Én sokáig azt hittem, hogy a Kossuth, meg a Petőfi egy földalatti bunker mélyéről ad, a hatvanas évek közepén rájuk zárták a nehéz fémajtókat, azóta legfeljebb periszkóppal néznek körül idekint. Odalent por van, évtizedes penészfoltok, és pár raklap hatvanhármas sóletkonzerven él a teljes Szabó család, meg a szerkesztő, akinek mániája, hogy naponta többször bemondassa: a hajóvonták találkozása tilos.

Persze később meghallgattam pár Vasárnapi Újságot, meg miniszterelnöki interjút, és rá kellett jönnöm, hogy a Kossuth meg a Petőfi innen, a jelenből ad, csak a hallgatók torpantak meg húsz-harminc éve. Na ja, a nagy rendszerváltó lendületben otthagytunk egy egész generációt, nekik csak a csirke-farhát meg a nótaszó maradt a Petőfin, és aztán csodálkozunk, hogy csak állnak ott a műszálas otthonkában és nem értik, hogy miért nem elég a vizitdíj, meg hogy emelik a vérnyomáscsökkentő árát, miért kellett elvenni még a Szabó családot is? És egyébként is, mi ez a ricsaj a Kabarécsütörtök helyén?

Merthogy műsorstruktúrát váltott a Petőfi, ami azt jelenti, hogy felállították a régi kádereket, kit áttessékeltek kedvesen a Kossuthra, kit meg hazaküldtek, hogy nem muszáj csinálni, elég lesz hallgatni is. Lehet sipákolni, hogy miért kellett ezt, meg mi lesz a nyugdíjasokkal, de hát velük az lesz, hogy Kossuthot hallgatnak, néhányan még talán a Bartókot is. Aztán meg kihalnak, az lesz. Mielőtt meg tetszene botránkozni, ezt nem én mondom, hanem Gellért-Kis Gábor, a rádiókuratórium elnöke.

A Petőfi tehát a többség rádiója lett, ha többségen a hatvan év alattiakat értjük még pár évtizedig, amíg a demográfia tréfájából át nem veszik az uralmat az idősek, és recsegve, ropogva össze nem dől a nyugdíjrendszer. És hát a fiatalos többségnek már nem elég, ha Marcal János segédtiszt egy nótát énekel. Nekik már Illés kell (muhaha) jobb esetben Sting.

Csakhogy olyan már van, Slágernek hívják, meg Danubiusnak, ugyanazt az ötszáz dalt ismétlik folyamatosan, és ezt a végtelenül ismétlődő unalmas válogatást minden idők legjobb slágereinek hívják. Vagy hogy nagyon zene.

Ennek ellenére az igényes könnyűzene, bármennyire fáj ezt a szókapcsolatot még leírni is (főleg, amióta egyesek kitalálták, hogy Ákos meg Hrutka Róbert, na ők az igényes könnyűzene) igenis létezik. Hívhatnánk úgyis, hogy „könnyűzene, ami jó, de nem mindenki ismeri, mert a nagy kiadók nem tudnak eladni belőle több mázsányit, ezért nem promótálják a nagy kereskedelmi rádiókban” csak úgy kicsit hosszú lenne.

És igényes könnyűzenét játszani meg reklámozni ugyebár közszolgálat, sőt a közszolgálat legkonzervatívabb, fekete garbós és kordzakós értelmiségi értelmezésébe is belefér: neveli az emberek ízlését, és kultúrát közvetít. Vagyis megmutatja, hogy az Crystal még sem olyan nagyon jó zene. A Nox meg egyenesen szar.

Ezt csinálná a Petőfi, meg persze kulturális ajánlók, hírek és időjárás. Ugyan az új rádió első hónapja után ez még csak találgatás, mert persze vannak műsorok, például kicsit kultúrházasan ajánlgatják a programokat, amik legfeljebb a Szimplakert törzsközönségét érdeklik, és a híreket is felolvassák, de hiába búgnak negyven alatti hangok az egészségügyi reformról meg a rakpart lezárásáról, azért ez még nem egy fiatalos közszolgálati rádió. Még akkor sem, ha Ganxsta Zolee után Moby jön, aztán meg a Red Hot Chilli Peppers.

Merthogy az olyan könnyűzenei, közszolgálati adóhoz, mint például a BBC 1 (csakhogy mint az autóskártyában a Lamborghinit, végre elővegyük a tizenöt éve minden ilyen alkalommal kicsapott BBC-kártyát) nem elég hogy a felsővezetés összejön, megbeszélik, hogy milyen számokat szeretnek, aztán feltöltik mind a rádió jukebox-szoftverébe. Jaj, ne hagyd ki a Drive-ot az REM-től, mert azt nagyon szeretem!

A Petőfiben most egy gép zenél, nagyrészt véletlenszerűen adagolja a dalokat a Tankcsapdától Didoig. És ezzel nem csak az a baj, hogy elég kevés ember szereti Tankcsapdát és Didot is, vagy ha igen, hát a Dopemantől biztos kiütést kap, hanem, hogy egy rádióműsorhoz nem elég egy nagyon nagy vincseszter. Ahhoz rádió személyiségek kellenek, DJ-k, meg zenei szakértők, akik ajánlanak, felhívják a figyelmet, meg alakítják a közízlést. Megmondják mit érdemes a raptől a death metálig, (igen death metál is mehet közszolgálatilag) és nem csak úgy odavágják, hogy ezt hallgasd. Műsorokat készítenek.

Persze a Magyar Rádió éppen most dobott ki több mint száz embert, ilyenkor pofátlanság lenne felvenni, mondjuk egy DJ-t, aki nagyon érti az elektronikus zenét, de addig ez csak próbaüzem. Belehallgathatunk Csillag János mediaplayerébe./p>