Két hete még csak találgatások voltak arról, hogy megszűnhet a 10! a TV2-n, de a mai Bors szerint a műsorvezető Szorcsik Vikinek lejárt a szerződése a csatornával és azt nem hosszabbították meg. A munkanélküli színésznőnek rengeteg hitele van, ezért aggódik a jövője miatt és szinte bármilyen állást elfogadna – írja a bulvárlap.
Magyar Rita, a TV2 sajtósa megerősítette az Indexnek, hogy Szorcsik Vikinek lejárt a szerződése, arról azonban nem akart nyilatkozni, hogy mi lesz a sorsa a műsornak. Mint mondta, „még nem állt össze az őszi műsorstruktúra, így erről nem tudok most többet mondani”. Magyar Rita egyébként hétfőn ugyanilyen indokkal az Áll az alku megszűntetéséről felröppent híreket sem akarta kommentálni.
A 10! megszüntetése nem lenne meglepő döntés, mivel elindulása óta elég rossz nézettségi eredményeket ért el. Először tavaly szeptember 30-án jelentkezett a celebgyalázó műsor, a kedd esti kezdésből aztán szombat kora este lett, éppen a gyatra nézettség miatt. A nyári szünet előtt június első hetében volt utoljára műsoron a10!, ami a teljes lakosságban a Top23. helyet szerezte meg, a 18-49-es korosztályban viszont fel sem került a 30-as listára.
A színésznő majd öt éve áll a csatorna alkalmazásában, négy évig szerepelt a Jóban Rosszban sorozatban Judit főnővérként, majd miután egy válogatáson őt találták legjobbnak a 10! című műsor vezetésére, kiírták a sorozatból.
Leadfoot 2009.07.17. 13:00:14
Alex3000 2009.07.17. 13:08:14
Dallas 2009.07.17. 13:13:42
aakcs 2009.07.17. 13:16:07
Gábor mester 2009.07.17. 13:20:14
Nem vagyok fideszes 2009.07.17. 13:22:12
Fisherman 2009.07.17. 13:30:59
tyúk benyomását kelti. Majd elkezd vetkőzgetni valamelyik második vonalbeli ujságban. Minden második embernek vannak hitelei, ki nem szarja le a gondjait. Van mindenkinek elég. Szemétdombra vele!
baraka 2009.07.17. 13:33:21
nápolyi maszti 2009.07.17. 13:35:19
ttswcob 2009.07.17. 13:36:00
5perc 2009.07.17. 13:37:48
susztera · http://www.hotdog.hu/user_prof.hot?user_id=701938 2009.07.17. 13:38:14
Mellesleg Celeb,,,akiket a csiga tv és tesója celebnek titulál néhány magazinnal karöltve, hát olyan messze vannak a celebtől, mint Szorcsik Viki az IQ bajnokságtól.
vallas 2009.07.17. 13:43:06
kíváncsi vagyok ott meddig tart majd..
a8zoli 2009.07.17. 13:53:59
Zúgló 2009.07.17. 13:55:39
Dorsz 2009.07.17. 14:03:53
hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.07.17. 14:27:09
Leadfoot 2009.07.17. 14:39:12
vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2009.07.17. 14:42:02
Casus Belli 2009.07.17. 14:44:17
Egyébként Pro7-en sztem nem most indult ez a műfaj, én határozottan emlékszem rá korábbról is, és határozottan szórakoztató is volt. Mondjuk a németek nem mennek a szomszédba egy kis rosszindulatért.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.17. 15:28:35
Felvenném guminőnek. Mondjuk az utcára nem mennék ki vele, csak esti használatra.
És nem szólalhat meg. :D :D
Dude 2009.07.17. 15:39:25
ok 2009.07.17. 15:47:45
pko 2009.07.17. 15:48:43
Tom$ 2009.07.17. 15:55:05
Végre nem fogom látni a nagyszerű Szarcsík Vikit :D
phaszfej 2009.07.17. 16:06:52
Durchzugabwicklungskommandant 2009.07.17. 16:12:07
v.putin 2009.07.17. 16:46:41
INSIDER 2009.07.17. 16:49:01
INSIDER 2009.07.17. 16:50:11
rotler 2009.07.17. 17:07:12
corrado 2009.07.17. 19:30:08
megadeth1 2009.07.17. 20:16:09
sebien 2009.07.17. 21:29:19
Leadfoot 2009.07.18. 11:59:41
FENTEtente 2009.07.27. 10:04:36
FENTEtente 2009.07.27. 10:10:28