December 17-ei premierje óta megduplázta nézettségét az Avatar című amerikai rajzfilm a TV2-n, pedig semmi köze nincs James Cameron sikerfilmjéhez.
A kertévén hétvégenként reggel fut a Tv2 matiné című összeállítás Nickelodeon blokkjában a 2005-ös mesefilm, amiben a világot négy nép lakja: a Víz, a Föld, a Levegő és a Tűz népe. Amikor a Tűz népe leigázni készül a többi népet, egy kisfiú szembesül a sorsával, miszerint ő a kiválasztott, vagyis az Avatar, aki helyreállíthatja békét.
A rajzfilm nézettsége a mozifilm megjelenése óta meredeken emelkedik. Míg tavaly átlagosan 35-45 ezren nézték a 18-49-es korosztályban, addig ez januárban 63 ezerre, februárban pedig 71 ezerre nőtt – tudta meg a mediainfo.
Vicces, hogy a cím csak a felnőtteket tudja becsapni, mivel az elsődleges célcsoportot jelentő 4-14 éves korosztályban alig emelkedett a mesefilm nézettsége, tavaly átlagosan 65 ezren, idén pedig 70 ezren nézték az AGB adatai szerint. A gyerekek tehát pontosan tudják, hogy a Vízhajlítók, Földhajlítók, Léghajlítók és Tűzhajlítók csatájának semmi köze Cameron kék lényeihez.
maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.02.17. 12:12:28
És jön a mozifilm is hamarosan:
www.imdb.com/title/tt0938283/
ScooHu 2010.02.17. 12:15:58
Egyébként készül film ebből is M. Night Shyamalan rendezésében. A trailer egész meggyőző.
www.thelastairbendermovie.com
maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2010.02.17. 12:20:08
ScooHu 2010.02.17. 12:32:30
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.02.17. 12:36:10
Steve the Great 2010.02.17. 13:06:10
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.02.17. 13:08:35
Mert hogy az is párhetes hír...
Persze az laapfelvetés is igaz lehet, bár nálam fordírtva működött. Én, amikor először hallottam a Cameron-film készültéről, az Avatarról hittem azt, hogy a rajzfilmből nőtte ki magát, mert azt ismertem a gyermekeim révén :-)
Manyizga (törölt) 2010.02.17. 13:24:33
Mint a régi kabarétréfában, hogy már a 200. oldalon járt Karl Marx: A tőke című művének olvasásával, de még mindig az indiánokat várta... (de azt ugye Karl May írta volna...)
Cirmoscica · http://www.doktorhouse.hu 2010.02.17. 13:33:45
Szerintem a tv2-nél nem tudatos ez a dolog. Vagy gondoljátok, hogy azért vették meg a rajzfilmsorozatot, mert hallották, hogy jön ez a kék-avatar film?
gunsmoke (törölt) 2010.02.17. 13:40:21
Én is mostanában kezdtem el nézni a rajzfilmsorozatot, de csak azért mert a nyáron érkezik a mozikban Shyamalan The Last Airbender-je, aminek eredetileg szintén Avatar volt a címe, csak hát Cameron elhoppolta tőle.
Ezért, gondoltam belepillantok a mesébe, hogy tudjam miről lesz szó a filmben.
Egyébként hol van az összefüggés a mozifilm megjelenése és a nézettség növekedése között?
caligne 2010.02.17. 13:45:47
-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2010.02.17. 13:49:02
kérem, kapcsojja le az avatárját.
;)
Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2010.02.17. 13:49:52
az utolsó levegőidomár...
a feleségem most nézi a srácokkal, tetszik nekik. szerintem is aranyos, de a trailerben lévő kisfiú valahogy nem nyerte meg a tetszésemet. valahogy hiányzik belőle az a naív báj és kedvesség, ami a rajzfilmes aangban megvan...
Pikk Dáma ♠ 2010.02.17. 13:59:08
insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2010.02.17. 14:02:12
Szalacsi avatár bazzzzzz
nagyvezérke (törölt) 2010.02.17. 14:04:05
tanita · http://ingyenholmik.blog.hu 2010.02.17. 14:08:31
a rajzfilmet nem láttam, de a filmet rohanok majd megnézni (főként az előbb említett szereplő miatt :))
szerintem, aki azt hiszi, hogy ez az avatar az az avatar, az meg is érdemli, hogy nem azt kapja, amit vár
amúgy szemétség, hogy a kéklényes avatar tarthatta meg az avatar nevet, és az ebből készült filmet át kellett nevezni
Thrasher 2010.02.17. 14:23:14
RobDN 2010.02.17. 14:35:10
Mitya Ivanov 2010.02.17. 14:47:36
A tv2 csak félreértésből képes nézettségnövelésre. Vicces
algi 2010.02.17. 14:50:56
hominida 2010.02.17. 15:10:56
De az is igaz, amit te mondasz, hogy a sikeres mozi miatt néznek meg egy-egy feledhető tévéműsort, szó szerint félreértésből. Nincsenek véletlenek.
Mitya Ivanov 2010.02.17. 15:33:54
Egyébként a rajzfilm Avatarnak én is utánanéztem, mert előtte a Star Wars rajzfilmről gondoltam azt, hogy gagyi szar, aztán annak meg mégis van köze a a készítőkön és a történeten keresztül a Lucas féle SW-hoz.
Ákos81 2010.02.17. 15:38:23
És nem mellesleg ennek a storyja sokkal sokkal jobb mint a kék lényesé. Úgyhogy állítson ki magának szegénységi bizonyítványt, aki ezt a sorozatot hülyézi le :)
zsoltix 2010.02.17. 15:47:24
reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2010.02.17. 16:02:13
reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2010.02.17. 16:06:51
io9.com/5468931/latest-airbender-trailer-reveals-new-characters-and-first-dialogue
Olman · http://szofejto.blog.hu/ 2010.02.17. 16:08:39
Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2010.02.17. 17:00:53
már azt sem értem miért nem lehet tételesn megadni, hogy melyik mese hány perckor megy, csak annyit, hogy ettől eddig gyerekműsorok - aztán azon belül csúszkálnak egyik napról a másikra.
ez oylan mintha este azt írnák ki: 19-től 23-ig műsorok felnőtteknek, aztán ezen belül a politikai vitaműsor, a szinházi közvetítés meg a szoftpornó keveredne olyan időeltolódással, ahogy épp a szerkesztők aznap gondolják
tolsztoj 2010.02.17. 18:06:10
Magyarországnak és a magyaroknak már úgyis annyi...
reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2010.02.17. 18:15:11
Szerintem a TV2 együttműködik a UPC-vel, és azért nem lövik be pontosan a mesék kezdését, hogy az ember arra kényszerüljön, hogy DVR-es, rögzítős set top boxot vegyen.
victor vacendak 2010.02.17. 18:42:45
d.j 2010.02.17. 18:56:07
ettumifilii 2010.02.17. 19:26:05
zsoltix 2010.02.17. 19:53:42
[c] 2010.02.17. 20:07:38
Egyébként sem hiszem, hogy az átlagjúzer annyira ostoba, hogy azt gondolja, ez az Avatar az az Avatar. Szerintem egyszerűen kíváncsiak lettek a rajzfilmre a film kapcsán.
PerverzBabi · http://perverzbabi.blog.hu/ 2010.02.17. 21:41:22
Olman · http://szofejto.blog.hu/ 2010.02.18. 13:09:36
korn31 · http://www.hangzorro.hu 2010.02.18. 16:39:22
csak néhány gyerekes dolog van benne, ami érthető, de van jó történet, meg jók a karakterek is.