A jelenleg látható sorozatok egyik legkomorabbika a Gyilkos elmék, ami ennek megfelelően az előző évadot úgy hagyta abba, hogy az embernek istenigazából sírni lett volna kedve, böszme nagy cliffhanger, érzelmi mélypont és így tovább. Hiába no, egy deviáns állatokat üldöző csapatról nem lehet sitcomot forgatni, ez a sorozat attól ilyen jó, hogy komor és depressziós. Az ötödik évad is pont olyan lesz, mint az eddigi négy, ez már a nyitányból is látszik, itt nem lesz reboot, mert minek.

A CBS nézői által nagykanállal kajált procedurális sorozatok közül én ezt szeretem a legjobban, mert annak ellenére, hogy a karaktereket egy olyan csudahengerrel vetették vászonra, mint amilyet a teleshopban lehet venni lakásfelújításhoz, mégis van bennük valami, amitől megszereti az ember őket, még a monoton hangon beszélő robotembert, Hotchnert is. A hangsúly viszont nem rajtuk van, hanem a tettesen, illetve a motivációján, hogy mit miért csinál, és hogyan lehet elkapni. Az idénynyitányban egyrészt folytatják a cliffhanger sztoriját, de csak finoman adagolva, úgy, hogy az igazi konklúzióra csak az utolsó pillanatban kerül sor (és megoldást még így sem kapunk, csak majd később), másrészt egy rutinmunkának számító üggyel foglalkozunk.

Ez utóbbi sem azért került be a sorozatba, mert annyira érdekes vagy izgalmas lenne, hanem azért, mert Spencer fegyverhasználatának lesz még következménye, ez a karakter lelkileg az ilyeneket nagyon nehezen dolgozza fel, és tuti vissza fog még ütni a mozdulat valamikor a jövőben. Emellett ugyanazt az aprólékos kutatómunkát és okosan felállított profilt nyújtja a Gyilkos elmék, mint az elmúlt 91 rész alatt, az állandóság igenis tud gyönyörködtetni is, nem feltétlenül unalmas. Természetesen folytatom az évadot, ez nem kérdés.