Az HBO nálunk nem nagyon foglalkozik gyártással, a Darwin-díjas haláleseteket feldolgozó saját sorozatuk után idén egy dokumentumfilmet prezentáltak, amiben Pierre Woodman pornóproducert próbálták emberközelbe hozni, felemás eredménnyel. Woodman az a köpcös francia csávó, aki az úgynevezett casting videókból lehet ismerős azoknak, akik már láttak pornófilmet, vagy van internet hozzáférésük: ezek azok a rövidfilmek, melyekben egy általában kelet-európai lány leül a kamera elé, kicsit beszélget a rendezővel, a pornó szó hallatán kellően elborzad és felháborodik, majd varázsütésre lehányja magáról a textilt és hagyja, hogy ez a cseppet sem vonzó faszi iszonyatosan megdugja.

A Pierre Woodman sztori című egyórás dokumentumfilm a csatorna hivatalos közleményei szerint azt mutatná meg, hogy miért mondanak igent egészséges, jó külsejű, nem tudatmódosult nők ennek a férfinak, mi a vonzereje a kopaszodó és igen szőrős franciának, akinek saját bevallása szerint eddig 4000 nő nem tudott ellenállni. Ambiciózus vállalkozás ez, és ugyan száz olvasóból 99 most kapásból rávágja, hogy a csajok a pénz miatt vállalják be az anális inzultust (olyan nincs, hogy Pierre valakit ne kapjon meg úgy is), de a film próbál valamivel árnyaltabb képet adni, kár, hogy sikertelenül, mert így csak az marad, hogy elég pénzért bárki, bárhogy megdugható.

Pedig ennél kicsivel többről van szó, egészen pontosan arról, hogy az átlagos külsejű férfi gondosan kiszámolt cinizmussal és megfelelő mennyiségű lóvéval cserkészi be a bölcsészhallgató szőkét a kávéház sarkában, és amit utána látunk, maga az aktus, a maga pompásan eljátszott szendeszűzes bevezetésével és már-már erőszakba hajló ágytornájával simán tekinthető egy afféle megrontás-fantáziának, ami kiszól a képernyő előtt a farkát verő nézőnek, hogy látod, kolléga, ronda is vagyok, köpcös is, a farkam sem óriási, mégis megdugtam ezt a jó kis csajt, análba' is. Megy ez neked is, sugallja a casting videó, egyfajta kifordított közszolgálatot ellátva, mármint az erre gerjedő férfiak körében.

Két síkon folyik a történés a filmben, melyeket a kép színei is jól elválasztanak: amikor Woodman saját magáról beszél, és bemutatja, hol nőtt fel, hol akarta hétévesen megerőszakolni egy csávó, és amikor jelenlegi feleségével járja Párizs utcáit, a kép sárgás, meleg színekben pompázik, otthonos, barátságos felvételek ezek egy mosolygós fickóról, aki még rendőr is volt fiatalkorában. A másik sík a pornós, amiben három magyar csajt is megismerünk és megmutatnak vagy hatvan másikat is, gyors, kapkodó képekben, egy lihegés itt, egy bevillanó mell ott - na itt már nincs túlszínezett szűrő, kékesszürkés a kép, rideg, a beállítások gépiesek, meló van, nem kell a púder.

A filmből nem derül ki, miért mond igent a lány, aki az elején nem volt hajlandó még bele sem nézni egy pornóújságba, nem tudjuk meg, mi volt az a plusz, amitől megoldotta a cérnatanga masniját és míg az egyik snitten a fejét rázza, a másikban már Woodman szigorúan kikockázott péniszére vigyorog három centiről. Nem pornó ez, hanem dokumentumfilm, pina, fasz, behatolás, szopás csak kockázva, mint a japánoknál. Nincs is ezzel baj, csak hogy nem értem, minek kellett ezt a filmet egyáltalán leforgatni.

A magyar celebpiac így is telítve van expornóssal, mára már olyan mainstream lett ez a foglalkozás, hogy az a meghökkentő, ha valamelyik nincsenek ilyen tapasztalatai. Woodman személye nem tudom, kinek lehet izgató, hiszen pont olyan pornós, mint a többi, annyiban tekinthető úttörőnek (már ha hinni lehet a dokumentumfilmnek), hogy a casting, azaz szereposztó/szereplőválogató videófelvételeket ő adta ki először, és árulta őket pénzért, slussz. Ha az HBO megbotránkoztatni akart, akkor nem jött össze neki, egy ilyen szoftpornó már senkinek nem emeli meg a vérnyomását. Ez a film nem túl érdekes, és nem is túl egyedi, ha például egy olvasztárról készült volna ugyanígy, soha nem mutatta volna be egy csatorna sem.