A Breaking Bad a legjobb dráma a tévében. Lehet ezzel vitatkozni, anyázni, mégis a kritikusok szemébe hetente csal könnyeket a sorozat. A főszereplő egy 54 éves fickó, Bryan Cranston, aki 30 éven át játszotta jelentéktelen szerepek tömkelegét.

Tíz évvel ezelőtt azonban beválogatták a Malcolm in the Middle stábjába, ahol egy szerencsétlen apát kellett megszemélyesítenie. A FOX vígjátéka pedig megváltoztatta az egész életét. Egy színész pályafutásában jó, ha egy ilyen kiugró szerep akad, Cranston esetében viszont ez kétszer történt meg: másodjára, amikor beválogatták, hogy játssza el a kémiatanárból lett drogkészítő figuráját. Walter White szerepében, az AMC Breaking Bad című drámában 2 Emmy-díjat zsebelt be eddig, most pedig 3. alkalommal jelölték a legjobb drámai főszereplő díjára. Olyan színészekkel kell megküzdenie, mint Michael C. Hall, Hugh Laurie vagy Matthew Fox. A Deadline Hollywood beszélgetett vele elvárásairól és lámpalázáról.

Hal és Walt személyisége tűz és víz. Nehéz elképzelni, hogy ugyanaz a színész játssza a két karaktert.

Ezért is tekintem ajándéknak, hogy képes voltam azonosulni Walttal. Jason Alexander annak idején a frászt hozta rám, amikor elmondta, milyen nehéz volt neki az átállás a Seinfeld után. Mi színészek a saját sikerünk áldozatai vagyunk. Hét évet töltöttem azzal, hogy a Malcolmban játszott szerepemet minél tökéletesebben hozni tudjam, aztán alig győztem elhessegetni a jól ismert gesztusokat. Szerencsére a két sorozat nézőközönsége azért nem ugyanazokból az emberekből tevődik össze.

Pedig nem Ön volt a legkézenfekvőbb ötlet a kémiatanárból lett drogkészítő szerepére. Miért eshetett Vince Gilligan választása Önre?

Nos, annak idején négy különböző forgatókönyv landolt az asztalomon, köztük a Breaking Bad-é is, amin az ügynököm cetlije állt, miszerint egy olyan fickó műve lesz a sorozat, akivel már dolgoztam együtt. (X-akták vendégszerep - A szerk.) Nyilván ezt kaptam leggyorsabban a kezeim közé, és elmélyülten tanulmányozni kezdtem anélkül, hogy a többire csak ránéztem volna. Rögtön megvett a koncepció. Azonnal felhívtam az ügynököm, aki elmondta, a meghallgatások egy hét múlva kezdődnek. Tudtam, hogy ha nem engem néznek meg először, akkor nekem annyi, így kierőszakoltam egy előre hozott meghallgatást.

Akkoriban csak a vígjátékok álltak Önhöz közel?

Igen, így rengetegen nem értették, miért is akarok felhagyni azzal a közeggel, amiben azidáig olyan otthonosan mozogtam. Ez életem legnagyszerűbb szerepe, sokkal hálásabb vagyok érte, mint azt egy átlag tévénéző gondolná. A karakter sokban hasonlít Tony Sopranora, a különbségek azonban nyilvánvalóak. Eközben pedig olyat próbálunk megvalósítani, amire kevés tévés műsor vetemedett, azaz a főszereplő jellemét totálisan megváltoztatjuk. Mindenkit nagyon csípek a stábból, a favoritom viszont David Chase. Nagyon hálás vagyok azért, hogy ilyen kihívások elé állítanak az írók.

Mit gondol a harmadik évad sötét hangvételéről?

Ez volt a legjobb évadunk, és ezt teljesen őszintén mondom. Az írók és a producerek egészen más szintre emelték a drámát.

Miért csak 2011 júliusában tér vissza a produkció?

Azt hiszem, azért döntött így az AMC, mert márciusban sokkal nagyobb volt a verseny a sorozatok közt, amikor a harmadik évad kezdődött. A jövő év elején viszont 3-4 perces webizódokat fogunk forgatni, amik szépen fel is kerülnek a csatorna honlapjára. Azt szeretném, hogy ezek ne filler-epizódok legyenek, hanem a fő történetszál részei. Ha már ilyeneket forgatunk, csináljuk meg tisztességesen. 

Sok külsős produkcióban fog részt venni a szünetben?

Persze, egyet én írok és rendezek, ez a Meet The Murphys lesz. Már befejeztük a Larry Crowne és a John Carter of Mars rám eső részeit, de jelenleg is forgatok. Érdekes színésznek lenni, mert először bármit elfogad az ember, ami csak felkínálja magát. De mi is csak emberek vagyunk, szóval meg kell tanulnunk nemet mondani néha. Annak ellenére, hogyha kikerül az ember a körforgásból, alig akad munkája. Nagyszerű érzés, hogy eljutottam oda a karrieremben, hogy ezeknek a döntéseknek bizony súlya van.

Szóval, megnyerheti a harmadik Emmy-díját egymás után, miután hármat elbukott a Malcolm in The Middle-lel.

Igen, ez egy olyan lehetőség, amitől még lélegezni is nehezebben tudok. Vicces, de csak arra tudok gondolni, hogyha nyerek és kimegyek átvenni a díjat, valami baromságot mondok és lebőgetem magam a közönség előtt. Aztán nem győzök majd bocsánatot kérni.

Tényleg ez aggasztja Önt?

Állandóan. Nem jó azért mindent felolvasni a színpadon, mégis nagyon szürreális élmény egy díjátadón beszédet mondani. Minden felgyorsul az ember körül, a színész fejét meg úgy elöntik a gondolatok, hogy alig bírja megfogalmazni a mondandóját. A legképtelenebb dolgok jutnak ilyenkor az eszembe és bizony a közönség se akarja azt látni, hogy a díjazott úgy kezdi a beszédet, hogy "Ühüm, ühüm...hát, tyűha." Elragadó tud lenni ez egy bizonyos pontig, aztán az emberek már csak a falat kaparják tőle, hogy hát ez az idióta meg mit csinál? Nem is emlékszek rá, mit mondtam anno, amikor ott álltam.