A blogon többször írtunk már Bear Grylls exkommandós tévéműsoráról, a Man vs. Wild című kvázi reality-ről, amiben a derék fiatalember megmutatja, hogyan lehet túlélni egy hetet az Anktartiszon mohát majszolva, vagy a Kalahári-sivatagban, a saját vizeletünket kortyolgatva, és így tovább.

Persze a lóláb aztán egyszer kirúgta a zsák oldalát, és kiderült, hogy a jóember néhány esetben nem is ott és úgy aludt, ahogy bemutatták, hanem az igazi vadonok egyik kötelező kellékében, egy motelben, steaket zabálva a gumók helyett, és amikor keserves nyögések közepette összeütött egy egyébként nagyon is profinak tűnő tutajt, az nem azért volt, mert a brit hadseregben kötelező tárgy a tutajkészítés, hanem mert egy egész csapat melózott a projecten, Grylls meg mímelte az egészet.

Egy nemrég bemutatott epizódban ismét megkérdőjelezhetővé vált az egész "ember a természet ellen, csak a két kezére hagyatkozva" koncepció, ami a műsor alapköve ugye, éljünk túl mindent, amit az anyatermészet ránk zúdít, na persze. Az alábbi videóban hősünk éppen egy tutajon szív, a nyílt óceánon, és szomjas, de vize az nincs, csak valami megdizájnolt sárgás lötty, amit nem bír/lehet meginni, így más megoldás nem lévén, beöntéshez fordul.

És akkor most álljunk meg egy kicsinyég, és vakarjuk meg a fejünket: mennyire kibaszottul életszerű az, hogy az ember a nyílt óceánon pont rendelkezik egy megfelelő hosszúságú gumicsővel, egy palackkal és valami eszközzel, amivel a csövet a palack szájához rögzítheti? Magáról a kikockázott beöntésről, és a közben a brit szigetek iránt áhítozó csávóról már nem is beszélek.