-t is jegyző Greg Garcia Raising Hope című sorozatát néztem meg, és milyen jól tettem.

Ez volt az évad eddigi legviccesebb pilotja, én legalábbis kifejezetten jól szórakoztam rajta, és tudom, hogy gyerekes egy Alzheimer-kóros, félpucér öregasszonyon vinnyogva röhögni, de annyira kibaszott jól vezették ki a poénokat, és Cloris Leachman olyan élvezettel csinál teljes hülyét magából, hogy nem lehet nem szeretni a karaktert, bármennyire túlírt és harsány is.

A történet annyi, hogy van egy lepukkant család, abban egy fiúgyermek, aki ki akar törni, de egyszerű ő is, mint a faék. Amikor egy egyéjszakás kalandot követően apa lesz, és a mutert az állam villamosszékbe küldi, rámarad a gyerek, Beyonce Princess, és neki kell felnevelnie, amitől a családja kiakad, majd persze besegít, és ebből lesznek a vicces helyzetek - hiszen az anyja (Martha Plimpton) is 15 évesen esett teherbe vele, úgy, hogy fogalma nem volt a gyereknevelésről - erről meg kapunk vicces flashbackeket ráadásul.

Sajnos a poénok közül nem mind ül, és a főszereplő srác néhol nagyon Randy-t hozza az Earlből, ráadásul a pilotban Garret Dillahunt nem ökörködött annyit, amennyit én szeretném, de Plimpton feje és ahogy játszik, az kurvajó. Ha nem kap idő előtti kaszát (nem nyitott rosszul, 7,5 millió néző, 3,1 18-49-ben, a Glee felvezetés kifizetődő volt), akkor megvan az egyik fix programom erre az évadra. Érétkelés: 4/5.